Alkotmányos Demokrata Párt
| Alkotmányos Demokrata Párt | |
 | |
| Adatok | |
| Elnök |
|
| Alapítva | 1905. október 18. |
| Feloszlatva | 1917. november 28. |
| Ideológia |
|
| Politikai elhelyezkedés |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Alkotmányos Demokrata Párt témájú médiaállományokat. | |
Az Alkotmányos Demokrata Párt (orosz nyelven Конституционно-демократическая партия) nevű oroszországi polgári párt az 1905-ös orosz forradalom után alakult meg. Hivatalos, de ritkán használatos neve volt még a Népi Szabadság Pártja (Па́ртия Наро́дной Свобо́ды). A pártnak a történelmi, politikai irodalomban leggyakrabban „kadet párt” a neve, tagjait „kadetoknak” hívták a párt orosz nevének kezdőbetűi alapján (к.- д. партия). Nem tévesztendő össze a nemzetközileg használatosan kadét nevű tisztiiskolásokkal.
Története
[szerkesztés]Az Alkotmányos Demokrata Párt az 1905-ös orosz forradalom tetőpontján, október közepén alakult meg Moszkvában, amikor II. Miklós kénytelen volt aláírni az októberi kiáltványt, amelyben biztosította az alapvető polgári szabadságjogokat. A párt alapítója és legismertebb vezetője Pavel Nyikolajevics Miljukov történész, liberális politikus volt. Az Alkotmányos Demokrata Párt tagjai, a kadetek általános választójogot követeltek, beleértve a nők választójogát is, és egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, amelynek feladata lesz az ország államformájának meghatározása. A párt annak ellenére nem támogatta eleve az alkotmányos monarchiát, hogy tagjainak 60%-a nemesi származású volt.[1] Szergej Juljevics Vitte (Sergius Witte) gróf, reformista miniszterelnök meghívta kormányába a pártot 1905 október–novemberében, de a tárgyalások megszakadtak a kadetok radikális követelései és mivel Vitte elutasította, hogy hagyja ki kabinetjéből az ismert Pjotr Nyikolajevics Durnovot.
1906 februárjában bojkottálta az első oroszországi nemzetgyűlés, az Állami Duma választását, a kadétok néhány szocialista és forradalmi párt távolmaradásával a városi szavazatok 37%-át, és a mandátumok több mint 30%-át szerezték meg a képviselőtestületben. Duma. Választási győzelmüket után szövetkeztek a baloldali parasztpárti Trudovik csoporttal, többséget alkotva a Dumában. Az áprilisi parlamenti ülés elején azonban a kormány elutasította törvényhozási szándéknyilatkozatukat. Ezután a párt radikális ellenzéki irányvonalat követett. Július 9-én a kormány bejelentette, hogy a Duma nem működik, és feloszlatta. Válaszul 120 kadet és 80 trudovik és szociáldemokrata képviselő elment Viborgba, ami a Finn Nagyhercegség területén, és így a pétervári cári rendőrség hatókörén kívül volt, és egy kiáltványt fogadtak el, amelyben passzív ellenállásra, az adófizetés elmulasztására és kijátszására szólítottak fel. A kiáltvány azonban nem ért el érdemleges politikai hatást, viszont a pártot kitiltották a nemzetgyűlésből.
A kadetok 1906-ban, a forradalom letörése után felhagytak radikális és köztársasági követeléseikkel és kinyilvánították, hogy támogatják az alkotmányos monarchiát, de a kormány mindvégig, a monarchia 1917-es bukásáig gyanakvó maradt a kadetokkel szemben.
Az 1917-es februári orosz forradalom idején kadetok adták az Ideiglenes Kormány magját öt miniszteri tárcával. A miniszterelnök is a párt tagja, Georgij Jevgenyjevics Lvov herceg lett. A kormány lehetőségei azonban meglehetősen korlátozottak voltak a kettős hatalom körülményei között, mivel a munkás- és katonatanácsok, valamint ezekben a bolsevikok befolyása egyre növekedett. A kormány mindenesetre eltörölt minden vallási és nemzetiségi megkülönböztetést és növelte a helyi önkormányzás lehetőségeit. Elismerték Lengyelország autonómiáját, ami szimbolikus gesztus volt, mivel a lengyel területeket Németország tartotta megszállása alatt az első világháború harcai nyomán. A kadet vezetők azonban szerették volna egyben tartani Oroszországot.
Az 1905-ös radikális kadet pártból 1917-re a politikai spektrum jobboldalának képviselője lett, mivel a monarchista pártok feloszlottak és rajtuk kívül csak különböző színezetű baloldali, szocialista politikai erők maradtak a porondon.
A kadetok helyzete a kormányban megromlott, amikor április végén nyilvánosságra került, hogy a párt vezetője, Miljukov külügyminiszterként ígéretet tett az antant hatalmaknak a háború folytatására. A békepárti közvélemény miatt ez kormányválságot eredményezett, Miljukov lemondott külügyminiszteri posztjáról a kadet pártnak május elején meg kellett egyeznie a mérsékelt szocialista irányzatú pártokkal. Júliusban az ukrán függetlenségi mozgalomnak tett engedmények miatt a kadet párt távozott a kormányból, majd újjáalakították a kormányt Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij mérsékelt szocialista politikus vezetésével. A párt politikusa, Szergej Fjodorovics Oldenburg orientalista lett az oktatási miniszter, valamint ő elnökölte a rövid életű Nemzetiségi Ügyek Bizottságát. A kadetokat azonban egyre kevésbé fogadták el szocialista koalíciós partnereik, és még kevésbé a bolsevikok. 1917 szeptemberében sok kadet politikus támogatta Lavr Georgijevics Kornyilov puccskísérletét.[2]
Amikor a bolsevikok 1917 októberében átvették a hatalmat, a kadet párt a többi bolsevikellenes párttal együtt illegalitásba szorult.[3] A párt vezetői emigrációba vonultak. Egyedül Oldenburg tudott együtt élni a szovjet hatalommal, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának titkára lett, és – 1935-ös haláláig – az akadémia orientalisztikai intézetének vezetője maradt.
A rendszerváltás után
[szerkesztés]1990-ben Oroszországban újjáalapították a pártot Alkotmányos Demokrata Párt – A Népi Szabadság Pártja néven, a történelmi kadet párt programjával. A párt azonban hamarosan radikális nacionalista politikát kezdett folytatni majd beolvadt a Jelcint támogató „Nemzeti Megmentési Frontba”.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Figes
- ↑ Stephen Kotkin, Stalin (Vol. 1: Paradoxes of Power, 1878-1928), Penguin Books, 2014, p. 187.
- ↑ Decree on the Arrest of the Leaders of the Civil War Against the Revolution
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Constitutional Democratic Party című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ Figes: Orlando Figes: A People's Tragedy - The Russian Revolution. 3. kiadás. London: (kiadó nélkül). 2017.
További információk
[szerkesztés]- ↑ Oroszország története: Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil: Oroszország története: Egyetemi tankönyv. Szvák Gyula. 2. Budapest: Pannonica; (hely nélkül): ELTE Ruszisztikai Központ. 2001. ISBN 963 8469 69 2
- ↑ Heller: Mihail Heller: A szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába (1918–1920). In Mihail Heller – Alekszandr Nyekrics: Orosz történelem II. kötet: A Szovjetunió történelme. Budapest: Oriris. 1996. ISBN 963 379 244 4
- ↑ Vernadsky: Georgij Vlagyimirovics Vernadszkij: Geschiedenis van Rusland. (hollandul) Amsterdam: L.J. Veens. 1961.