Emberiesség elleni bűntett

(Emberiesség elleni bűncselekmények szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. október 12.

Az emberiesség elleni bűntett (angolul: crimes against humanity) nemzetközi jogot az 1998-ban elfogadott római statútum alapján szabályozzák. Kezdete a második világháborút követő nürnbergi perekhez nyúlik vissza. Habár a régi (2012) magyar Btk.-ban nem szerepelt önálló tényállásként, az emberiesség elleni bűntettről az 1947. évi XVIII. törvény is említést tett. Mivel a statútumot Magyarország is elfogadta, így a Btk. szabályozás hiánya ellenére hazánkban is érvényes volt.

Története

szerkesztés

1945-ben a második világháború után a győztes hatalmaknak problémát jelentett, hogy a nácik által elkövetett bűnök számonkérésének egy részére nem létezett jogi alap. Ilyen volt az a helyzet például, amikor a bűnöket egy állam nem az ellenséges polgárok, hanem a saját állampolgárai ellen követi el. A népirtás fogalmáról is csupán 1948-ban született egyezmény.

A nürnbergi perek idején az emberiesség elleni bűntett számonkérése még nem kölcsönösen megalkotott és szabályzott nemzetközi szerződések alapján történt, hanem amerikai, brit, szovjet és francia ügyészek a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék által jártak el. Ezek az ítéletek aztán a következő évtizedekben precedenst teremtettek a későbbi eljárásokra. 1968-ban a New York-i konvención fogalmazódott meg, hogy az emberiesség elleni bűntett soha nem évül el, a háborús rémtetthez hasonlóan.

1998-ban, 120 állam részvételével rendezett konferencián elfogadták az ún. római statútumot, ami a népirtás (the crime of genocide), a háborús bűntettek (war crimes) és az agresszió bűntette (the crime of aggression) mellett nemzetközi szinten szabályozta az emberiesség elleni bűntettét is.

A magyar Btk.-ba 2013-ban került be a szabályozás, így a római statútum értelmében a jog hazánkra is vonatkozik.

Működése

szerkesztés

Korábban a ruandai és jugoszláviai törvénysértések idején még ENSZ felhatalmazással hoztak létre törvényszéket, de később a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság végzi a számonkérést. A három bíróság alapokmánya szerint az emberiesség elleni bűntettet nem csak háború idején, hanem békeidőben is elkövethetik, így ez nem kizáró ok.

Lásd még

szerkesztés
  • HVG, 2012. szeptember 15., 37. szám, 38-39. oldal, Bedő Iván: Jogtipródás
  • emberi(es)ség elleniHozzáférés: 2012. szeptember 18.

További információk

szerkesztés
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy