Corriere della Sera

olasz napilap
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. augusztus 13.

A Corriere della Sera (magyarul: Esti Kurír) olaszországi történelmi jelentőségű napilap, melyet 1876-ban Milánóban alapítottak. Olaszország legnagyobb példányszámban terjesztett és legolvasottabb napilapja.[3]

Corriere della Sera
Adatok
Típusországos napilap
FormátumBerliner

Ország Olaszország
Alapítva1876
Ár€ 1,50[1]
TulajdonosRcs Quotidiani S.p.A
KiadóRCS MediaGroup
FőszerkesztőLuciano Fontana
SzerkesztőDaniele Manca, Antonio Polito, Venanzio Postiglione, Gianpaolo Tucci
Példányszám248.431, (2016.június)[2]
Nyelvolasz
Politikai ideológialiberalizmus
SzékhelyVia Solferino 28 - 20121 Milánó, Olaszország

ISSN
A Corriere della Sera weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Corriere della Sera témájú médiaállományokat.

Története

szerkesztés

Az újságot 1876-ban alapította Eugenio Torrelli Viollier politikus. Az újság székháza Milánóban a Galeria Vittorio Emmanuele II-ben volt. Az 1910-es és 1920-as évek idején vált országos napilappá Luigi Albertini vezetése alatt. A Corriere della Sera volt az első újság, amely képregényt jelentetett meg a Corriere dei Piccoli ("Kicsik Kúrirja") című rovatban.[4] Az újságot sokan "Via Solferinoi újságnak" nevezték, ugyanis itt helyezkedett el a napilap székháza. Ahogy a neve is jelzi, eredetileg esténként jelentek meg a legújabb számok.

A lap a fasizmus alatt megalapította a Mussolini-díjat, amit többek között Ada Negri írónak ítéltek. A fasizmus bukása után 1945-ben a főszerkesztő az antifasiszta Mario Borsa lett,[5] akit 1946-ban menesztettek és helyébe a szélsőjobboldali Guglielmo Emanuel újságíró került, ő 1952-ig maradt a lap élén. A napilap tulajdonosa a Crespi család volt,[6] az 1960-as években az Rizzoli kiadó vett részesedét a napilapból, amivel felkerült a milánói értéktőzsdére a lap. A lap főrészvényese lett ezután a Mediobanca, a FIAT és néhány jelentős olasz ipari és pénzügyi vállalkozói csoport. A lap főrészvényese 1974-ben az RCS Media Group lett.[7]

Az 1980-as évek elején Alberto Cavallari volt a főszerkesztő,[6] amikor kirobbant a P2-botrány. Ebben a botrányban egy szabadkőműves társaság lepleződött le. Az újság érintett volt a botrányban, mert Franco Di Bella az újság egyik szerkesztője és Angelo Rizzoli egykori tulajdonos is benne volt a társaságban.

1988-ban az újság 700 000 példányban jelent meg, ezzel az ország második legolvasottabb napilapja volt.[8]

Az újságot Silvio Berlusconi miniszterelnöksége alatt kormánykritikusnak tartották.[9]

Politikai irányzata

szerkesztés

Az újság az 1950-es években konzervatív, antikommunista hangvételű volt. Eredetileg az észak-olasz iparvállalkozói rétegnek később pedig az olasz közép- és felső középosztály napilapja volt. 1965-től a lap liberális szellemiségűvé vált, de a balközép pártokkal kritikus hangvételű volt.[5]

A Tangentopoli-ügyben az újság semleges álláspontot képviselt.

Külső hivatkozások

szerkesztés
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy