Dakarban született, de egyéves korában Franciaországba költözött a családjával. 1998-ban a Toulouse színeiben mutatkozott be, ahol egy évet játszott, majd 1999-ben leigazolta az Olympique Marseille, ahol viszont egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. 1999 és 2004 között a Rennes csapatában töltötte pályafutása leghosszabb időszakát. 2004 és 2006 között az Olympique Lyon játékosa volt, melynek színeiben két alkalommal nyerte meg a francia bajnokságot. A 2006–07-es szezonban a Saint-Étienneben, a 2007–08-as idényben pedig a török Beşiktaşban játszott. 2008-ban Skóciába szerződött a Hamilton Academical együtteséhez, de nem egyxetlen mérkőzésen sem játszott. A 2009–10-es szezonban Katarban, az Al Ahliban szerepelt, majd azt követően Tunéziába szerződött az Étoile du Sahel csapatához. 2011-ben rövid idejű szerződést kötött az angol Doncaster Rovers gárdájával, ahol honfitársai, El Hadji Diouf és Habib Beye is játszott akkoriban.
2000 és 2008 között 99 alkalommal szerepelt az szenegáli válogatottban és 29 gólt szerzett.[1] Részt vett a 2004-es, a 2006-os és a 2008-as afrikai nemzetek kupáján, mellette tagja volt a 2002-es afrikai nemzetek kupáján ezüstérmet szerzett válogatott keretének és részt vett a 2002-es világbajnokságon is.[2]
- Lamine Diatta adatlapja a National-Football-Teams.com oldalon (angolul)