Ugrás a tartalomhoz

Biológus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A biológus az élő természettudományi képzési ághoz tartozó biológia nevű tudományt, ami az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik hivatásszerűen művelő ember. A biológusok egy része az oktatásban, másik része pedig az élettani kutatásokban vesz részt.

A biológiai képzés ágai

[szerkesztés]
Western blot analízis

A biológusi képzés során a hagyományos képzési rendszerben hét hagyományos szakot tanulhattak a diákok (1994-től 2010-ig):

  • alkalmazott növénybiológus
  • alkalmazott zoológus (az Állatorvostudományi egyetemen)
  • biofizikus
  • biológus
  • biológus laboratóriumi operátor
  • biológiatanár
  • molekuláris biológus

Az új képzési rendszerben (bolognai rendszer)hazánkban a következő szakirányokat lehet választani a mesterképzés keretein belül:

  • Biológia tanár(kétszakos tanári szakirányokkal, általános vagy középiskolai tanári iránnyal)
  • Hidrobiológus (a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karán)
  • Idegtudomány és humánbiológus
  • Molekuláris Biológus (a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi karán)
  • Molekuláris, immun- és mikrobiológus
  • Molekuláris genetika, sejt- és fejlődésbiológus
  • Növénybiológus
  • Ökológia, evolúció- és konzervációbiológus

Külföldön tanulható mesterképzések:

  • Orvosi biológus (Babeș-Boyai Tudományegyetem Biológia és Geológia karon, Románia)
  • Tengerbiológus (Brémai Egyetem,Németország)

A biológusi végzettség ismérvei

[szerkesztés]
A biológusok fő munkaterülete - a mikroszkóp

A biológusi végzettség egyetemi szintű képzéshez kötött. A biológusoknak képzésük végére szakembereknek megfelelő ismerettel kell, hogy rendelkezzenek a természettudományi, matematikai, kémiai, biológiai, illetve informatikai területen, és ezzel képesek legyenek a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzésére, új biológiai ismeretek szerzésére.

A képzés során megtanulják a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzését, az alapelvek gyakorlati alkalmazását. Elsajátítják a biológiai kutatás legalapvetőbb módszereit. Képessé válnak laboratóriumi technikák, műszerek használatára, számítógépes adatfeldolgozásra. Akik kutatói irányba haladnak tovább önálló biológiai tudományos problémák felvetésére is elnyerik a tudást.

A biológussá válás törvényi feltételeit a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet XII. része tartalmazza. Ez alapján alapszinten a biológusnak az alábbi képességekkel rendelkezniükː

Az alapfokozat birtokában a biológusok képesek:

  • a biológia legfontosabb összefüggéseinek az elemzésére, az alapelvek gyakorlati alkalmazására;
  • a kutatás legalapvetőbb módszereinek az alkalmazására;
  • laboratóriumi és terepi feladatok megoldására, laboratóriumi technikák, műszerek használatára, számítógépes adatfeldolgozás alkalmazására;
  • a kutatói modult elvégzők önálló biológiai tudományos probléma felvetésére, egyszerűbb kísérleti megoldások tervezésére, kivitelezésére és értékelésére.
DNS replikáció

Az alapfokozat birtokában a biológusok alkalmasak:

  • laboratóriumi és terepi műveletek elvégzésére;
  • kísérletek tervezésére, kivitelezésére és alkalmazására.

Az alapszakon végzettek rendelkeznek együttműködő, kapcsolatteremtő képességgel, kommunikációs készséggel, idegennyelv-tudással, minőség iránti igénnyel, felelősségtudattal.

A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

  • a biológia hatókörébe tartozó új problémák, új jelenségek feldolgozására,
  • a biológiai és kémiai technológiai rendszerek biztonságos, környezettudatos működtetésére, fejlesztésére,
  • a szakterülettel kapcsolatos szolgáltatások nyújtására, kereskedelmi feladatok ellátására, ezek kidolgozására,
  • biológiai és biotechnológiai laboratóriumi és félüzemi, valamint terepi feladatok elvégzésére,
  • új kísérleti metodikák elsajátítására és fejlesztésére,
  • számítógépes elemzés elvégzésére,
  • problémamegoldó technikák alkalmazására.

Biológusi oktatás Magyarországon

[szerkesztés]

Magyarországon biológus-képzés folyik a Debreceni Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, és újabban a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán is.

További információk

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy