I. István pápa
| I. István pápa | |||||
| a katolikus egyház vezetője | |||||
 | |||||
| Született | 200 k. Róma | ||||
| Megválasztása | 254. május 12. k. | ||||
| Pontifikátusának vége | 257. augusztus 2. | ||||
| Elhunyt | 257. augusztus 2. Róma | ||||
| Tisztelete | |||||
| Tisztelik | katolikus egyház, ortodox egyházak | ||||
| Ünnepnapja | augusztus 2. | ||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. István pápa témájú médiaállományokat. | |||||
I. Szent István (latinul: Stephanus), (kb. 200 – 257. augusztus 2.), a 23. pápa a kereszténység történetében. 254. március 21-e körül választották meg I. Lucius pápa utódjának, és Novatianus ellenpápa ellenfelének. Haláláig uralkodott.
Élete
[szerkesztés]Elődeinek gyakorlatát alkalmazva ő is elítélte a novatianus tanokat. Szent Cipriánnal és a karthágói egyházzal támadt vitája. Szent Ciprián néhány Kis-ázsiai püspökkel azt vallotta, hogy azok a keresztények, akiket eretnekek kereszteltek meg és visszatértek az egyházba, újra keresztelkedjenek meg, mivel az eretnekek általi keresztelések érvénytelenek. Az hogy az egyházba visszatért eretnekeket nem kell újrakeresztelni, általános gyakorlat volt Rómában, Palesztinában, Egyiptomban és egyéb részeken.[1] E tekintetben a római gyakorlat volt a legrégebbi.[2] Vagyis pápa létező hagyományokra hivatkozva utasította el a karthágói álláspontot. Továbbá, a pápa senkit sem közösített ki az ügy nyomán, pedig erre megvolt a joga és hatalma.
A hagyomány szerint hozzá kapcsolódik az is, hogy León valamint Astorga püspökét megerősítette hivatalukban, miután azok elfordultak a keresztény egyháztól az üldözések idején. Mivel megbánták bűneiket, István visszafogadta őket, és tisztségükben is meghagyta a két hispániai püspököt.
257. augusztus 2-án többek között ő is áldozatul esett Valerianus keresztényüldözéseinek. Vértanú-halálának emléknapját halála napján, augusztus 2-án tartják.
Művei
[szerkesztés]- Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Cf. Pietri, Les résistances , p. 165: “Rome ainsi que les Églises de Palestine et d’Égypte ne pratiquent point le rebaptême des hérétiques qui se convertissaient à la vraie foi et leur conféraient seulement une imposition des mains.”
- ↑ Cf. Bareille, Baptême des hérétics , p. 225: “La coutume romaine avait pour elle l’ancienneté et l’universalité; elle condamnait donc la coutume récente et particulière à certaines Églises d’Afrique et d’Asie”.
Források
[szerkesztés]- Gergely Jenő: A pápaság története Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1982
- Enciclopedia Italiana
- Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 59. o. ISBN 963-9257-02-8
- Catholic Encyclopedia
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]
| Előző pápa: I. Luciusz |
Következő pápa: II. Szixtusz |
