Ugrás a tartalomhoz

Énekek éneke

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Énekek éneke Salamon királynak tulajdonított, a menyasszony és a vőlegény szerelmi énekeiből álló sorozat a Bibliában. Héberül a legszebb éneket jelenti (héberül: שיר השירים, Shir ha-Shirim).

A szerző

[szerkesztés]

Salamon király – a hagyomány szerint – énekeket is szerzett (1Kir 5,12). A dalok a vőlegényt királynak és Salamonnak nevezik.

Tartalma

[szerkesztés]

Harminc szerelmi énekből álló gyűjtemény, amely a vőlegény és menyasszony egymás iránti szerelmét hirdetik: együtt vannak, majd elválnak, keresik majd megtalálják egymást. A dalok egy részében a menyasszony beszél szerelme utáni vágyakozásáról és összetartozásukról, és leírja a vőlegény külsejét (12 ének), más részeknél a vőlegény énekli meg jegyese szépségét, szerelmén érzett örömét (8 ének). Körülbelül hat dalban pedig a jegyesek felváltva dicsérik egymást. Ezen kívül megszólal a kar is (Jeruzsálem lányai).

Története

[szerkesztés]

Bizonyosnak látszik, hogy a fogság után alakult ki, valószínűleg a hellenista korban (Kr. e. 3. század). Erről tanúskodik a műben egy perzsa és egy görög kölcsönszó. Keletkezésük helye Jeruzsálem lehetett. Nem kizárható, hogy egyes dalok régebbi eredetűek. A művet felvették a zsidó kánonba, bár Kr. u. 2. században felmerült a kétely, helyes volt-e ide sorolni, de a hagyományokra való tekintettel végül megmaradt a szent szövegek között, sőt a Kr. u. 8. századtól húsvét ünnepén olvassák.

Helye a Szentírásokban

[szerkesztés]

Értelmezése

[szerkesztés]

Az értelmezők egy része szerint a szöveg eredetileg is allegorikus jelentéssel bírt, míg mások szerint a dalok eredetileg valóban szerelmes, lakodalmi énekek voltak.

  • Az első csoportba sorolható Rabbi Akiba (megh. Kr. u. 132.), aki szerint az írás Isten és Izrael kapcsolatát énekli meg. Ezt az értelmezést támasztják alá azok a prófétai kijelentések (Oz 1-3; Jer 2,2; Ez 16), amelyek Istennek népe iránti szeretetét a házastársi szerelemhez hasonlítják. Később egyes keresztény egyházatyák Krisztus és az Egyház kapcsolatának allegóriájaként értelmezték a könyvet. Ismét mások egy ősi kánaáni termékenységi misztérium kultikus szövegének tekintik.
  • Az értelmezők másik csoportja az Énekek énekét szó szerint értelmezi. Közülük egyesek szerint daljátékról van szó, amely az emberi hűséget és összetartozást énekli meg. Mások egyszerű házasságkötési dalgyűjteménynek tekintik. Ismét mások a profán szöveget a Ter 2,23-24 alapján, mintegy annak kommentárjaként értelmezik.[2]

Források

[szerkesztés]
  1. A szócikk részben vagy egészében a Bibliában található Bevezetés Az énekek éneke fejezet segítségével készült. Szent István Társulat 2007.
  2. Bevezetés az Énekek énekéhez. In: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2007. 684-685.

Magyar nyelvű szakirodalom

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy