Ugrás a tartalomhoz

6219-es mellékút (Magyarország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
6219-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza25,2 km
Ország Magyarország
TartományokFejér vármegye
Az út elejeDunaújváros
Az út végeSárbogárd

A 6219-es számú mellékút egy több mint huszonöt kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Fejér vármegye délkeleti részén. Dunaújvárost köti össze Sárbogárddal, feltárva a közbeeső néhány települést is.

Nyomvonala

[szerkesztés]

A 6-os főútból ágazik ki, annak a 70,400-as kilométerszelvénye után található körforgalomból, Dunaújváros közigazgatási területén, nyugati irányban. Ugyanott ágazik ki az ellenkező irányban az 51 318-as út, amely a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonal Dunaújváros vasútállomását szolgálja ki. Első méterei után az út északnyugati irányba fordul, és alig 500 méter után, a dunaújvárosi Park Center bevásárlóközpont északnyugati szélénél egy újabb körforgalmon halad keresztül.

1,7 kilométer megtételét követően egy újabb körforgalommal találkozik: ez az M6-os autópálya Dunaújváros-centrum–Sárbogárd csomópontját szolgálja ki. Északkelet felől a 62 819-es út torkollik be ebbe a körforgalomba – ez Dunaújváros északabbi városrészeit köti össze az autópálya-csomóponttal (az autópálya megépülte előtt ennek az útnak a részét képezte) –, északnyugat felé a 60 455-ös felhajtó ág indul Budapest felé és a 60 454-es lehajtó ág érkezik ide, a Pécs felől lehajtó forgalmat levezetve, a 6219-es út pedig délnyugat felé folytatódik.

Ezután felüljárón keresztezi az autópályát, ami itt kevéssel a 70. kilométere előtt jár, majd annak túloldalán egy másik körforgalomba érkezik. Ebből a körforgalomból észak-északnyugatnak indul a Pécs felé tartó forgalmat kiszolgáló 60 453-as felhajtó ág és a Budapest felől érkezőket levezető 60 452-es lehajtó ág. A 6219-es innen változatlan irányban halad tovább, délnyugat felé.

2,7 kilométer után éri el az út Nagyvenyim határát, egy darabig a két település határvonalát kíséri, majd a harmadik kilométere után teljesen nagyvenyimi területre érkezik, ahol rögtön belterületen folytatódik, Fő utca néven. 5,1 kilométer megtételét követően lép ki a település házai közül, és a 6,150-es kilométerszelvénye táján Baracs területére lép, de nagyon messze halad a község lakott területétől. Baracsi szakasza meglehetősen rövid ideig tart: még a hetedik kilométere előtt eléri Mezőfalva határát.

Kicsivel a tizedik kilométere előtt éri el ez utóbbi település lakott területét, ahol először Kisfaludy Károly út néven húzódik a község déli szélén, majd a központban, 10,7 kilométer után körforgalmú csomópontban keresztezi a 6228-as utat (utóbbi itt a 14,500-as kilométerszelvénye táján jár). A folytatásban a neve József Attila utca, ezen a néven a 12. kilométeréig húzódik, ahol elhagyja a település lakott részeit. 15,1 kilométer után egy kereszteződéshez ér: ott dél-délkelet felől beletorkollik a 6211-es út, 11 kilométer megtétele után, amely az ellenkező irányban önkormányzati útként folytatódik, még egy darabon, Nagylók irányában. Ugyanitt eléri Nagykarácsony határát, innentől egy darabig a határvonalat kíséri.

17,5 kilométer után éri el Mezőfalva, Nagykarácsony és Sárbogárd hármashatárát, ott kiágazik belőle egy alsóbbrendű út észak felé, a 6219-es pedig délnek fordul, Nagykarácsony és Sárbogárd határvonalát kísérve. Nem sokáig követi ezt az irányt: alig 350 méter után egy újabb irányváltással visszatér a délnyugati irányhoz (az út 2020-as felújítása során a kanyarok ívét nagyobbra vették) és immár teljesen sárbogárdi területre lép. 20. kilométere után röviddel kezd ereszkedni a Sárvíz völgyébe, 21,2 kilométer után éles iránytöréssel ér le a völgybe. 24,3 kilométer után éri el Sárszentmiklós házait, ahol Magyar utca néven húzódik, míg bele nem torkollik a 63-as főútba, annak 53,650-es kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 25,179 kilométer.

Története

[szerkesztés]

2018-ban felújították a Nagyvenyim–Mezőfalva közötti 7,5 kilométeres szakaszát.[1] 2020-ban pedig további 14,6 kilométernyi része újult meg, Mezőfalva és Sárbogárd között.[2]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Út, ami összeköt. www.duol.hu. [2018. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 4.)
  2. Ezt a 35 projektet tartalmazza a közútkezelő útfelújítási csomagja. www.duol.hu. (Hozzáférés: 2019. november 5.)
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy