Ugrás a tartalomhoz

KISZ Központi Bizottsága

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A KISZ emblémája
Hámori Csaba[1] Kispesten

A KISZ Központi Bizottsága a KISZ legfőbb vezető testület volt két KISZ-Kongresszus között. Tagjaiból választotta meg az Intéző Bizottságot és a Titkárságot. A KB a KISZ központi apparátusának irányítására első titkárt és általában 6 titkárt választott.

A KISZ KB 1981-ben választott titkárai: Fejti György első titkár; Juhász András, Kovács Jenő, Köpf Lászlóné, Nagy Sándor, Nyitrai István, Varga László.

A KISZ KB 1986-ban megválasztott titkárai: Hámori Csaba első titkár; Domonkos László, Emőd Péter, Nagy Imre, Szandtner Iván, Szórádi Sándor, Varga-Sabján László.

a KISZ pozíciója szemmel láthatóan romlik, amik felmerültek, csak válaszkísérletek. (…) Minden válaszkísérletünk azt a reakciót vonja maga után, hogy jé, ezek a kommunisták újra praktikáznak valamit, újra taktikai gúnyt űznek belőlünk, most engednek, mert engedniük kell, de holnap, hogyha megerősödnek, vissza fognak vágni.
Gyurcsány Ferenc KISZ KB értekezlet, 1989. február[2]

1989. április 22-én a KISZ XII. többnapos kongresszusán a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség átnevezte magát Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséggé.[3] Ketten indultak az elnöki posztért, Nagy Imre és Gyurcsány Ferenc. Nagy Imre legyőzte Gyurcsányt és elnök lett. Gyurcsányt a szervezet alelnökévé – második emberévé – választották.[4] 1989. április 22-én megszűnt a KISZ, és még ugyanezen a napon a XII. kongresszus résztvevőiből a KISZ jogutódjaként megalakult a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ), amelynek a KISZ átadta vagyonát.[5]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusa (Budapest, 1981)
  • A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusa (Budapest, 1986)
  • Gergely Ferenc: KISZ. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség története 1957-1989. Holnap Kiadó Budapest, 2008., ISBN 9789633468357

További információk

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy