Ugrás a tartalomhoz

Halhatatlanok (Perzsa Birodalom)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Berlini múzeum kiállításán látható ábrázolás a halhatatlanokról

A halhatatlanok gárdája a óperzsa hadseregben létező elitegység elnevezése. Onnan nyerte nevét, hogy az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így létszámuk változatlan maradt (10 000 fő). A perzsák fanatikus elit alakulata, az uralkodó tízezer fős testőrsége, akik csak perzsa és méd születésű ifjakból kerülhettek ki. Fegyverzetük: íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid – oroszlánfejekkel díszített markolatú – kard. Fémpikkelyekből álló páncélt viseltek, és könnyű – kevés védelmet nyújtó – bőrpajzzsal védekeztek. Fejükön díszes kendőt viseltek, lábukon puha lábbelit hordtak. Az uralkodó mindig gondoskodott tökéletes ellátásukról.

A testőrség megalapítása

[szerkesztés]

II. Kürosz hozta létre azt a tízezer lándzsásból (dorüphorész) álló, alacsony származású perzsákból kiállított testőrséget, amelynek feladata az uralkodó biztonságának őrzése volt. Körülvették a palotát, amikor éppen ott tartózkodott, amikor úton volt, az útvonalat biztosították és őrizték a sátrát. „Halhatatlanok”-ként emlegették őket, mert amikor egyikük meghalt, valaki azonnal átvette a helyét. Lándzsájukat ezüst gránátalma díszítette, fényűző ruházatuk sárgában és bíborszínben pompázott és arany ékszereket viseltek. Soraikból került ki a nagy király bizalmasa, a sziliárk által vezényelt ezerfős elitalakulat, amelynek a tagjai különleges kiváltságokkal rendelkeztek. Kizárólag ők hordhattak olyan lándzsát, amelyet arany alma díszített, innen is származott melorophoi (almaviselő) elnevezésük. I. Dareiosz testőreinek ábrázolása a szúzai mázas cserép domborműveken és a perszepoliszi frízeken egyaránt felbukkan.

A halhatatlanok fegyverzete

[szerkesztés]
Perzsa téglamozaik

Fegyverzetük: kalcit[forrás?] íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid – oroszlánfejekkel díszített markolatú – kard.

Thermopülai csata

[szerkesztés]

A csata ötödik napján - minthogy a görögök nem mentek el - Xerxész megindította a támadást ellenük. A médeket és a kissziaiakat vetette be először, de egész napos csata során sem sikerült áttörni a görög vonalakon. A médek veresége után Xerxész a Hüdarnész vezérelte "halhatatlanokat" vetette be abban a hitben, hogy ők majd elintézik a görögöket. De ők sem jártak jobban, mivel szűk helyen kellett harcolniuk a helléneknél rövidebb dárdákkal és gyenge páncélzatban, és hiába voltak többen, nem tudták eme előnyüket kihasználni. A spártaiak a hoplita fegyverzetben, páncélzatban és a phalanx harcmodorral legyőzték a perzsák elit alakulatát.

Utolsó felvonás: Gaugaméla

[szerkesztés]

A halhatatlanok elit jellege egyébként sem a kiképzésben vagy a fegyverzetben volt, hanem a származásból következett. Bár a főleg zsoldosokból és leigázott népek tagjaiból sorozott perzsa hadseregben a halhatatlanok voltak a legütőképesebbek, a hadrafoghatóságuk a „hazafias” hozzáállásból fakadt, nem a tényleges, objektív harcértékből. Ez a körülmény jelentette a halhatatlanok alakulatának végzetét is. A későbbiekben már főleg a politikai elit sarjait vették be a halhatatlanok közé, kiképzést már egyáltalán nem kaptak, mert az előkelő rétegek ifjai ezt zokon vették volna. Az Óperzsa Birodalom bukása idejére már teljesen haszontalan, bevethetetlen vízfejjé vált a perzsa hadseregben, minden tekintetben felülmúlták őket a perzsa hadsereg görög zsoldoscsapatai. Emellett a makedón phalanx új fegyvere, a szarisza már esélyt sem adott arra, hogy a halhatatlanok rendszeresített fegyverzete hatásos legyen. A halhatatlanok utolsó bevetése a gaugamélai csata alkalmával teljes kudarc volt.

A modernkori Iránban, az ó-perzsa mintákat előszeretettel mímelő Reza Pahlavi sah szintén létrehozott egy Halhatatlanoknak nevezett elit gárdát, amely az uralkodó személyes testőrségét és a hadserege magvát alkotta, egész az 1979-es iráni forradalomig.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy