Ugrás a tartalomhoz

Metzly Kamill

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Metzly Kamill
Született19. század
Keszthely ?
Elhunyt1940-es évek
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaerdész, vadász
Tisztségeerdőgondnok
SablonWikidataSegítség

Metzly Kamill (Keszthely?, 1800-as évek közepe után – 1944–1949 között) erdőgondnok, vadász, az Ágneslaki Arborétum alapítója.

Névváltozatok: Metzli, Meitzly.

Életpályája

[szerkesztés]

Metzly Kamill valamikor az 1800-as évek közepe utáni években született, valószínűleg Keszthelyen.

Pályafutását Erdélyben a Hátszeghez tartozó Malomvízen kezdte, ahol megismerkedett a Déli-Kárpátok hatalmas kiterjedésű lucfenyveseivel. 1896-1936 között Inkey Pál somogyi birtokán mint urasági erdőgondnok dolgozott. Iharosberényben Suszter J. főerdész utódaként lépett szolgálatba. Suszter J. volt ugyanis az, aki az 1880-as évek végén Iharosberény határában a sukorodi és szentpáli erdőrészekben meghonosította a duglászfenyőt, az iklói erdőrész­ben a vörösfenyőt, majd az alsóerdei homokon a kiváló növésű feketefenyőt és szurkosfenyőt (pinus rigida)[1]. Metzly Kamill tovább folytatta elődje munkáját a sukorodi és iklói erdőrészekben.

Metzly Kamill urasági erdőgondnok az Inkey Pál földbirtokos tulajdonában álló Máriás-patak völgyében tervezte meg és alakította ki az arborétumot és halastavakat.

A Somogy megye nyugati részén fekvő Iharosberényben 30 hektáros, halastavakkal körülvett félszigeten fekvő arborétum területére 1920-1925 között mintegy 100 fafajt telepített.

A terület a tavak következtében kialakult párás klíma miatt kiválóan alkalmas volt a fenyőfélék ültetésére. A báró az 1920-as években döntött úgy, hogy fenyőgyűjteményt hoz itt létre nyolc hektáron.

Az ő nevéhez fűződik a közeli, közigazgatásilag ma Csurgónagymartonhoz tartozó, de az iharosi erdészet kezelésében lévő Ágneslaki Arborétum, valamint az iharosi Inkey-kastély parkjának tervezése és kialakítása is.

Fiatal korában Metzly Kamill főerdész mellett volt gyakornok Pagony Károly erdőmérnök is.

Nyugdíjba vonulása után, valamikor 1944–1949 között hunyt el.

Tagságai

[szerkesztés]
  • Országos Erdészeti Egyesület
  • Országos Halászati Egyesület,

Az Inkey-kastély parkja

[szerkesztés]

Az Inkey kastély parkja ma már védettség alatt áll, mely számos nagyméretű, értékes faritkasággal rendelkezik.

A lombos fajok közül például a 474 cm-es törzskerülettel rendelkező vadgesztenye (Aesculus hippocastaneum), valamint az 552 cm törzskerületű tulipánfa (Liliodendron tulipifera) országos második helyen áll. De található itt számos amerikai vasfa (Gymnocladus dioicus) is. Az igazi ritkaságok azonban a tűlevelűek között vannak.

A park közepét egy óriási mamutfenyő uralja, mely 38 méter magas és 712 cm törzskerületű példány, mely termete miatt már messziről látható, és melynek vörösbarna, nagyon vastag, bordázott kérge van. A park délkeleti sarkában található egy 200 éves himalájai cédrus is, mely 537 cm törzskerülettel rendelkezik. Ez a fa az összes hazai cédrus között is rekordernek számít a nálunk sokkal gyakoribb atlasz-cédrusok között sem akad vetélytársa. A park botanikusi körökben még ma is a nemzetközileg elismertek között szerepel.

Források

[szerkesztés]
  • Balatoni Múzeum, Keszthely: [2]
  • Erdészeti lapok: [3]
  • Ökolélek [4]
  • Erdészeti lapok, Országos Erdészeti Egyesület tagjai: [5] Archiválva 2015. november 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy