Ugrás a tartalomhoz

Halvaria

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Halvaria
Rendszertani besorolás
Domén: Eukarióták (Eukaryota)
Csoport: Diaphoretickes
Csoport: Sar
Csoport: Halvaria
Cavalier-Smith 2010
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Halvaria témájú rendszertani információt.

A Halvaria a Saron belül az Alveolata és a sárgásmoszatok által alkotott taxon.[1][2] Thomas Cavalier-Smith 2015-ben alországként sorolta be.[3]

A filogenetikai fákon bár együtt szerepelnek, sok közös morfológiai jellemzőjük nincs, de vannak molekuláris szünapomorfiák.[4]

Történet

[szerkesztés]

2007-es és 2008-as elemzések szerint a sárgásmoszatok és az Alveolata rokonok, a Chromalveolata redukált kládja részei, azonban az első elemzések szerint a Rhizaria a sárgásmoszatok testvércsoportjának bizonyult.

A két klád a korábban a hat fő eukarióta csoport egyikeként számontartott Rhizariával alkotja a Sart.[5][6][7] Cavalier-Smith a sárgásmoszatok és az Alveolata együttesét 2010-ben nevezte el Halvariának.[1]

Egy 2016-os filogenomikai elemzés vitatta a Halvaria monofíliáját, helyette azt mutatta ki, hogy az Alveolata a Rhizaria testvércsoportja („R+A klád”) új Rhizaria-szekvenciaadatok és a Halvariát alátámasztó kevés taxon és hosszúág-vonzás alapján.[8] De 2021-es elemzések szerint a Halvaria egyértelmű klád.[9]

Genetika

[szerkesztés]

Egy Pelagophyceae-szterol-metiltranszferáz-paralógról 2017-ben kimutatták, hogy 79% valószínűséggel a Perkinsusé rokona, ez alapján nem a sárgásmoszatokon belül, hanem a Halvaria utolsó közös őse előtt jelenhetett meg.[10] Mivel idősebbnek tűnt a Halvaria az Opisthokontánál, így valószínűsítette, hogy a legrégebbi szteránjelek a Halvariából származnak.[10]

Filogenetika

[szerkesztés]
Sar

Rhizaria


Halvaria

Stramenopila



Alveolata




Jelentőség

[szerkesztés]

Egyes fajai, például a sárgásmoszatok közé tartozó Blastocystis vagy egyes Oomycetes-fajok vagy az Alveolatába tartozó Plasmodium betegségeket (például blasztocisztózis, malária) okoznak, fotoszintetikus csoportjait elsődleges termelő szerepük miatt vizsgálják.[11] A barnamoszatokat táplálkozási célra is használják.[12]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Cavalier-Smith, Thomas (2010. június 1.). „Kingdoms Protozoa and Chromista and the eozoan root of the eukaryotic tree”. Biology Letters 6 (3), 342–345. o. DOI:10.1098/rsbl.2009.0948. PMID 20031978. PMC 2880060. 
  2. Cavalier-Smith, Thomas (2017). „Kingdom Chromista and its eight phyla: a new synthesis emphasising periplastid protein targeting, cytoskeletal and periplastid evolution, and ancient divergences”. Protoplasma 255 (1), 297–357. o. DOI:10.1007/s00709-017-1147-3. PMID 28875267. PMC 5756292. 
  3. Cavalier-Smith T, Chao EE, Lewis R (2015). „Multiple origins of Heliozoa from flagellate ancestors: New cryptist subphylum Corbihelia, superclass Corbistoma, and monophyly of Haptista, Cryptista, Hacrobia and Chromista”. Molecular Phylogenetics and Evolution 93, 331–362. o. DOI:10.1016/j.ympev.2015.07.004. PMID 26234272. 
  4. Jirsová D, Wideman JG (2024. július 30.). „Integrated overview of stramenopile ecology, taxonomy, and heterotrophic origin”. ISME J. DOI:10.1093/ismejo/wrae150. (Hozzáférés: 2024. augusztus 26.) 
  5. Burki F, Shalchian-Tabrizi M, Pawlowski J (2008. augusztus 1.). „Phylogenomics reveals a new 'megagroup' including most photosynthetic eukaryotes”. Biology Letters 4 (4), 366–369. o. DOI:10.1098/rsbl.2008.0224. PMID 18522922. PMC 2610160. 
  6. Kim E, Graham LE (2008. július 1.). „EEF2 analysis challenges the monophyly of Archaeplastida and Chromalveolata”. PLoS One 3 (7), e2621. o. DOI:10.1371/journal.pone.0002621. PMID 18612431. PMC 2440802.  „open access” publikáció – ingyenesen elolvasható
  7. Burki F, Shalchian-Tabrizi M, Minge MK, Skjaeveland A, Nikolaev SI, Jakobsen KS, Pawlowski J (2007. augusztus 1.). „Phylogenomics reshuffles the eukaryotic supergroups”. PLoS One 2 (8), e790. o. DOI:10.1371/journal.pone.0000790. PMID 17726520. PMC 1949142.  „open access” publikáció – ingyenesen elolvasható
  8. He D, Sierra R, Pawlowski J, Baldauf SL (2016. augusztus 1.). „Reducing long-branch effects in multi-protein data uncovers a close relationship between Alveolata and Rhizaria”. Molecular Phylogenetics and Evolution 101, 1–7. o. DOI:10.1016/j.ympev.2016.04.033. PMID 27132173. 
  9. Strassert JF, Irisarri I, Williams TA, Burki F (2021. március 1.). „A molecular timescale for eukaryote evolution with implications for the origin of red algal-derived plastids”. Nature Communications 12 (1), 1879. o. DOI:10.1038/s41467-021-22044-z. PMID 33767194. PMC 7994803. 
  10. a b Cavalier-Smith T (2018. január 19.). „Vendozoa and selective forces on animal origin and early diversification: reply to Dufour and McIlroy (2017)”. Philos Trans R Soc Lond B Biol Sci 373 (1738), 20170336. o. DOI:10.1098/rstb.2017.0336. PMID 29203720. PMC 5717535. 
  11. Terpis KX (2021), A phylogenomic approach to explore photosynthetic stramenopile evolution, Rhode Island-i Egyetem, <https://digitalcommons.uri.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=2960&context=theses>. Hozzáférés ideje: 2024-08-26
  12. Alginic acid. www.fao.org . [2017. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 20.)
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy