Ugrás a tartalomhoz

Dijár Rabía

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Dijár Rabía (arab írással ديار ربيعة [Diyār Rabīʿa]) a középkori muszlim világban Felső-Mezopotámia (arab nevén Dzsazíra) egyik tartománya volt. Nevét, melynek jelentése nagyjából „Rabía szállásterülete”, az iszlám előtti időkben itt letelepedő Rabía-törzsről kapta.

A tartomány a mai Kelet-Szíria, Észak-Irak és Délkelet-Törökország területén helyezkedett el. Nyugaton a Hábúr völgye választotta el a Dijár Mudartól, illetve az Eufrátesz a Szír-sivatagtól, keleten pedig a Zagrosz határolta. Déli határa az eufráteszi al-Anbártól vagy még inkább az Ána városától a Tigrisen lévő Tikrítig húzódott, északon pedig hegyek választották el Dijár Bakrtól.

Legfontosabb városa és központja Moszul volt a Tigris partján. Alatta, a Nagy-Záb torkolata közelében helyezkedett el al-Hadísza városa, a Kis-Záb környékén pedig a középkorban zömmel keresztények lakta asz-Szinn, melyek mára nyom nélkül eltűntek. Tikrít már a történelmi Irak tartományhoz tartozott, Felső-Mezopotámia határa tőle valamivel északabbra húzódott. A Tigristől keletre Dakúk (mai nevén Tavúk) és Irbíl, a Tigris Moszul feletti részén pedig Dzsazírat Ibn Umar (ma Cizre Törökországban, a szír határnál) tartozott a jelentősebb települések közé. A Hábúr-völgy központja Naszíbin vagy Nuszajbin (az ókori Nisibis, ma Nusaybin) volt, de a forrásairól ismert Rasz al-Ajn és az erős várral rendelkező Márdín (ma Mardin) szintén népes és gazdag településnek számított. A Hábúr völgyének délebbi részén jórészt gyapottermelés folyt, kisebb jelentőségű településeken, a torkolatvidék pedig Dijár Mudarhoz tartozott.

Források

[szerkesztés]
  • Guy Le Strange: The Lands of the Eastern Caliphate: Mesopotamia, Persia, and Central Asia from the Moslem conquest to the time of Timur. New York: Barnes & Noble. 1905.  
  • Marius Canard: Histoire de la Dynastie des H'amdanides de Jazîra et de Syrie. Párizs: Presses universitaires de France. 1953.  
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy