Film noir

Jelenet *A bűnbanda* (1955) című filmből

A film noir („fekete film”) filmstílus, amit elsősorban a hollywoodi bűnügyi drámák, krimik jellemzőjeként használnak, legfőképp amelyeknél kiemelt szerepet játszik az ambivalens erkölcs és a szexuális motiváció. Először Nino Frank francia kritikus alkalmazta a film noir elnevezést a hollywoodi filmekre 1946-ban. Gyakran hivatkoznak rá önálló, a bűnügyi filmnek alárendelt műfajként.

Hollywood klasszikus film noir időszakát általában az 1940-es évek eleje és a késő 1950-es évek közé teszik. Ehhez a korszakhoz társítják általában a kontrasztos fekete-fehér képi világot, melynek gyökerei a német expresszionista fényképezésig nyúlnak vissza, míg sok történet és klasszikus noir szemléletmód Amerikában a nagy gazdasági világválság idejének krimi iskoláiból származik.

Az első film noir-nak John Huston A máltai sólyom (1941) című filmjét tekintik, amely Dashiell Hammett azonos című regényének harmadik, legjobban sikerült adaptációja. Itt debütált Humphrey Bogart elegánsan cinikus magándetektív karaktere, amely ma már a műfaj egyik kulcsfigurája. A klasszikus film noir utolsó alkotásának Orson Welles A gonosz érintése (1958) című filmjét tartják.

A narrációt sokan a műfaj legjellegzetesebb eszközének tekintik, ahogyan a (smooth) jazz és a neonfényekben fürdő városi látképet is. Ezek a stílusjegyek azonban leginkább az 1980-as évek nagy tisztelgései és műfaji paródiái miatt épültek be a mai köztudatba. A flashback ugyan a legtöbb klasszikusban nem található meg, azonban a Mildred Pierce (1945) című filmnek köszönhetően ma már a műfaj egyik legjellemzőbb fogásának tekintjük.

A film noir előzményei

Társadalmi háttér

kiábrándulás az "amerikai álomból"
az amerikai férfiak bevonultak a hadseregbe az első világháború idején, a nők otthon maradtak, és átvették a férfias szerepköröket is – az elcsábított nő figurájából így alakult ki az erős, öntudatos, férfias és mégis csábító asszony képe
a filmek maró társadalomkritikát is megfogalmaztak

Filmes gyökerek

német expresszionizmus (F. W. Murnau: Nosferatu, 1922; Fritz Lang: M – Egy város keresi a gyilkost, 1931), amelyet az első világháború elől az Egyesült Államokba vándorolt filmesek hulláma vitt át új hazájába
az 1930-as évek gengszterfilmjei, amelyek kóborló banditákat vesznek pártfogásukba, a bűnözés társadalmi gyökereit keresik
a kortárs francia filmek lírai realizmusa (ld. Julien Duvivier: Pépé, le Moko, 1937; Marcel Carné: Le jour se lève, 1939)

Irodalmi gyökerek

A film noir idején virágzott a detektívregény műfaja: elsősorban Dashiell Hammett, Raymond Chandler, James M. Cain és Cornell Woolricht (utóbbi George Hopley és William Irish álnéven is publikált) bestsellerei, főszerepben híres detektívekkel, Sam Spade-del, Philip Marlowe-val és társaikkal. A detektívregényeket akár többször is filmre adaptálták, íróik maguk is gyakran forgatókönyvíróvá váltak.

A klasszikus film noir stílusjegyei

Hangulat

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A film noir műfajba sorolható film hangulata általában borongós, baljóslatú, amit az éles árnyékok és a hozzá tartozó, szinte állandóan hallható háttérzene is felerősít. Gyakori történetszál egy bűnügyi eset nyomozása, a szereplők sötét titkainak felszínre kerülése. Fontos szereplő lehet a (magán)nyomozó, a végzet asszonya, illetve a pszichopata gyilkos. Az átlagosnál sűrűbben szerepel valamilyen fogyatékkal élő személy, aki lehet áldozat, vagy elkövető is, de többnyire inkább fontos tanú.

Sajátos hely- és időviszonyok

A film noir világában a kamera csak ritkán mozdul ki a nagyvárosból (Orson Welles A gonosz érintése (1958) című filmjében ez többször is megtörténik). A belső felvételek többnyire szűk és alacsony mennyezetű, sötét, füstös terekben készülnek, ami jelentős szerepet játszik a hangulat kialakításában.

Képi jellegzetességek

Gyakori a ferde, szokatlan kameraállás, a játék a fényes és az árnyékos felületek kontrasztjával. A képek sokszorosan tagoltak, alkotóik játszanak a mélységgel, rengeteg rács és lépcső van a felvételeken.

Jellegzetes szereplők

a magányos (magán)detektív
a femme fatale, a végzet asszonya
az angyali feleség/jegyes

Egyéb filmnyelvi eszközök

narráció
flash-back

Klasszikus film noir filmek

1940-es évek

1950-es évek

A legismertebb noir filmrendezők

Ikonikus színészek

A neo-noir

Bővebben: neo-noir

A film noir stílusjegyek több hullámban születtek újjá a későbbi évtizedek filmjeiben.

Neo-noir filmek

1960-as évek: Rettegés foka (1962), A mandzsúriai jelölt (1962), Agyhalál (1965)
1970-es évek: Kínai negyed (1974), Taxisofőr (1976), Gengszterek sofőrje (1978)
1980-as évek: Dühöngő bika (1980), A test melege (1981)
1990-es évek: Elemi ösztön (1992)
2000-es évek: Mr. Vengeance – A bosszú ura (2002), Sin City – A bűn városa (2005)

Neo-noir rendezők

David Fincher – Hetedik (1995), Harcosok klubja (1999)
David Lynch – Kék bársony (1986), Twin Peaks (1990–1991), Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! (1992), Lost Highway – Útvesztőben (1997)
Ethan és Joel Coen – Véresen egyszerű (1984), Fargo (1996)
Quentin Tarantino – Kutyaszorítóban (1992), Ponyvaregény (1994)