8446-os mellékút (Magyarország)

út Vas vármegyében
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 19.

A 8446-os számú mellékút egy bő 12 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Vas vármegyében.

8446-os mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza12,3 km
Ország Magyarország
TartományokVas vármegye
Az út elejeSárvár 88 100
Az út végeSzeleste

Nyomvonala

szerkesztés

Sárvár belvárosának nyugati részén ágazik ki a 88 100-as számú mellékútból – a 88-as főút egykori, városon belüli szakaszából –, annak a 850-es méterszelvénye közelében, észak felé. Kezdeti szakasza a Soproni utca nevet viseli, így éri el – mintegy 400 méter megtétele után – a Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal itteni szakaszát. Ott kiágazik belőle kelet felé a 84 326-os számú mellékút a vasút Sárvár vasútállomása irányába, az út pedig nyugatnak fordul, hogy egy terebélyes hurkot leírva szelje át a vágányokat, majd utána visszatérjen a korábbi nyomvonalához. A neve innentől Ipartelep utca, egészen addig, amíg – nagyjából 1,8 kilométer után – el nem éri a belterület északi szélét.

2,2 kilométer megtétele után keresztezi a 88-as főút Sárvárt elkerülő szakaszát, annak a 900-as méterszelvénye táján, majd mintegy fél kilométerrel arrébb átszeli a hajdani Sárvár–Répcevis–Felsőlászló-vasútvonal nyomvonalát is. Kevéssel a 3. kilométere előtt éri el a Sárvárhoz tartozó Rábasömjén házait, bő egy kilométeren át e község főutcájaként húzódik. A belterület északi részén egy elágazáshoz ér: a tovább egyenesen haladó út a 84 151-es számozást viseli – az kapcsolja össze Rábasömjént a 84-es főúttal –, a 8446-os pedig északnyugatnak fordul, így lép ki a településről.

Ezt követően egy rövid szakaszon Rábapaty határvonalán húzódik, de e községet ennél jobban nem érinti, a továbbiakban még jó darabig sárvári területen folytatódik. 6,8 kilométer után szeli át Ölbő határát, a falu belterületét 9,5 kilométer után éri el, s ott a Sárvári út nevet veszi fel. A központban, egy irányváltást követően Fő utca, majd egy újabb kanyar után Dózsa György utca lesz a neve, így lép ki a belterületről, nagyjából 10,6 kilométer megtételét követően. 11,3 kilométer után, nyugati irányban haladva keresztezi a Hegyeshalom–Porpác-vasútvonal vágányait, majd kiágazik belőle dél felé a 84 329-es számú mellékút, Ölbő-Alsószeleste vasútállomás irányába. Kevéssel ezután átlép Szeleste területére, csomóponttal, felüljárón keresztezi az M86-os autóút nyomvonalát, majd Alsószeleste legdélebbi fekvésű házai között véget is ér, beletorkollva a 86-os főútba, annak a 99+900-as kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 12,277 kilométer.

Története

szerkesztés

Települések az út mentén

szerkesztés
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy