Azokat a szócikkeket vagy egyéb névtérben elhelyezkedő lapokat, amelyeket a {{korrektúrázandó}}(?) sablonnal (átirányító rövidítései: {{korrektúra}}, {{korr}}) láttak el, korrektúrázásra szorulnak. A korrektúrázás a nyers szöveg első ellenőrzése, amelynek során a korrektor csak azokat a hibákat javítja, amelyek elütésből vagy az írásjelek helytelen alkalmazásából adódnak, illetve ellenőrzi, hogy a szöveg betartsa a magyar nyelvtan szabályait.

Története

szerkesztés

A korrektúrázás a könyvnyomtatás kialakulásával egy időben jött létre. A nyomdai nyomósablonok összeállításakor gyakran előfordult, hogy a szedő fordítva, helytelen irányban helyezte el az ólom nyomódúcot, a kinyomtatott oldalon tehát az a betű rossz irányban állt. A szedő gyakran vétett vessző-pont, kis kötőjel-nagy kötőjel, zárójel stb. hibát is. A korrektor a nyomás megkezdése ELŐTT már átnézte a nyomósablont, kijavította az ilyen jellegű hibákat. Majd az első oldal kinyomtatása eredményeként képződő kefelenyomatot is részletesen, betűről betűre átnézte, és a még esetleg megmaradt betű-írásjel hibákat a nyomdai szedő számára jelezte, aki végleg megváltoztatta a nyomósablont.

Alkalmazása a Wikipédiában

szerkesztés

Ahogy a fentiekből is kiderül, a korrektúrázás CSAK az elütéseket, helytelen betűalakokat, írásjelek helytelen használatát ellenőrzi. A számítógép korában már nincs szükség az esetleg rossz irányban elhelyezett betűk javítására, de rossz formájú betűk mindig akadnak. Ilyenek a kalapos ő vagy ű, az ékezet nélküli karakterek használata, szócikkek címében a magyar nyelven nehezen kereshető karakterek alkalmazása, évszámok, számjegyek régies írásmódja stb.

A korrektornak NEM FELADATA a szöveg tartalmi ellenőrzése, azt a munkát a {{lektor}} sablon elhelyezésével lehet kérni. Aki a korrektúrázásra vállalkozik, az csak azt köteles elérni, hogy az adott szövegben ne legyenek a magyar nyelv szerinti helytelen karakterek; az írásjelek, számok, szószerkezetek és mondatok a magyar nyelvtannak megfelelően legyenek leírva.

A Wikipédia:Stilisztikai útmutató részletezi a kívánatos fogalmazást.

Használatos sablonok

szerkesztés

Lásd még

szerkesztés
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy