Zala (folyó)

A Zala teljes terjedelmében Magyarország területén fekvő folyó. Fő tápláló vízfolyása a Balatonnak, vízgyűjtő területe a tó teljes vízgyűjtő területének 45%-a. Magyarország tizenkettedik legbővebb vizű felszíni vízfolyása a Duna, Tisza, Dráva, Mura, Maros, Rába, Hármas-Körös, Szamos, Bodrog, Sajó, és a Zagyva után.

Zala
A Zala folyó
Közigazgatás
Országok	Magyarország
Földrajzi adatok
Hossz	126 km
Vízhozam	6-15 m³/s
Vízgyűjtő terület	5737 km²
Forrás	Őrség (Szalafő)
é. sz. 46° 53′ 10″, k. h. 16° 17′ 49″46.886111111111, 16.296944444444
Torkolat	Balaton
é. sz. 46° 42′ 21″, k. h. 17° 15′ 53″46.705833333333, 17.264722222222
A Wikimédia Commons tartalmaz Zala témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nevének eredete

A szlovén régi folyónév (Sala) átvétele, de a szlovénban is preszláv ősiségű elnevezés, végső soron az indoeurópai *sal (patak, folyóvíz, áramlás) tőre vezethető vissza.

Földrajza

A folyó szakaszai

Nyugat-Magyarországon, Vas vármegyében, az Őrségben, Szalafő határában ered (tulajdonképp a Fekete-tóból). A 126 km hosszúságú, 6–15 m³/s átlagos vízhozamú folyó első szakasza keleti irányú. Zalaegerszegnél északkelet felé fordul, majd Türje környékén ismét irányt változtat délnek. A folyó, ezen déli irányba tartó szakasza a középső pleisztocénban alakult ki egy kaptúra révén, megváltoztatva a korábbi, Kisalföld felé tartó folyószakaszát. A pleisztocén végén a süllyedő balatoni medence szintén a Zala folyómedrének módosulását eredményezte, megszüntetve a Drávába torkolló szakaszát, s létrehozta a Zalavár környékén északkelet felé forduló, s egy terjedelmes mocsarason keresztül a Balatonba torkolló szakaszt, melyet a Kis-Balatonon keresztül a Keszthelyi-öbölnél ér el.

Zala folyó torkolata a Balatonba légi felvételen

A Zala torkolata a Balatonnál

Mellékfolyói

Harkály-patak (Salomvár), Háshágyi-patak (Zalacsébnél), Sárvíz patak, Páli-patak, Szélvíz, Felső-Válicka, Pózvai-patak, Principális-csatorna, Dötki-patak, Csörgető-patak, Berek-patak, Csáfordi-patak, Nádas-patak, Zalaszentgróti-patak, Kallósdi-patak, Bárándi-patak, Széplaki-patak, Köszvényes-patak, Bókaházi-patak, Szentkirályi-patak, Szentmihályfai-patak, Szentgyörgyvári-patak (e patak után a folyón van a Szentgyörgyvári-tüsgát).

Történelmi vonatkozások

Az ókorban a rómaiak Salla néven említették. Egy 9. századból származó szláv szöveg hasonlóan Sala néven tesz róla említést. A későbbiekben Zala vármegye és egyben sok település névadója.

A Zala forrásvidéke egykor még Szalafőn túl volt. Az Orfalu község mellett található szigetszerű reliktum láp, a feltöltődött Fekete-tó volt az, ami táplálta.

Zala rákja

A régi helyi közmondás, amely úgy hangzott, hogy "Zala bora, Zala rákja, Zala menyecskéje", második helyébe tette, a vármegye egyik legjelentősebb, ismertebb, és értékesebb tenyésztett állatot. A középkor óta a folyami rákot nagy mennyiségben halászták ki a Zala folyóból és a Kis-Balatonból. Külön foglalkozás is alakult ki belőle. A zalai rákot, amely a "szóló" rák név alatt is ismert, Bécsben a kiváló minősége miatt kedvelték. A Széchényi-uradalomból 1800 és 1804 között évi 7000, majd 1807-ben 8000 db rákot szállítottak a konyha ellátására. 1894-ben Budapesten egy szóló (zalai) rák ára 30-35 korona (vendéglőben 50—60 korona) volt. A 19. század végén a rák mennyisége jelentősen apadt el, amíg manapság, majdnem kihalt. A 20. század közepéig a pankaszi cigányok kézzel "nyúlkálással" fogták a zalai rákot ill. a fehér halakat a még nem szabályozott Zala folyóból, a víz alatti üregükben kitapogatták a folyami rákot és az ollóját lefeszítve (hogy ne tudja a rákászt megsebezni) szedték ki a vízből. A fák gyökerei között megbúvó halakat hasonló módszerrel, óvatosan kitapogatva fogták ki.

Forrás

• ↑ Kiss Lajos: Kiss, Lajos. Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai (1980). ISBN 963 05 2277 2 

További információk

• Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság – Területi áttekintés (4-2 Zala) Archiválva 2016. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben