A Benkő Textilipari Rt.-t 1923-ban Pestszentlőrincen alapította id. Benkő János és családja, eredetileg „szövő- és hímzőipari áruk” – technológiailag pamutszövetek – előállítására. A vállalat családi vállalkozásként az államosításig (1948) működött, ekkor nemzeti vállalattá nyilvánították, majd 1950-ben beolvasztották a Kispesti Textilgyárba. A gyártelepet később a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat (KAEV) használta, majd az 1989-ben végbement rendszerváltozást követően az ingatlant a műanyagok gyártásával foglalkozó Plastinform Kft. vásárolta meg. 2022-ben a gyár egykori épületeit lebontották.[1]

Története

szerkesztés

1923–1945

szerkesztés

A Benkő Textilipari Rt.-t 1923. július 26-án Pestszentlőrincen, a Wlassics Gyula utca–Garay utca–Bókay Árpád utca által határolt területen, 10 millió korona alaptőkével alapította id. Benkő János építőmester, ifj. Benkő János építész és dr. Martos József ügyvéd. Az épületeket – egy 104 m² alapterületű földszintes szövőműhelyt és mellé egy lakó- és raktárépületet – ifj. Benkő János tervei alapján építették fel. Tíz kéziszövőgéppel 1924-ben kezdték meg a munkát. Az 1924-ben tartott első közgyűlésen az alaptőkét 40 millió koronára emelték és ugyanezen a közgyűlésen Martos József lemondott igazgatósági tagságáról. Helyét dr. Benkő József mérnök, a gyár üzletvezetője töltötte be, aki később ügyvezető igazgatóként, majd vezérigazgatóként át is vette a cég vezetését. Irányítása alatt a vállalat jelentősen fejlődött. Már 1924 nyarán 22 mechanikus szövőgépet vásároltak és az év végére 20–25 munkással különböző nadráganyagokat és más pamutszöveteket gyártottak. Az évet 15 millió korona nyereséggel zárták.

1925-ben az alaptőkét 500 millió koronára emelték és további 12 szövőgép, valamint cérnázó-, csévélő- és más gépek vásárlásáról döntöttek. Amikor 1926-ban a koronát a pengő váltotta fel, az alaptőkét 625 millió koronának megfelelő 50 ezer pengőben állapították meg. 1926-ban a cégnél 26 mechanikus szövőgép és 400 cérnázóorsó működött és kikészítőüzemet is létesítettek, ahol bérmunkát is vállaltak. A további fejlesztések során 1927-ben 50 szövőgéppel, 1500 cérnázóorsóval, majd 1928-ban 5000 orsós vigonyfonodával bővült a 75 munkást foglalkoztató üzem. Tiszta nyereségük 1926-ban 16 ezer, 1927-ben 12 ezer pengő volt. 1928-at azonban 138 ezer pengő veszteséggel zárták. Tevékenységük – saját gyártású szöveteik mellett – jelentős részben pamut-, len- és kenderfonalak bérmunkában végzett szövésével és a szövetek kikészítéséből állt. A bérmunkáknak köszönhetően 1929-től kezdődően már ismét nyereséggel zárták az éveket. 1933-ban a munkások bérkövetelése sztrájkba torkollott. Ekkor kb. 150 munkást foglalkoztatott a gyár.

A fejlesztéseket tovább folytatták. Transzformátorházat építettek, raktár- és üzembővítést hajtottak végre, 10 használt szövőgéppel és 400 cérnázóorsóval bővítették a gyártó kapacitást.

1933-tól a cég nyeresége csökkenő tendenciát mutatott, ami 1937-ben és 1938-ban veszteségbe fordult, de 1939-ben egy közszállítási megbízásnak köszönhetően ismét nyereséget értek el s ez a későbbi években is folytatódott, egészen 1943-ig. Ekkoriban a cég termékeit nadrágszövetek és más felsőruházati pamutszövetek, len-, féllen- és műselyemszövetek alkották, amelyeket elsősorban közszállításokra, ipari és mezőgazdasági munkások ruhaanyagai számára, valamint – főleg a műselyem-bélésszöveteket – rendes kereskedelmi forgalom számára gyártottak. 1942-ben a gyárban 100 db – felerészben széles, felerészben keskeny – nyüstös, vetülékváltós szövőgép, 150 orsó csévélő- és 1200 cérnázóorsó, felvetőgépek és teljes pamutkikészítő üzem működött.

1945–1947

szerkesztés

A második világháború alatt a gyárat jelentős károk érték, épületei és gépparkja súlyosan megsérült. Nyersanyag- és készárukészleteit elhurcolták. A háború befejeztével a gyár azonnal megindította a termelést, szovjet megrendelésre, a Szovjetuniótól kapott pamutfonalakkal bérmunkát végzett, majd később mezőgazdasági munkások számára ruhaanyagokat készített. 1945-ben a korábbi termelés 65%-át, 1946 közepére – az eredeti 130-cal szemben mindössze 75 munkással – már ismét 100%-át teljesítette: pamut-, műrost-, műselyem- és lenszöveteket gyártott. Eközben a dolgozók életkörülményeit is javító intézkedéseket hajtottak végre: 1947-ben gyereket nyaraltattak, tüzelőt, burgonyát utaltak ki a családoknak, étkeztetést biztosítottak az üzemben, napköziotthont létesítettek, kultúrházat építettek stb.

1948–1950

szerkesztés

Az 1948-ban végrehajtott államosításkor a gyárban 160-an dolgoztak. A szövödében 88 szövőgép működött. Termékeit ekkor főleg ipari és mezőgazdasági munkások számára készült felsőruházati szövetek tették ki. A vállalat vezetésére Móricz István technikust nevezték ki. 1950-ben a Benkő Textilipari Rt. nemzeti vállalatot beolvasztották a Kispesti Textilgyárba.

A gyár utóélete

szerkesztés

A gyártelep 1960 körül a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalathoz (KAEV) került, majd a kerületi tanácsnak adták át. Az 1989-ben végbement rendszerváltozást követően az ingatlant a műanyagok gyártásával foglalkozó Plastinform Kft. vásárolta meg.

  1. Pápai Tamás László: 100 éve alapították a Benkő Textilipari Részvénytársaságot. (Hozzáférés: 2024. május 1.)

Kapcsolódó szócikk

szerkesztés
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy