Ugrás a tartalomhoz

Csuthy Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csuthy Gyula
Született1895. június 3.
Kisbér
Meghalt1949-ben eltűnt (53 évesen)
Szovjetunió
Állampolgárságamagyar
Rendfokozatavezérőrnagy
Iskolái

Vitéz Csuthy Gyula (Kisbér, 1895. június 3. – ?) igazgató-tanár, posztumusz vezérőrnagy.

Élete

[szerkesztés]

Csuthy Károly református kisbéri ügyvéd és Nerhaft Lujza római katolikus magánzónő gyermekeként született, 1895. szeptember 26-án keresztelték Ászáron.[1]

Katonai iskolákban nevelkedett, majd 1932-ben végzett Pécsett tanári szakon. 1913-ban tisztté avatták,[2] 1914-től hadnagy,[3] 1915-től főhadnagy.[4] Részt vett az első világháborúban, melyben kétszer is súlyosan megsebesült.[5] 1918-ban a 3. honvéd gyalogezred főhadnagya volt.

1929-ben a római Collegium Hungaricumba kapott olasz nyelvi tanulmányaira ösztöndíjat.[6] 1932-től előbb a soproni, majd 1937-ig a pécsi hadapródiskola oktatója, majd aligazgatója volt.[7] 1938-ban tanulmányúton vett részt Olaszországban.[8] 1938-1941 között a soproni Rákóczi honvéd reáliskola nevelőintézetének tanára. 1939-től alezredes lett. 1941-ben megalakult a Nagykárolyi gróf Károlyi István Honvédtiszti Fiúnevelő Intézet, melynek első parancsnoka lett.[9] 1942-től ezredes volt. 1943-1944 között a Honvédelmi Minisztérium tanulmányi felügyelője volt. 1945-ben Németországba, Ravensburg (Taldorf) környékére került,[10] majd novemberben hazatért. 1947 végén B-listára került.[11] Elbocsátották és 1948-ban nyugállományba helyezték.[12]

1949-ben valószínűleg a Szovjetunióba hurcolták és eltűnt.[13] P. Károlyi Bernát perében (1950) már nem volt személyesen jelen.[14]

Anyanyelvi szinten beszélt franciául és olaszul, illetve a vívásban is jeleskedett.[15] Felesége Tarján Katalin, aki elhunyt Budapesten, 1950. szeptember 5-én.[16]

Elismerései és emléke

[szerkesztés]
  • 1991. március 15-én Göncz Árpád köztársasági elnök több társával együtt posztumusz előléptette.[17]
  • Pécsett a Zrínyi hadapródiskola emléktábláján, a mártírok között szerepel[18]
  • 1940 Olasz Koronarend parancsnoki keresztje[19]
  • 1939 A kormányzó dicsérő elismerése[20]
  • 1938 II.B Tiszti Szolgálati Jel[21]
  • Signum Laudis[22]
  • III. osztályú katonai érdemkereszt[23]
  • Több magyar és olasz kitüntetés viselője.

Művei

[szerkesztés]
  • 1932 Az olasz pásztorköltészet és hatásai irodalmunkban. Magyar Királyi Zrínyi Miklós Reáliskolai Nevelőintézet Értesítője 1932, 3-25.
  • 1935 Katonai nevelés külföldön. Magyar Katonai Szemle 5/7, 60-71.
  • 1935 Az utolsó száz év hadjáratai Abessziniában. Magyar Katonai Szemle 5/12, 251-254.
  • 1936 Helyőrség vagy tábor. Magyar Katonai Szemle (kézirat)
  • 1938 Due nazioni sorelle 1356 (kézirat)
  • 1941 A katonaszellem mint államalkotó tényező. Magyar Katonai Szemle 11/7, 81-84.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Ászári református keresztelési anyakönyv 22/1895.
  2. Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 40/43, 442 zászlós (1913. október 18.)
  3. Pesti Napló 65/192, 12 (1914. augusztus 12.)
  4. Pesti Hírlap 37/237, 18 (1915. augusztus 26.)
  5. Nachrichten über Verwundete und Kranke 1915/187 (január 5.) - Feldspital Nr. 2/12 in Chyrów; 1915/333 (március 9.) - Schuss i. d. l. Unterschenkel, Kriegsspital in Budapest, Bezerédi utca.
  6. MTI Napi Hírek, 1929. július 10. 17,2; Ujság 5/154, 2 (1929. július 11.); 8 Órai Ujság 1929. július 11., 4; 1930 A Pécsi Magyar királyi Erzsébet Tudományegyetem almanachja. 54; 1931 Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai II/1, 17 No. 15; Szlavikovszky Beáta 2009: Fejezetek a magyar-olasz kulturális kapcsolatokból 1880-1945 között. Archiválva 2010. július 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  7. A Magyar Királyi Zrinyi Miklós Honvéd Reáliskolai Nevelőintézet Értesítője, Pécs 1938; 1939.
  8. Magyar Országos Tudósító XX/204, 1 (1938. szeptember 12.); Mit láttam Olaszországban? Szentesi Napló 1938. november 27. p. 6-7.
  9. MTI hírek 1941. 11. 17.; Pester Lloyd 1941. november 18., 6; Pesti Hírlap 1941. november 18., 7. (63/263); Lásd még: MTI hírek 1943. 2. 12.
  10. Magyar Hadifogoly Híradó II/16, 9 (1946. április 22.)
  11. "C" minősítéssel - vezető állásra alkalmatlan igazolták.
  12. 1948 Honvédségi Közlöny a Magyar Honvédség számára 75/7, 84 (március 1.)
  13. Fornett László perében is szerepelt: Fehérváry István: Börtönvilág Magyarországon 1945-1956 Archiválva 2016. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
  14. Kahler Frigyes 2014: Vallásüldözés a kommunista pártállamban, avagy koncepciós perek Magyarországon a katolikus egyház tagjai ellen. In: Gellért-konferenciák - Előadások a kommunizmus bűneiről. Budapest, 210.; 2019: Adalékok a magyarországi egyházüldözés történetéhez (1945–1989). In: Fazekas Ferenc – Fedeles Tamás – Nagy Levente (szerk.): Évszázadok forgatagában. Pécs, 181.
  15. Dunántúl 15/111, 9 (1925. május 17.)
  16. Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 2101/1950.
  17. Magyar Honvéd 2/12, 5 (1991. március 22.); Népszabadság 49/63, 5 (1991. március 15.); Népszava 119/63, 5 (1991. március 15.); Pest Megyei Hírlap XXXV/63, 1 (1991. március 15.); Tolnai Népújság II/63, 2 (1991. március 15.); Délvilág 48/63 (1991. március 15.);
  18. Gál Attila 2001: Armis et litteris - A pécsi M. kir. Zrínyi Miklós honvéd gyalogsági hadapródiskola történetéből 1898–1944 Archiválva 2020. augusztus 24-i dátummal a Wayback Machine-ben; Romváry Ferenc 2014: Pécs köztéri szobrai. Épületplasztikák, emlékművek, emléktáblák. Pécs, 293.
  19. Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 52/32, 355 (október 15.); Magyar Országos Tudósító XXII/212, 1 (1940. augusztus 7.); Pesti Hírlap 62/179, 7 (1940. augusztus 8.); Függetlenség 8/179, 5 (1940. augusztus 8.)
  20. Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 51/15, 89 (december 1.)
  21. 1943 Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 55/26, 866 (június 17.)
  22. Pester Lloyd 63/ 17, 5 (1916. január 17.); Molnár 1928, 51, 83.
  23. Molnár 1928, 156.

Források

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy