Ugrás a tartalomhoz

Baldacci Manó

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Baldacci Manó
Született1807. október 3.
Kolozsvár
Elhunyt1852. július (44 évesen)
Olomouc
SablonWikidataSegítség

Végvezekényi báró Baldacci Manó (Kolozsvár, 1807. október 3.Olmütz, 1852. július) honvédtábornok.

Élete

[szerkesztés]

Katonacsaládban született ls anyja, Thoroczkay Borbála grófnő révén rokonságban állt az erdélyi főúri családokkal. Tanulmányait a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiánán végezte, majd 1827-ben hadnagyként lépett a császári hadseregbe. 1848-ban a kolozsvári 51. (Károly Ferdinánd) gyalogezred parancsnokaként felesküdött a magyar alkotmányra. Jelentős szerepe volt a nemzetőrség szervezésében. Batthyány Lajos utasítására április 21-én létrejött a nemzetőrség irányítását ellátó Országos Nemzetőrségi Haditanács, melynek elnöke Ottinger Ferenc, majd május 15-étől Baldacci Manó lett. Szeptember 23-án a haditanács élén Nádosy Sándor ezredes váltotta fel, őt pedig októberben az észak-erdélyi magyar csapatok parancsnokságával bízták meg.

Miután Erdélyben Puchner Antal megtagadta az engedelmességet a magyar kormánynak, Vay Miklós királyi biztos javaslatára és további két erdélyi ezredparancsnokkal, Dobay Károllyal és Sombori Sándorral együtt az Országos Honvédelmi Bizottmányvezérőrnaggyá léptette elő. A székelyek november 5-i marosvásárhelyi veresége és a Székelyföld elvesztése után megnyílt a császári csapatok útja Kolozsvár felé. Baldacci november 13-án Szamosújvárnál megkísérelte feltartóztatni a közeledő Karl Urban ezredes csapatait, de vereséget szenvedett, és visszahúzódott Kolozsvárra. Miután hírt kapott arról, hogy a város felé délkeletről is császári csapatok közelednek, a Baldacci és Vay elnökletével tartott haditanácson a város feladása mellett döntöttek, és csapataikat kivonták Erdélyből. november 25-ére a Csucsai-szorosig húzódtak vissza.

November 30-án felmentették beosztásából, és Kolozsvár indokolatlan feladásáért Pesten hadbíróság elé állították. 1849. január 5-én Windisch-Grätz herceg fővárosba bevonuló csapatainak fogságába esett. A császári haditörvényszék előbb ezredes rangban nyugalmazta, később azonban a szabadságharcban való részvétele miatt két évi várfogságra ítélte és katonai rangjától is megfosztotta. Olmützi fogságban halt meg.

Források

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy