Oláh Gábor (költő)

(1881–1942) magyar költő, író
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 8.

Oláh Gábor (Debrecen, 1881. január 17. – Debrecen, 1942. június 23.)[1] magyar költő, író.

Oláh Gábor
Élete
Született1881. január 17.
Debrecen
Elhunyt1942. június 23. (61 évesen)
Debrecen
SírhelyDebreceni köztemető
NemzetiségMagyarország Magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)különböző lírai műfajok
A Wikimédia Commons tartalmaz Oláh Gábor témájú médiaállományokat.

Életpályája

szerkesztés

Szülei Oláh Mihály és Kovács Zsuzsanna voltak.[1] Szegény, sokgyermekes családban született, apja bérkocsis volt. Kisgyerekkorától Debrecenben élt. Apja ellenkezése ellenére sikerült gimnáziumba, majd egyetemre járnia. A Budapesti Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójaként Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Négyesy László, Simonyi Zsigmond óráira járt. Korrepetálással, statisztálással keresett pénzt a megélhetésre. 1904-ben magyar-latin szakos tanárként végzett. A Debreceni Református Kollégium könyvtárában kapott állást, később középiskolai tanárként dolgozott. 1908 nyarán néhány hetet Párizsban töltött. Hazatérve még jobban érezte hazája és városa elmaradottságát. Négy társával - Baja Mihály, Gulyás József, Gyökössy József és Madai Gyula - együtt megalapította a Bokréta irodalmi társaságot; Bokréta címmel antológiát adtak ki (1902, 1904, 1908). 1910-től a Petőfi Társaság tagja volt. 1913-tól a debreceni általános főreáliskolában tanított. 1931-ben Pokol című kötetéért perbe fogták. 1941-ben nyugdíjba vonult.

Meg nem alkuvó, kompromisszumokra képtelen jelleme miatt fokozatosan elszigetelődött, illetve elszigetelték.

Munkássága

szerkesztés

Egyenetlen lírájában (Hangok lázadása, 1941) a magányos sors ábrázolása megrendítő.Több korai lírai versével Ady líráját és József Attila költészetét előlegezi. Verses regényeinek részértékei vannak. Novellái önéletrajzi ihletésűek, drámái nem arattak sikert. Tanulmányai – Csokonai Vitéz Mihályról, Petőfi Sándorról – jelentősek.

Emlékezete

szerkesztés

Debrecenben és Hajdúszoboszlón utcát neveztek el róla.

