Ugrás a tartalomhoz

Anton Schuchbauer

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A kolozsvári Mária-oszlop

Anton Schuchbauer (kb. 1719. – 1789.) a barokk korszak egyik legjelentősebb kolozsvári szobrásza. Oltárkészítéssel, síremlék-faragással és épületszobrászattal foglalkozott. Johannes Nachtigallal, a kor másik jeles szobrászával együtt Bíró János plébános pártfogoltja volt. A mecenatúra eredménye a Szent Mihály-templom belső díszítése; a szószék a két művész közös munkája.

Valószínűleg Budáról költözött Kolozsvárra. A városban első ízben 1740-ben fordul elő a neve. Az 1770-es adóösszeírásnál a hatodik (utolsó) kategóriába sorolták. 1774-ben bepanaszolta Toldalagi Lászlót a Guberniumnál tizenkét évi elmaradt bére, 6 aranyforint miatt.

Legjelentősebb művei: a piarista templom szószéke és stallum-faragványai, a minorita templom utóbb Nagyenyedre került mellékoltárai, a Mária-oszlop, a gyulafehérvári székesegyház Immaculata-oltára, a Szent Mihály-templom Háromkirályok-oltára 16 faragott szoborral, a Szent András-oltár, a Szentháromság-oltár 12 szoborral, tabernákulum, Nepomuki Szent János-oltár, a dési katolikus templom Mária-oltára, a magyarszarvaskendi katolikus templom oltára és feszülete, a nagyszebeni katolikus templomban Otto Ferdinand de Abensberg és Traun Ottó gróf síremléke. Több főúri kastély építésében is részt vett, így hadadi Wesselényi-kastélyban ő készítette az ablakköveket, stukkómennyezeteket, kandallót, a homlokzati címertáblát és a park díszurnáit; Toldalagi László gróf marosvásárhelyi piactéri rokokó palotájában szintén az ő műve a stukkómennyezet és a kandalló.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy