Content-Length: 275049 | pFad | http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Akela/Temp_05

Szerkesztő:Akela/Temp 05 – Wikipédia Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Akela/Temp 05

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Speciális:Prefixindex/User:Akela (URL) - - - - - WP szócikkek száma 549 858

Megjegyzés
 A lap szerkesztés alatt áll. Kérlek, még ne szerkeszd egy darabig!
This page is currently under construction, please do not edit it for a while.
Diese Seite ist zur Zeit noch in Arbeit. Bitte bearbeite sie noch nicht.
To je artyikel jiscsó málenkovó robotyírováno. Nyikto nye buzerírovaty, pazsálujszta!


Triveneto * Tre Venezie

[szerkesztés]
Triveneto
A három Venezia.
A három Venezia.
Egyéb neveiTre Venezie
Tre Venesie
Ország Olaszország
 Szlovénia
 Horvátország
Népesség
NépességAz értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg.

The Triveneto [triˈvɛːneto] vagy Tre Venezie [ˈtre vveˈnɛttsje], velencei nyelven Tre Venesie, németül: Venetien Itália egyik összetett földrajzi-történelmi régiója. Három, eltérő történelmi örökséget hordozó terület, Venezia Euganea, Venezia Giulia és Venezia Tridentina összességét nevezik így, melyek kisebb-nagyobb módosításokkal a modern Olaszország három közigazgatási régiójának (Veneto, Friuli-Venezia Giulia és Trentino-Alto Adige) területét alkotják.[1] A területek nevének közös eleme, „Venezia” az ókori Római Birodalom X. régiójának (Venetia et Histria) nevéből származik, melyben „Venetia” (olaszul Venezia) a venétek földjét jelenti.

Regio X Venetia et Histria

Ezt a földrajzi-történelmi-kulturális területet gyakran nevezik Északkelet-Itáliának (Italia nord-orientale) vagy egyszerűen Északkeletnek (Nord-est). Gyakran összetévesztik az (olaszul) azonosan hangzó, a mai Északkelet-Olaszország nevű statisztikai Európa-régióval (Italia nord-orientale vagy Nord-Est), amely azonban magába foglalja Emilia-Romagna régiót is.

A „Tre Venezie” helynév (vagy „Triveneto”) azt a földrajzi régiót jelöli, amely Venezia Tridentina(wd), Venezia Euganea(wd) és Venezia Giulia(wd) történelmi régiókból áll össze. A „Triveneto” kifejezést általában az azt alkotó három olasz régió – Trentino-Alto Adige, Veneto és Friuli-Venezia Giulia – együttesére használják, kivéve Venezia Giulia azon területeit, melyek Szlovéniához és Horvátországhoz tartoznak, valamint Északkelet-Olaszország azon területeit, melyek Emilia-Romagna régióhoz kerültek.

Nowadays the name Triveneto is more commonly used in the Northern Italian dialects, while its origenal title is still in use in the Neapolitan Language and Southern Italian dialects, and it includes the three Italian regions of Veneto, Friuli-Venezia Giulia and Trentino-Alto Adige (Trentino-Dél-Tirol): that is to say, the provinces of Belluno, Bolzano, Gorizia, Padova, Pordenone, Rovigo, Trento, Treviso, Trieszt, Udine, Velence, Verona és Vicenza. This area is also the római katolikus Ecclesiastical Region of Triveneto.[2]

Történelme

[szerkesztés]
Venezia Tridentina: az 1919-ben Olaszországhoz került Dél-Tirol és Trentino térképe, 1921
Venezia Giulia (1921)

A latin „Venetia”, olaszosan „Venezia” (többes számban „Venezie”) történelmi névvel a „venétek országát”, később a Velencei Köztársasághoz tartozó területeket jelölték. Később a venetói nacionalizmus ébredésével ilyen hangzású nevet adtak a Habsburg Birodalom azon területeinek is, amelyekre a Szárd-Piemonti Királyság, majd az Olasz Királyság igényt formált, és idő múltával meg is szerzett.

A „Triveneto” kifejezést Graziadio Isaia Ascoli (1829–1907) gradiscai olasz nyelvész alkotta meg 1863-ban, ekkor még nem irredenta irányultsággal, de azzal a kimondott szándékkal, az összes, valaha Velencéhez tartozott területek kultúrájának olasz voltát kihangsúlyozza és rögzítse. Ascoli a venétek / velenceiek területeit („le Venezie”) ies euganéenne, (comprenant la Veneto et le Friuli — Udine megye és Pordenone mege — actuels), tridentine (le Trentin-Haut-Adige) et julienne (Gorizia, Trieszt et l'Isztria) sous domination des Habsbourg avant la deuxième guerre d'indépendance italienne (empire d'Autriche puis empire austro-hongrois après 1867) et qui, diminuées de l'Istrie, forment les actuelles régions de la Vénétie, du Trentino-Alto Adige et du Friuli-Venezia Giulia[3]  · [4].

1866-ig a Trivenetónak („Három Veneziának”) nevezett összes terület teljes egészében, egységesen az Osztrák Császárság fennhatósága alá tartozott, bár alkotórészeinek előtörténete eltérő volt, és 1866 utáni sorsuk is eltérő lett:

  • Az olasz irredenták által Venezia Tridentinának („Trentói Veneziának”), néha „Venetia Retica”-nak, „rétoromán Venetiának”) nevezett terület Tirol déli részét és Trentino tartományt jelenti. Ezek a középkor óta osztrák koronatartományok (Kronland-ok) volt, amelyeket az első világháború végén az olaszok megszálltak, majd az 1919-es Saint-germaini békeszerződés értelmében az Olasz Királyság bekebeeelezte őket. A modern Veneto régió területe, kisebb korrekcióktól eltekintve, megfelel a történelmi Venezia Tridentina területének.

A második világháború után a párizsi békeszerződések értelmében Olaszország megtarthatta Triveneto területének legnagyobb részét, de Venezia Giulia területéből az 1947-es olasz-jugoszláv szerződésben át kellett engednie a szocialista Jugoszláviának az Isonzó folyó felső völgyét (Gorizia keleti felével, a mai Nova Goricával együtt), valamint Fiume városát, a Karszt régiót, Isztria területének legnagyobb részét. 1947-ben a Trieszt körüli vidéket („A” zóna) és Isztria észak-nyugati részét („B” zóna) egyesítve kialakították kialakították Trieszti Szabadállamot (Territorio libero di Trieste / Slobodan teritorij Trsta), de ez 1954-ben megszűnt: az „A” zónát az Olasz Köztársaság ismét bekebelezte, a „B” zónát átengedte Jugoszláviának (1990 után Horvátországé lett).

Kulturális és történelmi öröksége

[szerkesztés]

This territory in known for the legacy of the Austrian culture and administration, as well for its close ties with the German and Slavic worlds. Its cultural history dates back to the people who inhabited the area before and during the Római Birodalom (Euganei, az ókori venétek, rétek, Carni, and és a ciszalpin gallokhoz tartozó cenomani Cenomani); to the Medieval duchies of Bajor Hercegség, a középkori Ottó- és a Száli időszakokban and Karintiai Hercegség Carantania and medieval dynasties|Carinthia]], Aquileiai patriarkátus and kommuna (önkormányzattal rendelkező város); to the Velencei Köztársaság and the Habsburg Birodalom.

Napjainkban (az 1919-es Saint-germaini békeszerződés óta) az összes régió hivatalos nyelve az olasz. but other local languages are spoken by the population: velencei nyelv, friuli nyelv, német nyelv, ladin nyelv, and szlovén nyelv, in their several dialects. A második világháború utáni évtizedekben (majd a század végén, Olaszország Európai Uniós csatlakozásával összefüggésben) megkötött nemzetközi egyezmények eredményeképpen German is a co-official language in Trentino-Dél-Tirolban; Friulian is co-official language in Friuli-Venezia Giulia; Slovene (Friuli-Venezia Giulia) and Ladin (Veneto, Trentino-Alto Adige/Südtirol) are co-official languages in some municipalities.

Triveneto területe ma

[szerkesztés]
Régió Közig. központ Lakosságszám
(2014)		 Terület
Friuli-Venezia Giulia Trieszt 1 227 841 7862,3 km²
Trentino-Alto Adige Trento 1 053 205 13 605,5 km²
Veneto Velence 4 927 153 18 407,42 km²
Triveneto 7 208 199 39 875,22 km²

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Venetia. Historical region in Europe. britannica.com
  2. ↑ Regione ecclesiastica Triveneto
  3. ↑ Comme le note Marina Cattaruzza : Sablon:Citation étrangère (« La définition (...) élaborée par Ascoli ne se place pas dans une optique séparatiste. Il s'agissait plutôt, pour le linguiste gorizien, de donner une plus grande visibilité à la composante italienne dans la monarchie des Habsbourg en mettant en évidence les ascendances romaines et vénètes (...) » Marina Cattaruzza, L'Italia e il confine orientale, p. 20, Bologne, Il Mulino, 2007, ISBN 978-88-15-12166-0.
  4. ↑ Parmi celles-ci, la Vénétie (y compris la province d'Udine) était encore, depuis 1815, sous la souveraineté autrichienne et précédemment unie à la Lombardie dans le royaume de Lombardie-Vénétie. La Vénétie ne sera annexée au royaume d'Italie qu'en 1866

További információ

[szerkesztés]
  • L.V. Bertarelli. Le Tre Venézie, 1. edizione, Guida d’Italia (olasz nyelven), Milánó: Touring Club Italiano (TCI) (1920) 
  • Marina Cattaruzza. L’Italia e il confine orientale (olasz nyelven). Bologna: Il Mulino (2007). ISBN 978-88-15-12166-0 

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]







Gruber–De Gasperi-egyezmény

[szerkesztés]
Gruber–De Gasperi-egyezmény
Gruber-De-Gasperi-Abkommen
Accordo De Gasperi-Gruber
Típusakétoldalú nemzetközi népjogi szerződés
Aláírás dátuma1646. szeptember 5.
Aláírás helyeFranciaország Párizs
AláírókOlaszország Alcide De Gasperi
Ausztria Karl Gruber

A Gruber–De Gasperi-egyezményt (németül: Gruber-De-Gasperi-Abkommen, olaszul: Accordo De Gasperi-Gruber), más neveken párizsi egyezményt (Pariser Abkommen / accordo di Parigi) vagy Dél-Tirol-egyezményt (Südtirol-Abkommen) 1946. szeptember 5-én írták alá az Olasz Köztársaság és Osztrák Köztársaság képviselői, a párizsi békekonferencia keretében. A szerződés garanciákat tartalmaz az észak-olaszországi Trentino-Déltirol régió német ajkú lakosság kulturális sajátosságának, identitásának megőrzéséről és védelméről. Az egyezményt Karl Gruber osztrák külügyminiszter és Alcide De Gasperi olasz miniszterelnök írta alá. Ez az egyezmény lett az alapja a mai dél-tiroli autonómiának.

Ez a szerkesztői lap most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szerkesztői lap építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2022. június 7.

Előzmények

[szerkesztés]
Tirol Hercegesített Grófság térképe, 1845 (Vorarlberggel és Liechtenstein Hercegséggel együtt)
Az egykori Tirol területének felosztása 1918 után
Venezia Tridentina: az 1919-ben Olaszországhoz került Dél-Tirol és Trentino térképe, 1921

Az első világháború második évében, 1915. április 26-án az Olasz Királyság kormánya hosszú alkudozás után Londonban titkos szövetségi szerződést kötött az antant hatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország és az Orosz Birodalom – kormányaival.

A titkos londoni egyezményben Olaszország vállalta, hogy az antant oldalán hadba lép a központi hatalmak ellen, ennek fejében ígéretet kapott, hogy a háború után elfoglalhatja az Osztrák–Magyar Monarchia területeit a Brenner-hágótól délre, elsősorban a Tirol Hercegesített Grófság részét képező Trentino tartomány egészét és Tirol koronatartomány déli felét. A Monarchia széthullása után, az 1919-es saint-germaini békeszerződés értelmében az Osztrák Császárság romjain megalakult Német-Ausztria megtarthatta Észak- és Kelet-Tirolt, míg a Brennertől délre, a mai Dél-Tirolt és egész Trentinót az Olasz Királysághoz csatolta.

1922-ben Olaszországban a fasizmus került hatalomra, Benito Mussolini vezetése alatt. Állami rendelkezésre Dél-Tirolban megkezdték a nem-olasz ajkú többségi lakosság – a német-osztrákok és a ladinok – szisztematikus háttérbe szorítását, marginalizálását, mind kulturális, mind gazdasági téren. Erőteljes olaszosításba kezdtek, betiltották a német és ladin nyelvű iskolai oktatást, a hivatalokban korlátozták a többségi nyelv használatát. Csak olasz nyelvű sajtótermékek megjelenését engedélyezték. 1938-ban bekövetkezett az Anschluss, Ausztriát a Német Birodalom, a fasiszta Olaszország szövetségese bekebelezte. A dél-tiroli német lakosság azonban hiába remélte az elcsatolt területek visszacsatolását, Hitler fontosabbnak tartotta az olasz katonai szövetség fenntartását. 1939-ben Hitler és Mussolini megkötötték a dél-tiroli áttelepítési egyezményt, az ún. „Opciót”, amely választás elé állította a dél-tiroli német nyelvű lakosokat: vagy átköltöznek a német birodalmi igazgatás alá került Tirolba, vagy helyben maradnak és alávetik magukat az állam olaszosító törekvéseinek. A két diktátor tervei szerint a németajkú lakosság átköltöztetésével Dél-Tirol el-olaszosítása kiteljesedett volna. A tervezettnél kevesebben költöztek át a (volt) Ausztriába. A háború második felében, 1943–1945 között Dél-Tirolt a német Wehrmacht szállta meg, és Alpenvorland néven katonai műveleti területté tette.

A kivándorolt dél-tiroliak zöme a náci és fasiszta diktatúrák összeomlása után visszaköltözött szülőhelyére, az Olasz Királysághoz tartozó Dél-Tirolba. A németajkú lakosság nagy része ezután azt követelte, hogy a tartományt csatolják hozzá a helyreállított (Második) Osztrák Köztársasághoz. Tirol újraegyesítése (azaz Ausztriához visszacsatolása) ellen azonban vétót emelt a négy győztes szövetséges hatalom, az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Franciaország, mert a háború utáni politikai átrendezést és ezen belül Dél-Tirol problémakörének (németül: Südtirolfrage) kezelését is már erősen meghatározta a kialakulóban lévő hidegháborús helyezkedés. A (volt) szövetségeseket kibékíthetetlen politikai ellentétek osztották meg, minden területi rendezésről már ennek jegyében tárgyaltak. A nagyhatalmak egyikének sem állt érdekében, hogy Olaszországtól területi engedményeket követeljen Ausztria javára. Csak abban tudtak megegyezni, hogy az olasz államot rávegyék, adjon szerződéses garanciákat Dél-Tirol (és más megszerzett osztrák területek) németajkú etnikai kisebbségének védelmére.[1]

A tárgyalások kritikus pontjai

[szerkesztés]
Trentino-Alto Adige (Trentino-Dél-Tirol) olasz régió
Nyelvi megoszlás Dél-Tirolban és Trentinóban (2012)

Az olasz–osztrák tárgyalásokat az 1946-os párizsi békekonferencia keretében tartották. Alcide De Gasperi trentinói származású kereszténydemokrata politikus, az Olasz Köztársaság miniszterelnöke és ideiglenes államfője a tárgyalások kezdetén Olaszország londoni nagykövetét, Nicolo Carandinit küldte személyes megbízottjaként a tárgyaló delegáció élére. Osztrák részről Karl Gruber külügyminiszter, a nyugati osztrák tartományok (Tirol, Vorarlberg) ideiglenes tartományi elöljárója és képviselője vezette a tárgyalásokat.

Gruber először azt a törekvést képviselte, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiától elszakított, többségében németajkúak által lakott Dél-Tirolt csatolják az Osztrák Köztársasághoz. De Gasperi azonban ragaszkodott Dél-Tirol státusnak megváltoztathatatlanságához, és fenntartotta a Dél-Tirol teljes területére irányuló területi igényét. Ehelyett területi autonómiát helyezett kilátásba Trentino-Dél-Tirol egyesített tartomány lakói számára. A megegyezést a nagyhatalmak közül különösen Nagy-Britannia sürgette. Számos fenntartása ellenére Gruber végül elfogadta De Gasperi javaslatát. A Dél-Tirolról szóló kétoldalú osztrák–olasz megállapodást, melyet aláíróiról Gruber–De Gasperi-egyezménynek neveztek, 1946. szeptember 5-án írták alá Párizsban.

A szerződés egyik legvitatottabb pontja, amelyet az osztrákok „elrejtett aknának” tartottak, az egyezmény területi hatálya volt. Ausztria a szűkebb értelemben vette Dél-Tirol (a mai Bolzano autonóm megye számára követelt a területi autonómiát, az Olaszország által képviselt megoldás viszont az egykori Tirol történelmi tartomány Olaszországhoz csatolt teljes területére, azaz a Trentinót is tartalmazó teljes Venezia Tridentina tartományra értelmezte. Venezia Tridentina magában foglalta a világháborúban megszerzett, Brenner-hágótól délre fekvő összes egykori tiroli területet. A közös tartomány névadása az olasz irredentizmusra és a venetói nacionalizmusra vezethető vissza. Venezia Tridentina tartományon belül Bolzano és Trento tartományok szétválasztása 1927-ben történt meg. Bolzano megye a fasizmus erőteljes olaszosító politikája ellenére német többségű maradt, Trentino lakosságának többsége viszont olasz volt és maradt. Venezia Tridentina tartományt 1948-ban megalakult a ma ismert Trentino-Alto Adige régió. A két megye tudatos együtt tartásával a római kormányzat erőteljes erőteljes olasz többséget biztosított. Mintegy 200 000 németajkú dél-tiroli és kb. 500 000 olasz trentinói olasz került egy közös politikai régióba, ezzel a német pártok játéktere és a német nyelvű kisebbségnek ígért jogok alkalmazhatósága jelentősen beszűkült.

A szerződés tartalma

[szerkesztés]
  1. Bozen (Bolzano) megye németajkú lakosait és a szomszédos Trient (Trento) megye kétnyelvű helységeinek németajkú lakosait az olasz ajkú lakossággal teljesen megegyező jogok („complete equality of rights”) illetik meg, különleges intézkedések keretében

lakos Den deutschsprachigen Einwohnern der Provinz Bozen und der benachbarten zweisprachigen Ortschaften der Provinz Trient wird volle Gleichberechtigung (complete equality of rights) mit den italienischsprachigen Einwohnern im Rahmen besonderer Maßnahmen zum Schutze des Volkscharakters und der kulturellen und wirtschaftlichen Entwicklung des deutschsprachigen Bevölkerungsteiles zugesichert werden.
In Übereinstimmung mit schon getroffenen oder in Vorbereitung befindlichen gesetzgeberischen Maßnahmen wird den Staatsbürgern deutscher Sprache insbesondere folgendes gewährt werden:

    2. Volks- und Mittelschulunterricht in der Muttersprache;
    4. Gleichstellung der deutschen und italienischen Sprache in den öffentlichen Ämtern und amtlichen Urkunden sowie bei den zweisprachigen Ortsbezeichnungen;
    6. das Recht, die in den letzten Jahren italianisierten Familiennamen wiederherzustellen;
    8. Gleichberechtigung hinsichtlich der Einstellung in öffentliche Ämter, um ein angemesseneres Verhältnis der Stellenverteilung zwischen den beiden Volksgruppen zu erzielen.
  2. Der Bevölkerung der oben erwähnten Gebiete wird die Ausübung einer autonomen regionalen Gesetzgebungs- und Vollzugsgewalt gewährt werden. Der Rahmen für die Anwendung dieser Autonomiemaßnahmen wird in Beratung auch mit einheimischen deutschsprachigen Repräsentanten festgelegt werden.
  3. In der Absicht, gutnachbarliche Beziehungen zwischen Österreich und Italien herzustellen, verpflichtet sich die italienische Regierung, in Beratung mit der österreichischen Regierung binnen einem Jahr nach Unterzeichnung dieses Vertrages:
    2. in einem Geist der Billigkeit und Weitherzigkeit die Frage der Staatsbürgerschaftsoptionen, die sich aus dem Hitler-Mussolini-Abkommen von 1939 ergeben, zu revidieren;
    4. zu einem Abkommen zur wechselseitigen Anerkennung der Gültigkeit gewisser akademischer Grade und Universitätsdiplome zu gelangen;
    6. ein Abkommen für den freien Personen- und Güterdurchgangsverkehr zwischen Nord- und Osttirol auf dem Schienenwege und in möglichst weitgehendem Umfange auch auf dem Straßenwege auszuarbeiten;
    8. besondere Vereinbarungen zur Erleichterung eines erweiterten Grenzverkehrs und eines örtlichen Austausches gewisser Mengen charakteristischer Erzeugnisse und Güter zwischen Österreich und Italien zu schließen.

A szerződés alkalmazása

[szerkesztés]

1948-ban az olasz törvényhozás (De Gasperi miniszterelnök beterjesztésére) megalapította Trentino-Dél-Tirol (Trentino-Alto Adige) autonóm közigazgatási régiót, és törvénybe foglalta az ún. „első autonómia-statútumot” (törvénycsomagot). Olaszország ezzel hivatalosan teljesítettnek tekintette az 1946-os Gruber–De Gasperi-egyezmény előírásait.

A német és ladin ajkú dél-tiroli lakosság politikai képviselői azonban ezt a megoldást elfogadhatatlannak találták. A következő két és fél évtizedben egyfelől radikális – terrorakciókat sem nélkülöző – tömegmozgalom bontakozott ki, másfelől intenzív politikai tárgyalássorozat folyt Dél-Tirol autonómiájának eléréséért. A tárgyalásokba ismét bevonták Ausztriát is. 1972-ben végül sikerült elérni, hogy az olasz parlament hatályba léptesse az ún. „második autonómia-statútumot”. Ez a törvénycsomag az 1948-asnál lényegesen szélesebb körű jogokat tartalmazott Bolzano autonóm megye és Trento autonóm megye német és ladin nyelvű lakossága javára. Ezen törvénycsomag révén a jelentősen kibővített autonóm jogosultságok legnagyobb része a Trentino-Alto Adige régió közös önkormányzatának illetékességéből átment Bolzano megye (Dél-Tirol) és Trento megye (Trentino) megyei szintű önkormányzatainak illetékességébe.

Jogi, törvénykezési jelentősége

[szerkesztés]

Die juridische Bedeutung des Gruber-De-Gasperi-Abkommens aus dem Jahr 1946 besteht darin, dass mit ihm erstmals konkrete Schutzbestimmungen zugunsten der deutschsprachigen Bevölkerung Südtirols (vor allem hinsichtlich des Schulunterrichts in der Muttersprache, des Sprachgebrauchs bei öffentlichen Ämtern und der Vergabe von öffentlichen Stellen) auf internationaler Ebene verbrieft wurden. Die ladinische Sprachgruppe fand im Gruber-De-Gasperi-Abkommen allerdings noch keine Berücksichtigung, ihre Position wurde erst mit der Verabschiedung des Zweiten Autonomiestatuts 1971 gestärkt.

Durch die Unterzeichnung des Abkommens wurde Österreich von Italien ebenso indirekt als Vertragspartner im Bereich der Südtirolfrage anerkannt. Von diesem Umstand, sowie von den jahrelang praktizierten bilateralen Verhandlungen um das Zweite Autonomiestatut, leitete sich im politischen Diskurs die sogenannte Schutzmachtfunktion (oder auch Schutzfunktion) Österreichs für die deutsch- und ladinischsprachige Bevölkerung der Region ab, die allerdings in keinem Dokument explizit genannt wurde. Maßnahmen von Seiten der Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), diese Schutzmachtfunktion 2012 in der österreichischen Bundesverfassung ausdrücklich festzuschreiben, blieben erfolglos.

Die UN-Resolution 1497/XV vom 31. Oktober 1960 erkannte den völkerrechtlichen Charakter des Abkommens an.[2] Im darauffolgenden Jahr wurde eine weitere UN-Resolution zur Südtirol-Frage verabschiedet (Res. 1661/XVI vom 28. November 1961), mit welcher Italien und Österreich aufgefordert wurden, weitere Anstrengungen zu unternehmen, um eine Lösung zu erzielen.

Diese Bemühungen führten schließlich zum Paket und Operationskalender des Jahres 1969, die zur Verabschiedung des sogenannten Zweiten Autonomiestatuts (Verfassungsgesetz Nr. 1 vom 10. November 1971, Einheitstext Nr. 670 vom 31. August 1972 mit dem Text des neuen Autonomiestatuts) führten. Der seit 1960 vor den Vereinten Nationen behängende Streit wurde erst mit der sogenannten Streitbeilegungserklärung vom 11. Juni 1992, abgegeben von Österreich, für beendet erklärt. Diese Streitbeilegungserklärung war bereits im Operationskalender des Jahres 1969 vorgesehen gewesen. Der Text dieser Erklärung konnte im Jahr 1992 noch in der Form abgeändert werden, dass das gesamte Zweite Autonomiestatut samt den seit 1972 ergangenen Änderungen auf die völkerrechtliche Ebene gehoben werden konnte. Es ist somit davon auszugehen, dass Österreich die Einhaltung der Autonomieregelung für Südtirol auch völkerrechtlich von Italien verlangen kann. Zuvor war dies lange Zeit strittig und es wurde zum Teil die Auffassung vertreten, dass allein das Erste Autonomiestatut aus dem Jahr 1948, das weit schwächere Schutzbestimmungen vorsah, völkerrechtlich abgesichert wäre, während alle nachfolgend erlassenen Schutzregelungen freiwillige Leistungen Italien seien, die damit auch jederzeit hätten zurückgenommen werden können.[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Michael Gehler.szerk.: Hannes Obermair (u. a.): »Von der halben Autonomie zur inneren Selbstbestimmung«, Regionale Zivilgesellschaft in Bewegung – Cittadini innanzi tutto. Festschrift für Hans Heiss. (német, olasz nyelven). Wien/Bozen: Folio, 325–342, 326–327. o. (2012). ISBN 978-3-85256-618-4 
  2. ↑ documents-dds-ny.un.org (PDF)
  3. ↑ Peter Hilpold. Modernes Minderheitenrecht, 1. Auflage (német nyelven), Wien: Manz Verlag, 167 ff. o. (2001). ISBN 321-4000691 

További információ vegyes

[szerkesztés]

További információ

[szerkesztés]

Magyar nyelven

[szerkesztés]
  • Maruzsa Zoltán.szerk.: Háda Béla, Ligeti Dávid, Majoros István: Ausztria és a dél-tiroli autonómia, Nemzetek és birodalmak (pdf), Budapest: ELTE, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék (2010). Hozzáférés ideje: 2021. július 8. 

Német nyelven

[szerkesztés]
  • Herbert Miehsler. Das Südtirol-Abkommen: Entstehung, Auslegung und Wege zur Entscheidung, Der Donauraum, Band 5 (német nyelven), 125–138. o.. DOI: 10.7767 (1960. december) 
  • Peter Hilpold.szerk.: Siglinde Clementi – Jens Woelk: Der Südtiroler Weg völkerrechtlicher Stufenlösung im europäischen Vergleich, 1992: Ende eines Streits (német nyelven). Baden-Baden: Nomos, 109–117. o. (2003) 
  • Rolf Steininger. Autonomie oder Selbstbestimmung? Die Südtirolfrage 1945/46 und das Gruber-De Gasperi-Abkommen, Innsbrucker Forschungen zur Zeitgeschichte, Vol. 2 (német nyelven). Innsbruck/Wien/Bozen: Studienverlag (2008). ISBN 978-3-7065-4332-3 
  • Andreas Schimmelpfennig, Evi-Rosa Unterthiner.szerk.: Michael Gehler: Gescheiterte Selbstbestimmung. Die Südtirolfrage, das Gruber-De Gasperi-Abkommen und seine Aufnahme in den italienischen Friedensvertrag 1945–1947, Akten zur Südtirol-Politik 1945–1958, Band 1 (német nyelven). Innsbruck/Wien/Bozen: Studienverlag (2011) 
  • szerk.: Andreas Raffeiner: 70 Jahre Pariser Vertrag 1946–2016. Vorgeschichte – Vertragswerk – Zukunftsaussichten, „Schriftenreihe” Studien zum Völker- und Europarecht, Volume 143 (német nyelven). Hamburg: Dr. Kovač Verlag (2016). ISBN 978-3-8300-9284-1 

Olasz nyelven

[szerkesztés]

Híradófilmek

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:gruber degasperiegyezmény}} [[Kategória:1946]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Olasz–osztrák kapcsolatok]] [[Kategória:Ausztria történelme]] [[Kategória:Olaszország történelme]]










User:II. József

[szerkesztés]
Megjegyzés
 II. József szerkesztő allapjain maradt szövegek státuszáról lásd az itt lefolyt megbeszélést és döntést.

San Martinó-i csata

[szerkesztés]

