Ugrás a tartalomhoz

Makláry János

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Makláry János
1959-ben
1959-ben
Született1907. február 10.
Budapest[1]
Elhunyt1980. november 18. (73 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
KitüntetéseiMagyarország Érdemes Művésze díj (1969)
SírhelyeFarkasréti temető (25-1-48)
Színészi pályafutása
Aktív évek19271971

A Wikimédia Commons tartalmaz Makláry János témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Makláry János (Budapest, 1907. február 10. – Budapest, 1980. november 18.) magyar színész, érdemes művész.

Életút

[szerkesztés]

Makláry Zoltán öccse. 1925-ben került be a Színiakadémiára bátyja ösztönzésére, azonban nem tartották tehetségesnek és ezért elbocsátották. Először Vígszínházban láthatta a közönség epizódszerepben 1927-ben, ezután kilenc évig vidéken játszott. 1936-ban Bárdos Artúr szerződtette a Belvárosi Színházhoz, ahol epizódszerepekben tűnt fel. Élete harmadik színpadi szerepe hozza meg a szakmai elismerést első ízben, a fővárosban, Az ördög cimborája című darabban Törzs Jenő és Csortos Gyula partnereként, Kristóf szerepét a korabeli kritika is kiemelte. 1937–38-ban a Művész Színházban játszott, majd 1939–40-ben a Magyar és az Andrássy úti Színházban lépett fel. 1942-től 1944-ig az Andrássy Színház művésze volt, majd 1945-ben került a Nemzeti Színházhoz, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1971-ig játszott.

Fontosabb színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Sírásó (Shakespeare: Hamlet)
  • Kígyós ember (Shakespeare: Antonius és Kleopátra)
  • Keszeg András (Shakespeare: Vízkereszt)
  • Antonio (Beaumarchais: Figaro házassága)
  • Paraszt (Sánta F.: Éjszaka)

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 28.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Film kislexikon. Szerk. Ábel Péter. Bp., Akadémiai Kiadó, 1964.
  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Magyar filmlexikon I–II. Szerk. Veress József. Budapest: Magyar Nemzeti Filmarchívum. 2005. ISBN 963-7147-45-4
  • Mindenki lexikona I–II. Szerk. Ákos Károly. Budapest: Akadémiai. 1974. ISBN 963-05-0341-7
  • Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
  • Révai új lexikona XIV. (Mah–Nel). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2004. ISBN 963-955-616-5  
  • Színházi kislexikon. Főszerk. Hont Ferenc, szerk. Staud Géza. Bp., Gondolat, 1969.
  • Új filmlexikon I–II. Szerk. Ábel Péter. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1971–1973

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy