Portál:Örményország
Բարի գալուստ Հայաստան պորտալ!
Örményország (örmény nyelven: Հայաստան, Hajasztán vagy Հայք, Haik) tengerparttal nem rendelkező hegyvidéki ország, 1991 óta független. A Kis-Ázsiától keletre fekvő állam legnagyobb része földrajzilag Ázsiához tartozik, ugyanakkor történelmi és kulturális okokból gyakran az európai országok közé sorolják. Területének északkeleti – kisebb – részét a Kis-Kaukázus, nagyobb részét az Örmény-felföld teszi ki. Északon Grúzia, keleten Azerbajdzsán, nyugaton Törökország, délnyugaton egy Azerbajdzsánhoz tartozó exklávé (a Nahicseván Autonóm Köztársaság), délen pedig Irán Kelet-Azerbajdzsán tartománya határolja. Mintegy egyharmad magyarországnyi területével a kaukázusi régió legkisebb nemzetközileg is elismert független állama.
Szeván-tó (örményül Սևանա լիճ) Örményország legnagyobb tava, és az egyik legjelentősebb a világ magasan fekvő nagy tavai között, területe kb. 30%-kal nagyobb, mint a Balaton. A tó Gegarkunik tartományban fekszik. A Van-tó és az Urmia-tó mellett egyike a történelmi Örményország három nagy tavának (melyeket örmény tengereknek is szoktak nevezni). Az emberi beavatkozások következtében mérete 1940 és 1970 között jelentősen lecsökkent.
- Nagyobb városok:
Jereván • Gjumri • Vanadzor • Vagarsapat • Abovjan • Kapan • Hrazdan • Armavir • Artasat • Idzsevan - Tartományok:
Aragacotn • Ararat • Armavir • Gegarkunik • Jereván • Kotajk • Lori • Sirak • Szjunik • Tavus • Vajoc Dzor - Folyók:
Araksz • Aghstev • Debed • Hrazdan • Kaszah • Razdan • Vorotan - Tavak:
Szeván-tó - Legmagasabb pont:
Aragac (4090 m)
... hogy az örmény nép az első, amely a keresztény vallást államvallássá tette 301-ben?
... a Kardashian család örmény származású?
... hogy az ország fővárosa, Jereván 29 évvel idősebb Rómánál?
Néhány alapvető kifejezés
- Barev (Բարեւ) – Szia
- Bari arravot (Բարի առավոտ) – Jó reggelt
- Bari or (Բարի օր) – Jó napot
- Bari yereko (Բարի երեկո) – Jó estét
- Bari gisher (Բարի գիշեր) – Jó éjszakát
- Shnorhakalutyun (շնորհակալություն) – Köszönöm
- Ayo (Այո) – Igen
- Voch (Ոչ) – Nem
- Yes hayeren chem khosum (Ես հայերեն չեմ խոսում) – Nem beszélek örményül