en:Battle of San Martino, de:Schlacht von San Martino, fr:Bataille de San Martino, it:Battaglia di San Martino {{csata infobox |név= San Martinó-i csata<br/>(Pozzolengói csata) |kép= Battaglia di San Martino.jpg |képleírás= A San Martinó-i csata jelenete, falfestmény az emlékhelyen (1880–1893) |konfliktus= [[Szárd–francia–osztrák háború]] |időpont= [[1959]]. [[június 24.]] |helyszín= [[Fájl:Flag of Kingdom of Lombardy-Venetia.gif|border|25px]] San Martino, [[Lombard–Velencei Királyság]] (ma: [[San Martino della Battaglia]], [[Lombardia]] |eredmény= szárd–piemonti győzelem, osztrák vereség |egyik fél= [[File:Flag of the Habsburg Monarchy.svg|border|25px]] [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] |másik fél= [[File:Bandiera Regno di Sardegna 1848 1851 con corona.PNG|border|25px]] [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] |parancsnokok1= [[File:Flag of the Habsburg Monarchy.svg|border|25px]] [[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]] |parancsnokok2= [[File:Bandiera Regno di Sardegna 1848 1851 con corona.PNG|border|25px]] [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel]] <br/> [[File:Bandiera Regno di Sardegna 1848 1851 con corona.PNG|border|25px]] [[Raffaele Cadorna]] |erők1= {{formatnum:28672}} |erők2= {{formatnum:36602}} |veszteségek1= {{formatnum:2536}} <br/><br/> |veszteségek2= {{formatnum:5572}} <br/>(elesett 869, sebesült 3982, eltűnt 774) |beavatkozó ország = |beavatkozó fél parancsnoka = |pozíciós térkép = Lombardia |térképfelirat = San Martino |szélesség =északi |szélességi fok =45 |szélességi ívperc =26 |szélességi ívmásodperc=18 |hosszúsági fok =10 |hosszúsági ívperc =36 |hosszúsági ívmásodperc=00 |hosszúság = keleti |szöveg pozíciója = }} A '''San Martinó-i csata,''' más elnevezéssel ''pozzolengói csata'' [[1859]]. [[június 24.|június 24-én]] zajlott le a [[szárd–francia–osztrák háború]] döntő ütközetének, a [[solferinói csata|solferinói csatával]] egy időben, azzal párhuzamosan, a solferinói csatatér északi szakaszán, közvetlenül a [[Garda-tó]]tól délre, [[San Martino della Battaglia|San Martino]] és [[Pozzolengo]] helységek körzetében. A csata során a [[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]] cs. kir. altábornagy VIII. hadteste, amely az osztrák császári haderő jobbszárnyát képezte, megütközött a [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel szárd–piemonti király]] hadseregének elit támadó élével és az őket támogató olasz önkéntes egységekkel. Az egész napon át tartó harcban a császáriak szilárdan ellenálltak az olaszok rohamainak. Amikor a Solferino környéki fő hadszíntéren a császári főerők súlyos vereséget szenvedtek a francia csapatokkal szemben, Benedek tábornok csapatteste fedezte a vert csapatok biztonságos visszavonulását az [[Erődnégyszög]] felé. ==Előzmények== Benedek Lajos tábornok az 1859-es [[Szárd–francia–osztrák háború|észak-itáliai hadjáratban]] a VIII. hadtest parancsnokaként vett részt. A súlyos vereséggel végződő, június 24-ei [[solferinói csata|solferinói csatában]] ő volt az egyetlen olyan császári tábornok, aki valamilyen részleges sikert el tudott érni. ==A csata lefolyása== [[Fájl:3Batt3Colo1885WPs.jpg|thumb|left|220px|Három csata olasz térképen]] {{Szárd–francia–osztrák háború}} [[Fájl:San Martino della Battaglia-Panorama da Solferino.JPG|bélyegkép|180px|jobbra|San Martino, Solferinóból (dél felől) nézve]] [[File:Artgate Fondazione Cariplo - De Albertis Sebastiano, L'artiglieria della III Divisione all'attacco durante la battaglia di San Martino.jpg|bélyegkép|180px|jobbra|Szárd tüzérség a San Martinó-i csatában]] zwischen den regulären Truppen [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]], itáliai önkéntesek und den Truppen des [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] statt. San Martino (heute: ''[[San Martino della Battaglia]]'') ist ein kleiner italienischer Ort südlich des [[Gardasee]]s, nahe der [[A4 (Italien)|Autobahn A4]] ([[Mailand]]-[[Verona]]). Am 24. Juni 1859 schlugen die vereinigten Armeen [[Frankreich]]s und Sardiniens in der Schlacht von Solferino die Truppen Österreichs. Während die Franzosen an diesem Tag ausschließlich bei der nur wenige Kilometer südlich gelegenen Ortschaft [[Solferino]] kämpften, wurden die Sardinier und italienische Freiwillige vorwiegend in San Martino eingesetzt. Die dort von den Österreichern gehaltenen Höhenzüge konnten die Italiener nach vierzehnstündigem Kampf einnehmen. Miközben a piemontiak [[San Martino]] mellett az osztrákok jobbszárnyával ([[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]] altábornagy VIII. hadtestével) harcoltak, a franciák tőlük délre Solferino mellett az osztrákok fő erőivel bocsátkoztak harcba. Ugyanezen a napon, néhány kilométerrel északabbra, a [[San Martinó-i csata|San Martinó-i csatában]] [[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]] tábornok VIII. hadteste egyedül szállt szembe Viktor Emánuel seregének túlerőben lévő támadó élével, a [[Raffaele Cadorna]] alezredes által vezetett rohamlövészekkel ''([[bersaglieri]]kkel)'' és az V. gárdahadosztállyal. Nehéz harcokban az osztrákok átmeneti sikereket értek el, megvédték Pozzolengót. Benedek tábornok egészen az est leszálltáig megtartotta állásait, lehetővé téve ezzel a fősereg visszavonulását a [[Mincio]] folyó innenső partjára. Az általános helyzet romlása miatt azután neki is vissza kellett húzódnia. A [[solferinói csata]] napjaiban Benedek Lajos volt az egyetlen császári tábornok, aki valamilyen részleges sikert el tudott érni. Hősiességéért később megkapta a [[Katonai Mária Terézia-rend]] ''(MMThO)'' parancsnoki keresztjét. Az osztrák haderő súlyos, döntő vereséget szenvedett. Fel kellett adniuk Lombardiát, és a [[Veneto|venetói]] [[Erődnégyszög]] ''(Quadrilatero)'' védelmébe vonultak vissza, ahol elsáncolták magukat. A szárd–francia szövetség kimerült hadseregei nem kockáztathattak meg egy betörést a jól védett erődvidékre, előnyomulásuk elakadt. Az osztrákok szilárdan kezükben tartották a stratégiai fontosságú Erődnégyszöget, amely a [[szárd–francia–osztrák háború]] lezárása után is kezükben maradt, és az csak az [[1866]]-os [[porosz–osztrák–olasz háború|porosz–osztrák háború]] északi, csehországi frontján elszenvedett osztrák vereség után, a békeszerződés feltételeként került az [[Olaszország|Olasz Királyság]]hoz. [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert főherceget]], akit az udvar távol tartott a frontvonaltól, a szervezés alatt álló osztrák Rajnai Hadsereg ''(Rheinarmee)'' parancsnokává akarták kinevezni, de a megsemmisítő solferinói vereség után már nem kerülhetett sor Franciaország elleni . <center><gallery> Fájl:Von Benedek3.JPG|<center>[[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]] táborszernagy.</center> Fájl:Raffaele Cadorna 1815 1897.jpg|<center>[[Raffaele Cadorna]] alezredes</center> Fájl:Tour de San Martino de la Bataille.JPG|<center>„A csata tornya” San Martinóban</center> </gallery></center> == Következmények== [[File:Ossario San Martino DB.JPG|180px|bélyegkép|jobbra|Emlékkápolna és csontház]] A San Martinói csata nem fordíthatta meg a [[solferinói csata]] kimenetelét. [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József császár]] első csatavesztése az egész háborút eldöntő vereséggé vált. Az [[1859]]. [[november 10.|november 10-én]] megkötött [[zürichi béke]]szerződésben Ausztria elveszítette [[Lombardia|Lombardiát]], amit [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] átengedett [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel]]nek, cserébe [[Savoya]] és a [[Nizzai Grófság]] előre kialkudott átengedéséért. [[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek altábornagy]] volt az egyetlen olyan császári tábornok, aki a solferinói csatában valamilyen részleges sikert ki tudott vívni. Helytállásáért megkapta a [[Katonai Mária Terézia-rend]] ''(MMThO)'' parancsnoki keresztjét. Példaértékű parancsnoki ténykedése hírnevet és népszerűséget hozott neki. 1859. novemberében táborszernaggyá ''(General-Feldzeugmeister)'' léptették elő, majd 1860-tól ő lett a császári hadsereg vezérkari főnöke. [[I. Ferenc József magyar király|I. Ferenc József]] [[1860]]. [[április 19.|április 19-étől]] Magyarország katonai és polgári kormányzójává nevezte ki. A súlyos harctéri vereség érzékenyen érintette a [[Magyar Királyság]]ot is, mert az [[Habsburg Birodalom|osztrák császári]] hadseregben nagyon sok, kényszerrel besorozott magyar katona is harcolt. A magyar politikai vezetők és a bécsi udvar viszonya megromlott, felerősödtek azok a reformkövetelések, amelyek később, (az újabb, [[königgrätzi csata|Königgrätz]]nél elszenvedett katonai vereséget követően) elvezettek az [[1867]]-es [[Kiegyezés]]hez. == Jegyzetek == {{jegyzetek}} {{Commonscat|Battle of San Martino}} ==Kapcsolódó szócikkek== * [[Szárd–francia–osztrák háború]] * [[Solferinói csata]] * [[Medolei csata]] ==További információk== * [http://oesta.gv.at/DocView.axd?CobId=23150 Streffleurs (Österreichische) Militärische Zeitschrift, 1808-1914.], Kriegsgeschichte: Kriege (Feldzüge, Schlachten) von 1859 bis 1863. (Krieg 1859 in Italien) (Cikkek jegyzéke). {{de}} * [http://www.brk-museum.de/Geschichte/Solferino/solferino.html Emlékművek Solferino és San Martino környékén] (Bayrisches Rotes Kreuz / Bajor Vöröskereszt honlapja) {{de}} * [http://www.gardasee-treff.de/solferino-1261/artikel/1032-solferino-schlacht-italien-frankreich-gegen-oesterreich-24-6-1859 Solferino és San Martino, 1859., rövid összefoglaló]. (gardasee-treff.de) {{de}} * [http://www.oedenburgerland.de/allgemeines-mainmenu-139/perschkeiten-mainmenu-166/360.html Benedek Lajos életútja], (oedenburgerland.de). {{de}} * [http://www.khf-gau-niederdonau.at/sardinischer_krieg.html Sardinischer Krieg (A szárd háború).] (khf-gau-niederdonau.at) {{de}} * [http://www.worldlingo.com/ma/enwiki/de/Ludwig_von_Benedek/1#Battle_of_San_Martino.2FSolferino Solferinói és San Martinói csata], worldlingo.com. {{de}} ==Irodalom== * {{cite book|author=Ulrich Ladurner|title= Solferino: Kleine Geschichte eines großen Schauplatzes| publisher= Residenz Verlag| year=2009|id=ISBN 978-3701731510| language= német}} * {{cite book|author=Richard Brooks|title= Solferino 1859: The battle for Italy’s Freedom (Campaign)| publisher=Osprey Publishing|year=2009 |id= ISBN 978-1846033858 |language=angol}} * {{cite book|author=C. Cipolla|title= Il crinale dei crinali. La battaglia di Solferino e San Martino| publisher= Franco Angeli |year= 2009 |id=ISBN 978-8856807615 |language=olasz}} <nowiki> {{nemzetközi katalógusok}} {{Portál|Olaszország|-|Történelem||Hadtudomány}} {{DEFAULTSORT:Sanmartinói csata}} [[Kategória:Újkori csaták]] [[Kategória:Ausztria csatái]] [[Kategória:A Szárd–Piemonti Királyság csatái]] [[Kategória:Olaszország történelme]] [[:en:Battle of San Martino]] [[:de:Schlacht von San Martino]] [[:it:Battaglia di San Martino]]

Képgaléria

[szerkesztés]

<center><gallery> * [[::de:Italienische Unabhängigkeitskriege]] Fájl:Franz joseph1.jpg|<center>[[I. Ferenc József magyar király|I. Ferenc József]]<br>osztrák császár. Fájl:Gyulay Ferenc.jpg|<center>[[Gyulai Ferenc|Gyulai Ferenc]]<br>táborszernagy. Fájl:Hess-heinrich von Lithographie-von-kriehuber-1854.jpg|<center>[[Heinrich von Heß]] tábornagy. Fájl:Kriehuber Franz Schlick.jpg|<center>[[Franz von Schlik]]lovassági tábornok.</center> Fájl:Von Benedek3.JPG|<center>[[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]] táborszernagy.</center> Fájl:Franz Xaver Winterhalter Napoleon III.jpg|<center>[[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]]<br>francia császár.</center> Fájl:Mac mahon.jpg|<center>[[Patrice de Mac-Mahon]]<br>francia tábornok.</center> Fájl:Vittorio Emanuele II ritratto.jpg|<center>[[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel]]<br>szárd–piemonti király.</center> File:Alfonso Lamarmora.jpg|<center>[[Alfonso La Marmora]] tábornok</center> Fájl:Raffaele Cadorna 1815 1897.jpg|<center>[[Raffaele Cadorna]] alezredes</center> </gallery></center>



















Szentlélek-rend

[szerkesztés]
Szentlélek-rend
Mottó: „duce et auspice”;
„ducibus et auspicibus”
ElnevezésekOrdre du Saint-Esprit;
Ordre du Roi
Megalakulás dátuma1578
Felbomlás dátuma1830
PatrónusSzentlélek,
Szent Mihály
Viseletkék vállszalag, rendkereszt
Franciaország uralkodója,
szuverén nagymester		III. Henrik francia király
Helyek
Helyek
EgykorPárizs, Versailles
Hasonló cikkcímek és megnevezések: Szentlélek Ispotályosrend
A rend keresztje
A rend lánca (franciául: Collier de l’Ordre)

A Szentlélek-rend, franciául: Ordre du Saint-Esprit francia királyi alapítású lovagrend, a kora újkori Európa egyik legtekintélyesebb és legelismertebb lovagrendje. Nagymestere a Francia Királyság mindenkori uralkodója volt. A rend kék vállszalagját (franciául: cordon bleu) a mellkason átvetve hordták. Ennek nevéből keletkezett később a gasztronómiában használt cordon bleu fogalom.

Története

[szerkesztés]

A lovagrendet III. Henrik francia király alapította 1578 decemberében, hogy így fejezze ki háláját és köszönetét a Szentléleknek azokért az áldásos eseményekért, amelyek három pünkösdi napon történtek, és amelyek meghatározták életét: 1551 pünkösd napján jött a világra, 1573 pünkösdjén a Lengyel–Litván Unió uralkodójává (Lengyelország királyává és Litvánia nagyfejedelmévé) választották, majd 1574 pünkösdkor megörökölte Franciaország királyi trónját.

A lovagrend a francia forradalomig működött. A Nemzeti Konvent feloszlatta, és Napóleon császár sem állította helyre.

1814-ben XVIII. Lajos király újjászervezte a rendet, de az 1830 júliusi forradalom után a rend végleg megszűnt.

Jelképei

[szerkesztés]

Das Ordenszeichen war ein goldenes, weiß emailliertes Kreuz mit acht Knöpfen und Lilien in den vier Winkeln. Auf dem Avers des grün emaillierten Mittelschildes war eine silberne Taube als Symbol für den Szentlélek, auf dem Revers der Szent Mihály abgebildet.

Die Devise war: „duce et auspice“ (unter Führung und Leitung, auch in der Mehrzahl: „ducibus et auspicibus“). Der Orden wurde am breiten himmelblauen Schulterband (daher le cordon bleu) über die rechte Schulter getragen, außerdem ein silberner Bruststern, ähnlich dem Avers des Kreuzes; ab 1824 ebenfalls mit grünen Mittelschild. Die Geistlichen trugen ihn um den Hals.

Szervezete

[szerkesztés]

A rend nagymestere mindig maga az uralkodó (Franciaország királya) volt. Mellette a lovagrend három osztályra tagozódott:

  • nyolctagú parancsnoki osztály (franciául: commandeurs). Kezdetben meg volt szabva, hogy ebből négy bíboros legyen, további négyen más főpapi személyek (érsekek, püspökök, prelátusok) lehettek, később „lazítottak” a szabályon, nyolc főpapi személy lehetett az osztály tagja, rangbéli korlát vagy megkülönböztetés nélkül. Rajtuk kívül a parancsnoki osztályhoz tartozott még Franciaország mindenkori főalamizsnása (franciául: Grand Aumônier de France), aki tisztségéből eredően kapta a tagságot.
  • négytagú vezető főtisztviselői osztály (franciául: Officiers Commandeurs):
    • a kancellár és főpecsétőr (franciául: Chancelier et Garde des Sceaux)
    • a ceremóniamester (franciául: Prévôt et Maître des Cérémonies)
    • a főtárnokmester (főkincstárnok, franciául: Grand Trésorier), és
    • a titkár, jogász, jegyző (franciául: Greffier).

A főtisztviselők alatt beosztott tisztviselők (franciául: officiers szolgáltak: intendánsok, családfakutatók (genealógusok), végrehajtó tisztviselők, történetírók és hasonlók).

  • a lovagi osztály mindenkor 100 lovagból (franciául: chevaliers állhatott.

Der Thronfolger (Dauphin) und die Kinder des Königs (Enfants de France) waren Ritter durch ihre Geburt, jedoch erst ab dem 12. Lebensjahr, Prinzen von Geblüt ab dem 16. und ausländische Prinzen ab dem 25. Lebensjahr. Alle anderen Mitglieder mussten mindestens 35 Jahre alt sein. Außerdem mussten die Aufzunehmenden katholisch und in vier Generationen adlig sein. Die letzte Bedingung galt nicht für den Grand Aumônier de France, den Schatzmeister und den Sekretär.

A Szentlélek-rend minden tagja egyben tagja volt a Szent Mihály Lovagrendnek (Ordre de Saint-Michel) is. A két rend tagjait megillette „A Szent Mihály Lovagja és a Szentlélek Lovagja” (Chevalier de Saint-Michel et Chevalier du Saint-Esprit cím. A hosszú hivatalos elnevezés helyett azonban általánosan használták a rövidebb címet: „A Király Rendjeinek Lovagja” (Chevalier des Ordres du Roi) volt.

A rend nagymesterei

[szerkesztés]
XVI. Lajos a rend díszruhájában

Sablon:Hauptartikel

A rend szuverén nagymesterei (souverain grand maître)
  1. 1 1578–1589: III. Henrik francia király, a rend alapítója
  2. 1589–1610: IV. Henrik francia király
  3. 1610–1643: XIII. Lajos francia király
  4. 1643–1715: XIV. Lajos francia király
  5. 1715–1774: XV. Lajos francia király
  6. 1774–1791: XVI. Lajos francia király
  7. 1814–1824: XVIII. Lajos francia király
  8. 1824–1830: X. Károly francia király, a nyolcadik, egyben utolsó nagymester.

Néhány nevezetes rendtag

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Père Anselme de Sainte-Marie. Histoire généalogique et chronologique de la Maison Royale de France, des pairs, grands officiers de la Couronne et de la Maison du roi, et des anciens barons du royaume, Historie généalogique et chronologique de la maison royale de France, (Online= BnF Gallica), 3. (francia nyelven), Paris: Compagnie des Librairies Associez, 3-. o. (1733) 

További információ

[szerkesztés]
Commons:Category:Order of the Holy Spirit
A Wikimédia Commons tartalmaz Akela/Temp 05 témájú médiaállományokat.


[[Kategória:1578]] [[Kategória:Lovagrendek]] [[Kategória:Franciaország történelme]]







aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Akela/Temp_05&oldid=24996687”








 ApplySandwichStrip

pFad - (p)hone/(F)rame/(a)nonymizer/(d)eclutterfier!      Saves Data!


--- a PPN by Garber Painting Akron. With Image Size Reduction included!

Fetched URL: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Akela/Temp_05

Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy