Ugrás a tartalomhoz

66-os Demokraták

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
66-os Demokraták

Adatok
ElnökRob Jetten
ElnökhelyettesVictor Everhardt

Alapítva1966. október 14.

IdeológiaSzociálliberalizmus
Progresszívizmus
Politikai elhelyezkedéspolitikai közép
Parlamenti jelenlétKépviselőház:
9 / 150
Szenátus:
5 / 75
Királyi Megbízott:
1 / 12
Tartományi képviselők:
33 / 570
Európai parlamenti jelenlét
3 / 31
Nemzetközi szövetségekLiberális Internacionálé
Európai pártLiberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Csoport
EP-frakcióRenew Europe
Hivatalos színeiZöld

Hollandia politikai élete
Weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz 66-os Demokraták témájú médiaállományokat.

A 66-os Demokraták, vagy röviden D66 (hollandul Democraten 66, hosszabb hivatalos nevén 'Politieke Partij Democraten 66) szociálliberális párt[1][2][3][4][5] és progresszív[6][7] politikai párt Hollandiában.

A D66-ot 1966-ban alapította néhány politikailag független fiatal értelmiségi, Hans van Mierlo újságíró vezetésével. a párt fő célja a politikai rendszer demokratizálása volt. Elnöki rendszert javasoltak, az Amerikai Egyesült Államok mintájára. Az 1967-es választásokon a párt hét mandátumot szerzett a 150-tagú képviselőházban. Új párt korábban soha nem ért el ilyen sikert.

Azóta nagyon hullámzóak a D66 eredményei a választásokon. Volt olyan is, hogy 24 mandátumok volt. A 2017-es választáson az előzetes eredmények szerint 19 mandátumot szereztek, héttel többet, mint 2012-ben, és ezzel a harmadik legnagyobb párt lehetnek a képviselőházban, együtt a Kereszténydemokrata Tömörüléssel.

A D66 többször is volt kormányzó koalíció része: 1973 és 1977 között, a Den Uyl-kormányban, 1981 és 1982 között, a második Van Agt-kormányban, 1994 és 2002 között az első Kok-kormányban, és 2003 és 2006 között, a második Balkenende-kormányban. Eredeti demokratikus reform programja mellé a párt időközben új, szociálliberális programpontokat is állított.

Történelme

[szerkesztés]

Alapítása

[szerkesztés]

A pártot 1966. október 14-én alapította meg 44 ember. A párt alapításának fő kezdeményezői Hans van Mierlo a Algemeen Handelsblad napilap újságírója és Hans Gruijters a VVD amszterdami önkormányzati képviselője voltak. A párt megalapítása előtt október 10.-én közzétették felhívásukat, amiben az alapítók felkérték a hollandokat, hogy alapítsák újra a demokratikus intézményrendszerüket. A párt sajátossága volt, hogy nyíltan fel akarta mondani a holland társadalmat a 19. század vége óta meghatározó pillarizációt. A holland társadalom radikális demokratizálódását követelte és egy pragmatikus politikai állásfoglalást kezdtek kidolgozni.

1967-1986

[szerkesztés]

A párt az 1967-es választáson 7 mandátumot szerzett a Képviselőházban, az 1971-es választás után a párt a Munkáspárt és a Radikális Politikai Párt vezette árnyékkormányban 4 tárcát kapott meg. Az 1972-es választáson a három párt közös listán indultak Progresszív Megegyezés (hollandul: Progressief Akkoord; PAK) néven. A szövetség ugyan a harmadik legnagyobb erő lett Hollandiában, ám nem szereztek többséget. A párt tagja lett a Joop den Uyl vezette kormánykoalíció tagja lett. Hans Guijters miniszteri tárcát kapott, míg a másik alapító Van Mierlo otthagyta a pártot, helyébe Jan Terlouw került.

A pártban eközben 1972-1974 válság alakult ki: a tagok száma ez idő alatt 6000-ről 300-ra csökkent le és az 1974-es helyhatósági választásokon csúfos vereséget szenvedett. Terlouw vezetésével a párt határozottan liberális fordulatot vett. A párt taglétszáma 1975-re megduplázódott, az 1977-es választáson két mandátumot nyert a Képviselőházban a párt, de a Szenátusban elvesztette összes helyét. 1981-es választáson már 17 mandátumot szerzett a párt. A párt a Kereszténydemokrata Tömörüléssel és a Munkáspárttal együtt koalícióba került. A Dries van Agt vezette második kormány gazdasági minisztere lett Jan Terlouw. A kormány Dries van Agt kereszténydemokrata miniszterelnök és Joop den Uyl munkáspárti szociális miniszter között kiéleződött konfliktusok miatt a Munkáspárt 9 hónap után kilépett a koalícióból 1982-ben, így a 66-os demokraták a CDA-val az 1982-es választásig tagjai voltak az ügyvivői kormánynak.

Az 1982-es választás nagy vesztese lett a párt: elvesztette szavazóinak kétharmadát és összesen 6 mandátumot kapott a választáson. Terlouw a vereség miatt lemondott párt elnöki tisztségéről és kilépett a pártból, a helyébe Maarten Engwirda került, aki a párt frakcióvezetője is lett.

1986-tól napjainkig

[szerkesztés]

1986-ban Hans van Mierlo visszatért a politikába és a párt elnöke lett. Legfőbb célja volt, hogy véget vessen a holland belpolitikában zajló polarizálódásnak, amikor a Munkáspárt és a Kereszténydemokrata Tömörülés 33-34%-ot ért el a választásokon, a többi párt rovására. A párt 6,13%-kal a negyedik legerősebb politikai párttá vált.

Az 1989-es választáson a párt összesen 12 mandátumot kapott, eleinte a PvdA-CDA pártok felkérték a 66-os demokratákat, hogy a koalícióban részt vegyenek, ám a kereszténydemokraták ellenezték. Végül a pártot kizárták a koalíciós tárgyalásokról, így ellenzékben maradt.

Az 1994-es választáson a párt történelmének legjobb eredménye született: 24 mandátumot szerzett a szavazatok 15,5%-val.

Ideológia

[szerkesztés]

A pártnak két szárnya van: a radikális demokraták és a progresszív liberálisok.

Radikális demokraták

[szerkesztés]

Az ő alapelvük a kezdetekben az volt, hogy a holland társadalomnak és politikai rendszernek radikális demokratizálódásra van szüksége. Kezdeményezték a kétpártrendszer bevezetését, ennek érdekében szükségesnek tartották a választási rendszer megváltoztatását. Az amerikai győztes mindent visz rendszerét vezették volna be. Mára ezen kezdeményezésük mérséklődött és német mintára a vegyes arányos képviseleti rendszert vezetnék be. Ebben a vegyes rendszerben az arányos képviselet mellett a mandátumok egy részét egyszerű többségi szavazással lehet megszerezni. A radikális demokratizmus mára pragmatikus és dogmaellenes politikává vált, ebben a folyamatban fontos szerepet vállalt Hans van Mierlo 1966-1972 és 1986-1998 között levő pártelnök politikája.[8]

Progresszív liberálisok

[szerkesztés]

A párt progresszív liberális szárnya gyengébb volt a párt történetében. Jan Terlouw vezetése alatt a D66 olyan ügyek fontosságát hangsúlyozta, mint a környezetvédelem, oktatás és az innováció.[9] Ő a D66-ot a negyedik holland politikai irányzatnak tartotta: a szociáldemokrata Munkáspárt, a kereszténydemokrata CDA és a liberális-konzervatív PVV mellett. 1998-ban az "Opschudding" csoport jobban igényelte, hogy a párt hangsúlyozta a szociálliberális szellemiséget, amit annak tudatában hangsúlyoznak manapság, hogy a PVV inkább jobboldali, mint liberális.

Párt témái

[szerkesztés]

A párt legfőbb témái:[10]

Választói

[szerkesztés]

A párt választói hagyományosan Randstad konurbációban élnek, amibe Amszterdam, Rotterdam, Hága, Utrecht és elővárosaik tartoznak bele emellett az egyetemi városokban is népszerű a párt.

Választási eredmények

[szerkesztés]

Képviselőház

[szerkesztés]
Év Szavazatok % Mandátumok Státusz
1967 307 810 4.4
7 / 150
Ellenzék
1971 427 720 6.7
11 / 150
Ellenzék
1972 307 048 4.1
6 / 150
Koalíció

PVdA-D66-KVP-ARP-PPR

1977 452 423 5.4
8 / 150
Ellenzék
1981 961 121 11.0
17 / 150
Koalíció

PVdA-D66-CDA

1982 351 278 4.3
6 / 150
Ellenzék
1986 562 466 6.1
9 / 150
Ellenzék
1989 701 934 7.9
12 / 150
Ellenzék
1994 1 391 202 15.5
24 / 150
Koalíció

PVdA-VVD-D66

1998 773 497 9.0
14 / 150
Koalíció

PVdA-VVD-D66

2002 484 317 5.1
7 / 150
Ellenzék
2003 393 333 4.0
6 / 150
Koalíció

VVD-D66-CDA

2006 193 232 2.0
3 / 150
Ellenzék
2010 654 167 6.9
10 / 150
Ellenzék
2012 757 091 8.0
12 / 150
Ellenzék
2017 1 285 819 12.2
19 / 150
Koalíció

VVD-D66.CDA-CU

2021 1,562,718 15.0
24 / 150
Koalíció

VVD-D66.CDA-CU

2023 656,292 6.29 (#5)
9 / 150
Ellenzék

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Origin, Ideology and Transformation of Political Parties: East-Central and Western Europe Compared. Ashgate Publishing, Ltd., 109. o. (2010). ISBN 978-0-7546-9661-2. Hozzáférés ideje: 2013. július 14. 
  2. Dimitri Almeida. The Impact of European Integration on Political Parties: Beyond the Permissive Consensus. Routledge, 98. o. (2012). ISBN 978-0-415-69374-5 
  3. Barbara Wejnert. Democratic Paths and Trends. Emerald Group Publishing, 28. o. (2010. július 26.). ISBN 978-0-85724-091-0. Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 20. 
  4. The Presidentialization of Politics: A Comparative Study of Modern Democracies. Oxford University Press, 158. o. (2007. június 21.). ISBN 978-0-19-921849-3. Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 24. [halott link]
  5. Simon Lightfoot. Europeanizing Social Democracy?: The Rise of the Party of European Socialists. Routledge, 74. o. (2005). ISBN 978-0-415-34803-4. Hozzáférés ideje: 2013. július 14. 
  6. Andeweg, Rudy B. (2004), Parties, pillars and the politics of accommodation: Weak or weakening linkages? The case of Dutch consociationalism, Routledge, pp. 110, 125, <https://books.google.com/books?id=nIVAapywy1YC&pg=PR18>
  7. Tompson, William (2009), The Political Economy of Reform: Lessons from pensions, product markets and labour markets in ten OECD countries, OECD, p. 440, <https://books.google.com/books?id=0pndRdVM8PsC&pg=PA440>
  8. Historische canon van D66. [2017. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 12.)
  9. D66 Cultuurlab met Jan Terlouw. [2017. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 12.)
  10. Richtingwijzers. (Hozzáférés: 2017. november 12.)
  11. Pesten. (Hozzáférés: 2018. augusztus 29.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Democrats 66 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy