Szerkesztővita:Margit51/Archív05
Eltűnt bejegyzések szerkesztés közben a mai napon. Tanulság: nem kivágással, hanem másolással fogok ezután archiválni, de akkor nagyon kell figyelni arra, hogy az előzményt az archív lapra történő másolás után töröljem a duplázás elkerülése miatt. Margit Az adott szócikk vitalapjára írj! 2017. július 29., 21:29 (CEST)
Memento
szerkesztésA gyakorlat tesz fáradttá. Margit beszélgetés 2013. március 13., 09:28 (CET)
Tábor
szerkesztésSzia! Nagyon jó az észrevétel! Valóban volt egy ilyen tervezet, de aztán az új elnökség más koncepciót talált ki. Személy szerint sajnálom kicsit a változást, mert Balassagyarmat kiváló helyszín lehetett volna, és ismét másik régióban lennénk. Mondjuk ha Kecskemét fut be végül, akkor ez még mindig igaz lenne, ott is kiváló tábort lehetne rendezni, csak hát eddig kevesen szavaztunk rá. A monostorapáti pályázat is OK, de gyakorlatilag szomszéd a tavalyi helyszínhez képest, ezért én majd csak évekkel később támogatnám. De mindenki úgy dönt, ahogy akar.
A kategóriában talált lap miatt érdemes lenne esetleg Matteonak írnod. – Joey üzenj nekem 2013. március 13., 18:10 (CET)
Én nem voltam tavaly, Nagykanizsán voltam utoljára Wikitáborban, 2010-ben. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 13., 18:17 (CET)
Filozófia portál
szerkesztésSzia Margit! Látom, már ellenőrizték szerkesztésedet. Ezek nagyon hasznos javítások! Nekem egyébként nincs járőrbitem. Üdv: --Tulipanos vita 2013. március 16., 18:29 (CET)
Húsvét
szerkesztésBoldog, szeretetteljes húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2013. április 1., 16:13 (CEST)
Megjegyzendő
szerkesztésA keresztes háborúk világa (könyv) néhány változata: [1]Margit beszélgetés 2013. április 20., 15:19 (CEST)
Köszönöm
szerkesztésKösz az üzenetet!Puszi:Argoszmargosz vita 2013. november 10., 08:14 (CET)
Kiemelési javaslat
szerkesztésSzia! Megköszönném, ha elolvasnád a Debreceni Református Kollégium szócikket és szavaznál itt, hogy érdemesnek tartod-e a kiemelésre. Üdv. Ercsaba74 vita 2013. december 16., 19:45 (CET)
Karácsony Szilveszter
szerkesztésSzia Margit!
Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 21., 11:00 (CET)