 
Sírja Debrecenben
 
Petőfi képzelete (1909)
  • Csokonai és a latin költők (tanulmányok, 1904)
  • A debreceni nyelvjárás (tanulmányok, 1906)
  • Költemények. 1904-1906; Singer és Wolfner, Bp., 1906
  • Keletiek Nyugaton (útirajz, 1908)
  • Sámson (verses regény, 1908)
  • Az élet lobogója alatt (versek, 1908)
  • Istenek alkonya. Új versek; Városi Ny., Debrecen, 1909
  • Gondolatok felhőfutása; Városi Ny., Debrecen, 1909
  • Korunk hőse (verses regény, 1909)
  • Petőfi képzelete (tanulmányok, 1909)
  • Írói arcképek (tanulmányok, 1910)
  • Viola elbukott (verses regény, 1911)
  • Az embernek fia. Dráma; Hegedüs-Sándor, Debrecen, 1912
  • Szegény magyarok (regény, 1914)
  • Hangay Sándor–Kiss Menyhért–Oláh Gábor: Háborús versek; Lampel, Bp., 1917 (Magyar könyvtár)
  • Laura fátyola (versek, 1918)
  • Két testvér. Regény; Csáthy, Debrecen, 1918
  • Balgatag szerelem, (elbeszélések, 1918)
  • Deák György (kisregény, 1919)
  • Jött éve csodáknak. Fantasztikus színmű; Nagyváradi Napló Ny., Nagyvárad, 1919 (Magyar Szó könyvtára)
  • Forradalmi versek; Csáthy, Debrecen, 1919
  • Léda hattyúja (regény, 1922)
  • Fekete angyal. Regény; Méliusz Könyvkereskedés, Debrecen, 1922
  • Petőfi Sándor; Csáthy, Debrecen, 1923 (A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság I. osztályának kiadványai)
  • A táltosfiú (regény, 1925)
  • Patkánybűvölő (versek, 1925)
  • A művészi alkotás lélektana; Kertész Ny., Debrecen, 1928 (A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság I. osztályának kiadványai)
  • Oláh Gábor válogatott költeményei; bev. Csobán Endre; Csokonai Kör, Debrecen, 1928 (Csokonai könyvtár)
  • Csokonai; Pallas, Bp., 1928 (Irodalomtörténeti füzetek)
  • Isten kémje. Új versek; Városi Ny., Debrecen, 1929
  • Szárnyas ember (regény, 1930)
  • Új evangélium (regény, 1931)
  • Pokol. Kiáltó szó a pusztába; s.n., Bp., 1931
  • Kiáltó szó a pusztában (versek, 1931)
  • Költők és írók (tanulmányok, 1932)
  • Panoráma; Nagy Károly Ny., Debrecen, 1933
  • Napkeleti királyfi; Nagy Károly, Debrecen, 1936
  • A pesszimista; Nagy Károly Ny., Debrecen, 1937
  • Hangok lázadása (versek, 1941)
  • Heten vagyunk (regény, 1943)
  • Deák György, a bérkocsis. Regény; Misztótfalusi, Bp., 1946
  • Debreceni zendülők. Válogatott elbeszélések; sajtó alá rend., bev., jegyz. Durkó Mátyás; Alföldi Magvető, Debrecen, 1955
  • Oláh Gábor válogatott költeményei; szerk., bev., jegyz. Durkó Mátyás, Kiss Tamás, Tóth Endre, Alföldi Magvető, Debrecen, 1958
  • A táltosfiú. Regény és elbeszélések; vál., sajtó alá rend., utószó Tóth Endre; Szépirodalmi, Bp., 1969 (Magyar elbeszélők)
  • Két ló beszélget; vál., szöveggond. Tóth Endre; Szépirodalmi, Bp., 1980 (Kiskönyvtár)
  • Vágta vaktában. Válogatott versek; vál., szerk., utószó Tóth Endre; Magvető, Bp., 1980
  • Oláh Gábor ébresztése; vál., szerk., bev. Tóth Endre; Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen, 1981 (Hajdú-Bihar megyei múzeumok közleményei)
  • Naplók; szerk., jegyz., utószó Lakner Lajos, Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2002
  • Keletiek Nyugaton; szöveggond. S. Csorba Ildikó, utószó, jegyz. Lakner Lajos; Déri Múzeum, Debrecen, 2015
  • Oláh Gábor: Vágta vaktában (válogatott versek) (Vál., szerk. és utószó: Tóth Endre) Budapest, Magvető Kvk., 1980. ISBN 963-271-288-9
  • Magyar irodalmi lexikon 1965.
  • Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek ISBN 963-8607-10-6
  • Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7

További információk

szerkesztés
  • Oláh Gábor: Naplók (MEK)
  • Magyar életrajzi lexikon
  • Nagy András: Oláh Gábor; Csáthy, Debrecen–Bp., 1933 (A Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetének dolgozatai)
  • Kardos Albert: Oláh Gábor s a Csokonai-Kör. Adalékok Debrecen XX. századi irodalmi életéhez; Városi Ny., Debrecen, 1943
  • Tóth Endre: Oláh Gábor élete; Debrecen Megyei Városi Tanács V. B. Művelődési Osztálya, Debrecen, 1980
  • Tóth Endre: Oláh Gábor és kortársai; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1983
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy