Ibolyántúli sugárzás

Elektromágneses sugárzás, amelynek hullámhossza rövidebb, mint a látható sugárzásé
(Ultraibolya sugárzás szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. december 2.

Az ibolyántúli, ultraibolya vagy ultraviola sugárzás (röviden UV-sugárzás) a látható fénynél (400-780 nm) kisebb, de a röntgensugárzásnál (0,01–100 nm) nagyobb hullámhosszúságú; a 180–400 nanométeres tartományba eső elektromágneses sugárzás. A szó eredete, hogy a legkisebb hullámhosszúságú, de még látható fény színe az ibolya (latinul: viola). Tehát az ennél nagyobb, ezen túli frekvenciájú rezgés (hullámhosszúságban ez alatti) az ibolyántúli sugárzás.

Az elektromos ívhegesztés UV-fény-kibocsátással jár, ezért a hegesztők védőpajzsot viselnek, hogy elkerüljék a hóvakság kialakulását

Felfedezése

szerkesztés

1801-ben Johann Wilhelm Ritter német fizikus olvasott az infravörös sugarak felfedezéséről, ami William Herschel nevéhez fűződik. Ritter hitt a természetben lévő egységben és szimmetriában. Akkoriban a napfény hatását tanulmányozta a kémiai reakciókra és elektrokémiával is foglalkozott (az elektromos áram hatásának tanulmányozása a kémiai elemekre és a vegyi reakciókra). Ennek során megfigyelte a napfény hatását ezüst-kloridra is, nevezetesen, hogy arra világos színűből átalakul sötét színűvé (később ez a felfedezés tette lehetővé a fényképezést).

Ritter elhatározta, hogy megismétli Herschel kísérletét, azzal a különbséggel, hogy ő a napfény sötétítő hatásának sebességét fogja mérni a különböző színtartományokban. Papírcsíkokat ezüst-kloriddal vont be, és ezeket egy elsötétített szobában elhelyezte egymás alatt a falon. A hőmérséklet mérése helyett azt az időt mérte, amíg egy-egy csík meg nem feketedett. Azt találta, hogy a vörös alig sötétítette meg a papírt, míg az ibolya felé haladva a sötétedés sebessége egyre nagyobb volt. Herschel ötletét átvéve, egy csíkot az ibolya fölé helyezett, és ez a papír sötétedett el a leggyorsabban, annak ellenére, hogy nem érte látható fény. Valamilyen sugárzásnak azonban érnie kellett a papírt, ami a sötétítő hatást kiváltotta.[1]

Ezeket sugarakat „dezoxidáló sugarak”-nak nevezte el, megkülönböztetve a hősugaraktól és kihangsúlyozva kémiai reakcióképességüket. Emiatt először „kémiai sugár” néven vált ismertté.

Szokásos felosztása

szerkesztés

Az UV-tartományt a fiziológiai hatásai alapján általában három nagyobb részre bontják.

Elnevezés Rövidítés Hullámhossz-tartomány (nm)
Ibolyántúli A, nagy hullámhosszú UV-A 400–315
Közeli UV NUV 400–300
Ibolyántúli B, közepes hullámhosszú UV-B 315–280
Közepes UV MUV 300–200
Ibolyántúli C, kis hullámhosszú UV-C 280–180
Extrém / vákuum 180-10

Az „extrém / vákuum” UV csak vákuumban, illetve a világűrben terjed (innen az elnevezése).

A „fekete fény” elnevezés az UV-fényre abból ered, hogy bár az emberi szem számára láthatatlan, bizonyos állatok, főleg rovarok, hüllők, madarak látják.

Az ibolyántúli sugárzás legnagyobb természetes forrása a Nap, de más módon is keletkezhet, és mesterségesen is előállítható. Amikor anyagokat izzásig hevítenek, akkor valamennyi UV-fény is keletkezik. Ilyen például a villám. Hasonló módon kelt UV-fényt az ívhegesztés.

A forrástól függően az UV-fény lehet széles spektrumú (amikor egy bizonyos tartományban sokféle hullámhosszú UV-fény van jelen), illetve keskeny spektrumú, amikor ez a hullámhossz-tartomány jóval kisebb.

Utóbbira jó példa az alacsony nyomású higanygőz lámpa, ami valamennyi látható fény mellett 95%-ban UV-fényt kibocsát ki 253,7 nm hullámhosszon (UV-C tartomány). Ezt baktériumölő, fertőtlenítő hatása miatt alkalmazzák. 2020-ban kísérletek folynak korszerű, nagy teljesítményű LED-es UV-fényforrás kifejlesztésén (néhány mW-os kiszerelésben már létezik).

Fizikai tulajdonságai

szerkesztés

Az UV-A sugárzást a Föld felső légköre nagyrészt elnyeli, de kis részben a légkörön és az üvegen áthatol. Áthatol az emberi bőr felső rétegén (felhám, epidermisz) és a szem elülső közegén (anterior ocular).

Az UV-B és UV-C sugárzás áthatol a levegőn és a kvarcon, de a közönséges üveg elnyeli. A felső légkör ózonrétegében való elnyelődés az oka annak, hogy a Föld felszínét gyakorlatilag nem éri el 320 nm-nél rövidebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás.

A 315 nm alatti UV-sugárzást a szaruhártya, illetve a bőr felső hámrétege elnyeli.

Mértékegységei

szerkesztés

A besugárzás teljesítményét watt per négyzetméter (W/m²), vagy watt per négyzetcentiméter (W/cm²) egységben adják meg. A sugárterhelés joule per négyzetméter (J/m²), vagy joule per négyzetcentiméter (J/cm²) egységben van megadva.

Mivel a watt-szor másodperc az joule, tehát a sugárzás és az expozíciós időtartam szorzata (másodpercben) megegyezik a sugárterheléssel.

Mint a legtöbb sugárzásnál, az ibolyántúli sugárzás hatása a dózis nagyságától és a behatás időtartamától is függ. Az emberi testre gyakorolt biológiai hatás szempontjából legfontosabb rész a szem és a bőr. Elsősorban az UV-B és az UV-C gyakorol ilyen hatást. Ez a hatás elsősorban fotokémiai jellegű, és kevésbé hőhatás.

Az emberi szem legnagyobb érzékenysége 270 nm körül van, ennek hatékonyságához viszonyítják a többi biológiai hatást.

A bőrpír (erythema) az UV-B és UV-C sugárzás által okozott túlzott expozícióra adott válasz. A szükséges adag a bőrpír kialakulásához a bőr pigmentációjától és a szaruréteg vastagságától függ (stratum corneum). Előfordulhat, hogy az expozíció és a tünetek között 4-8 órás lappangási időszak van. A tünetek az egyszerű bőrpírtól egészen a súlyos égésig terjedhetnek. A bőr elsötétülése és a szaruréteg megvastagodása némi védelmet nyújt a jövőbeni expozíciókkal szemben.

Hóvakság (acut kerato-conjunctivitis): a túlzott UV-B és UV-C sugárzás miatt alakulhat ki, a legerősebb hatást a 265-275 nm közötti UV váltja ki. A tünetek kialakulásához legalább 4 mJ/cm² erősségű UV-sugárzás szükséges. Nevét onnan kapta, hogy először hegymászók tapasztalták olyan túrák során, ahol a nagy mennyiségű hó jól visszaverte a fényt. Ennek elkerülésére UV-szűrős, színes szemüveget viselnek. Első, enyhe jele a szemkáprázás, a külső szemlélő számára pedig a piros, véreres szem.

Átmeneti vaksággal járhat, aminek lefolyása rendkívül fájdalmas. Az UV-nak való kitettség után akár 4-12 óra is eltelhet (ez hullámhossz és dózis-függő), amikor a következmények jelentkeznek. Jellemző tünetek a fényre való érzékenység, a homályos látás, a pislogás és a könnyezés. Az alany úgy érezheti, hogy homok került a szemébe. A hatás átmeneti, 1-2 nap alatt elmúlik, a szem regeneráló képessége következtében. Célszerű az alanyt erre az időre teljesen elsötétített helyiségben elhelyezni és a szemére hidegvizes borogatást tenni, ami valamelyest csökkenti a tünetek hevességét, illetve lelki megnyugvást jelent.

Ipari források is kiválthatnak hóvakságot, például szabálytalanul végzett ívhegesztés, vagy baktériumölő UV-C lámpa alkalmazása (amibe szigorúan tilos belenézni).

Nem biológiai hatások

szerkesztés

A mindennapi életben gyakran tapasztalható hatás, hogy a napfénynek kitett festett felületeken a színek kifakulnak. Az UV-fény a legtöbb műanyagot, gumit, a szerves anyagokat „öregíti”, részben lebontja, fizikailag töredezetté teszi.

Kedvező hatásai

szerkesztés
  • elősegíti a csontképződést (a D-vitamin-képződésen keresztül), aminek hiányában angolkór lépne fel
  • a bőrben melanin-pigmen termelődik, ami a bőr barnulását eredményezi

Káros hatásai

szerkesztés
  • a DNS károsítása
  • a bőr öregedési folyamatának gyorsítása, évekig UV-B fénynek való kitettség esetén
  • a túl sok ideig alkalmazott UV-B fény (lásd szolárium) bőrrákot okozhat
  • az emberi szem károsítása
  • hóvakság
  • a légkör összetevőiből káros anyagok keletkezhetnek. Ha a 240 nm hullámhossz alatti UV-C fény a levegőben lévő oxigénnel érintkezik, ózongáz keletkezhet, vagy nitrogén-oxidok (NOX). A szénhidrogének szabad gyökké alakulása a fő oka a nagyvárosi szmog kialakulásának.
  • a klórozott szénhidrogéneket foszgénné alakítja.
  • a bőrben lévő kollagén rostok roncsolása, másképp fogalmazva: ráncosodást okoz (a teljes UV-spektrum)

Egyéb infók

szerkesztés
  • A napvédő faktor csak a barnító, UV-B sugárzás elnyelésére vonatkozik

Védekezés az UV káros hatásai ellen

szerkesztés

Az UV-fénynek vannak kedvező hatásai, de az adagolás ideje és erőssége kritikus a hasznosság szempontjából. Egy 5-15 perces napozási idő után a hatások inkább kedvezőtlenek és károsak lehetnek, ezért a túlzott adagolás ellen védekezni kell az egészség érdekében.

Az interneten rendszeresen frissítik az aktuálisan várható UV-sugárzás mértékét („UV-index”). Ennek figyelembe vételével a szabadban végzett munka vagy szabadidős tevékenység esetén szükséges lehet UV-szűrő funkcióval rendelkező napszemüveg, és fényvédő krém használata.

Alkalmazásai

szerkesztés
  • Fényforrásokban fényporok gerjesztésével látható fény állítható elő.
  • UV-csillagászat, kihasználva, hogy nagyon forró tárgyak UV-tartományban is sugároznak (Wien törvénye).
  • A flavonoidok nevüket sárga színükről kapták, az UV-fényt elnyelik, így a rovarok számára a virágzat flavonoidtartalma vonzó hatású.
  • Rovarirtásra kaphatók UV-A források, amik csapdába csalják a repülő rovarokat.
  • Spektroradiometria segítségével elemezhető a molekulák térbeli szerkezete.
  • Spektroszkópia
  • Ultraibolya fotoelektron-spektroszkópia
  • Tűzérzékelésre, mert számos anyag UV-tartományban is sugároz égés közben.
  • Elektromos szigetelések ellenőrzésére, ugyanis a sérült szigetelés koronakisülést okozhat, ami gerjeszti a nitrogénmolekulákat, és UV-fény keletkezik.
  • Fotolitográfiában UV-fényt használnak nagyon finom mintázatok előhívására.
  • Hamisításvédelemre, ha a védett tárgyat fluoreszcens festékkel megjelölik. Ilyent alkalmaznak a bankjegyeknél.
  • Fertőtlenítés: az UV-C-sugárzás, mivel szétroncsolja a kórokozók DNS-ét, alkalmas felületek fertőtlenítésére, ivóvíz, illetve szennyvíz kezelésére.
  • Ásványtanban kihasználható, hogy számos ásvány mutat fluoreszcens tulajdonságokat.
  • Törvényszéki vizsgálatok.
  • EPROM (erasable programmable read only memory) elektronikus memória törlésére.
  • Orvostudományban: UV-B fényterápia alkalmazása a pikkelysömör és ekcéma bőrtüneteinek javításához. Ez gyakorlatilag megfelel a napozásnak, ennek hiányában UV-fény alkalmazható, mivel ennek adagolása kiszámítható.
  • Vonalkód leolvasás.
  • Navy Environmental Health Center: Ultraviolet Radiation Guide, 1992
  1. Kendall Haven: 100 Greatest Science Discoveries of All Time - Libraries Unlimited, 2007, ISBN 978-1-59158-265-6

További információk

szerkesztés
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy