Ugrás a tartalomhoz

He 176

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
He 176

GyártóHeinkel Flugzeugwerke
TervezőErnst Heinkel
Gyártási darabszám1
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz He 176 témájú médiaállományokat.

A Heinkel He 176 egy német rakétahajtású repülőgép volt. Ez a kísérleti repülőgép volt a világon az első, melyet kizárólag folyékony üzemanyaggal működő rakéta hajtott. Első repülését rakétahajtással 1939. június 20-án hajtotta végre Erich Warsitz berepülőpilóta. A gép elkészítése a Heinkel társaság magánvállalkozása volt Ernst Heinkel vezetésével a nagysebességű repülés tanulmányozása céljából. A repülőgép teljesítménye nem volt kiemelkedő, de alkalmas volt a rakétahajtású repülés elvének igazolására.

Tervezés és fejlesztés

[szerkesztés]

Az 1920-as évek alatt német kaszkadőrök szilárd hajtóanyagú rakétákkal hajtott gépkocsikkal, motorkerékpárokkal, vasúti kocsikkal, szánokkal és 1929-től repülőgépekkel kísérleteztek. Ilyenek voltak az Alexander Lippisch Entéje és Fritz von Opel RAK.1 vitorlázó repülőgépe, amelyek rakéta-segédhajtást is kaptak. A szilárd hajtóanyagú rakéták nagy hátránya azonban, hogy tolóerejük nem szabályozható és a rakéták üzeme nem állítható le, ha egyszer beindították.

Az 1930-as évek vége felé Wernher von Braun rakétafejlesztő csapata Peenemündében repülőgépekbe szerelt folyékony hajtóanyagú rakétamotorokat. Heinkel lelkesen támogatta tevékenységüket, rendelkezésre bocsátva egy He 72, majd később két He 112 típusú repülőgépet a kísérletekhez. 1937. elején ez utóbbiak közül egy saját eredetileg beépített dugattyús motorja segítségével szállt fel, majd leállították a motort és beindították a rakétahajtást. Ekkortájt kísérletezett Hellmuth Walter hidrogén-peroxid hajtású rakétamotorral, mely könnyű és egyszerű konstrukció volt és alkalmasnak látszott repülőgép hajtóműként való felhasználásra.

A He 176 az új Walter motor kipróbálásához készült. A gép kis, egyszerű felépítésű szerkezet lett, majdnem teljesen fából készült, de fejlett technológiájú, teljesen zárt pilótafülkével rendelkezett, amely egyetlen darabból készült átlátszó orr-részből állt, melyen keresztül jól látható voltak a rudazatos oldalkormány pedáljai, valamint egy ugyancsak átlátszó felső ablakból, amely levehető volt és ezen keresztül juthatott be és ki a pilóta a gépbe. A futómű a hagyományos és orrfutókerekes konstrukció kombinációja volt. A fő futókerekeket a törzsbe lehetett behúzni hátrafelé, az áramvonalas burkolattal ellátott orrkerék mereven volt beépítve, a farokkerék szintén behúzható volt.[1] A repülőgép teljes orr-része a pilótafülkével együtt sűrített levegő segítségével leválasztható volt. Leválasztás után az orr részt fékező ernyő lassította le, melyre azért volt szükség, hogy a kabintető kinyitásához szükséges erőt csökkentse, majd a pilóta kimászhatott és hagyományos ejtőernyővel ereszkedhetett le a földre.[2]

Heinkel bemutatta a repülőgépet a Birodalmi Légügyi Minisztériumnak, de a hivatalos szervek érdeklődésének hiánya oda vezetett, hogy felhagyott a további fejlesztéssel. A He 176-ból mindössze egyetlen példány épült, amelyet a program törlése után átvittek a Berlini Légügyi Múzeumba, ahol 1943-ban megsemmisült egy légitámadás alkalmával.[2]

Mielőtt törölték volna a programot, felmerült egy sokkal fejlettebb rakéta-repülőgép ötlete is, melyet szintén He 176-tal jelöltek, de ennek részletes megtervezésére már nem került sor.

Németország a második világháború folyamán végül is használt rakétahajtású vadászrepülőgépet, az Me 163-at, amelyet a Walter gyár továbbfejlesztett rakétamotorja hajtott, de ez a konkurens Messerschmitt cég gyártmánya volt.

Adatai

[szerkesztés]
  • Személyzet: 1 fő
  • Hossz 5,2 m
  • Fesztáv 5,0 m
  • Magasság 1,5 m
  • Szárnyfelület 5,4 m²
  • Üres tömeg: 900 kg
  • Teljes tömeg: 1620 kg
  • Hajtómű: 1 db HWK RI-203 rakétahajtómű
  • Tolóerő: 5,9 kN
  • Legnagyobb sebesség: 345 km/h (750 km/h tervezett)
  • Hatótáv: 95 km (tervezett)
  • Magasság: 9000 m (tervezett)
  • Emelkedési sebesség: 60,6 m/s
  • A motor kiégési ideje: 50 s

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. [1]
  2. a b Tuttle, Jim. Eject! The Complete History of U.S. Aircraft Escape Systems. St. Paul, Minnesota: MBI Publishing Company, 2002. ISBN 0-7603-1185-4.

További információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Heinkel He 176 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy