Ugrás a tartalomhoz

Milto Tutulani

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Milto Tutulani
Albánia miniszterelnöke
Hivatali idő
1925. szeptember 28. – 1926. július 30.
ElődPjetër Poga
UtódJosif Kedhi

Született1897
Berat
Elhunyt1933. január 23.
 Olaszország, Nápoly

Foglalkozáspolitikus

Milto Tutulani (nevének ejtése miltɔ tutulani; Berat, 1897Nápoly, 1933. január 23.) albán politikus, jogász, 1925–1926-ban Albánia kormányfője. Több ízben volt az igazságügyi (1923–1924, 1925–1926, 1931–1933), illetve a pénzügyi tárca (1928–1929) vezetője.

Életútja

[szerkesztés]

Apja Dhimitër Tutulani, az 1912. november 28-ai albán függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója volt. Jogi tanulmányait Görögországban, majd Törökországban végezte. Az első világháború lezárulásával, a közjogi helyzet rendezésével 1920. január 31-én megalakult albán nemzetgyűlés képviselője lett, és haláláig szülővárosa, Berat küldötte volt.

Noha a demokratikus ellenzék tagja és Amet Zogu ellenlábasa volt, 1923 májusában a Zogu-kormány igazságügy-miniszterévé nevezték ki. A tárcát a kormány lemondásáig, 1924. március 5-éig vezette. Minisztersége alatt került sor az alkotmányozó nemzetgyűlés 1923. novemberi megválasztására, amely a köztársasági államformába való átmenet közjogi kereteit biztosította. 1925. szeptember 28-án az immár köztársasági elnök Zogu újjáalakította az ország miniszterelnök nélküli kormányát, amelyben az igazságügy-miniszteri tárcát ismét Tutulaninak adta, aki így egyben a kormányfői hivatalt is viselte. Kormányának tagjai voltak többek között Musa Juka (belügy), Hysen Vrioni (külügy) és Sylejman Starova (pénzügy). Tutulani de iure 1926. július 30-áig vezette a kabinet munkáját, de facto azonban 1925 novembere után egészségügyi állapotára való hivatkozásul távol maradt hivatalától. Az igazságügy-miniszteri és kormányfői jogköröket Josif Kedhi vette át tőle. Tutulani politikailag továbbra is aktív maradt: 1926 májusában ő vezette a Jugoszláviával kötött kereskedelmi, hajózási és konzuli egyezményt aláíró albán delegációt, 1928 tavaszán pedig a vezetésével folytak az átfogó albán–görög kétoldalú tárgyalások.

1928. május 11-én ismét kormányzati szerepet vállalt, amikor az akkor alakult Delvina-kabinet pénzügyminiszterévé nevezték ki (ideiglenesen a mezőgazdasági tárcát is vezette). Az 1928. szeptember 5-én alakult Kota-kormányban is a helyén maradhatott, és 1929-ig vezette a tárcát. 1931. április 20-án Pandeli Evangjeli harmadik kormányának igazságügy-miniszterévé nevezték ki.

Egészségügyi kezelésen vett részt Nápolyban, amikor a kórházban mindmáig tisztázatlan körülmények között meghalt. Házasságából öt gyermek, két fiú és három leány született. Egyik fia, Kristaq (1919–1943) és leánya, Margarita (1924–1943) később csatlakoztak az albániai kommunista mozgalomhoz, s tűzpárbajban veszítették életüket Kavajában.

Források

[szerkesztés]
  • Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. 207., 251., 257., 260–261., 286., 287., 299., 328. o. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. 20. o. ISBN 9789994356225  
  • Orhan Frashëri: Nëna trimëreshë Kristina Tutulani
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy