Ugrás a tartalomhoz

Református Szemle

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Református Szemle ( alapítás: 1908) lektorált teológiai szakfolyóirat, amely tudományos cikkeket és kritikai recenziókat közöl a teológia és vallástudomány tárgyköréből, illetve ennek határterületeiről (történelem, filozófia, művészettörténet, régészet, szociológia, irodalomtörténet). A folyóiratot hagyományosan Erdély két református egyházkerülete és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház adja ki. Az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapjaként indított Református Szemle első száma 1908. január 10-én került ki a sajtó alól, és azóta folyamatosan jelenik meg. 1908-tól 1950-ig az Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa volt, majd 1951-től az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerü­let, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház folyóirata lett. A Folyóirat kéthavonként jelenik meg 120 oldalas terjedelemben.[1]

Előzménye és mellékletei

[szerkesztés]

Az Erdélyi Református Egyházkerület első hivatalos kiadványai az 1858-ban beindított Névkönyvek voltak. A később beindított folyóiratok pedig egyes lelkipásztorok és professzorok önkéntes szolgálata révén láttak napvilágot, de felkarolta őket a kerület hivatalos vezetősége is. Ilyenek voltak: Erdélyi Protestáns Közlöny (Egyházi és iskolai hetilap) (Szász Gerő, 1871), Egyházi és Iskolai Szemle (Nagyenyed, 1876, indította: Bartók György), Erdélyi Protestáns Lap (1898, szerkesztők: Molnár Albert, Nagy Károly).[2]

A lap szerkesztői

[szerkesztés]

A Református Szemle szerkesztői többnyire  teológiai tanárok voltak (*): Nagy Károly* (1908–1917), Ravasz László* (1918–1920), Makkai Sándor* (1921–1924), Tavaszy Sándor* (1925–1928; 1937–1948), Vásárhelyi János (1929–1936), Darkó Ákos (1949–1958), Dávid Gyula* (1959–1972), Tőkés István* (1973–1984), Gálfy Zoltán* (1984–1989), Nagy László (1990–1996), Bustya Dezső (1997–2000), Adorjáni Zoltán* (főszerkesztő: 2000-) és Buzogány Dezső* (felelős szerkesztő: 2000–).[3]

Munkatársak

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Címlap | Református Szemle. reformatusszemle.ro. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  2. Adorjáni Zoltán. „100 éves a Református Szemle”. Református Szemle 100, 3-10. o. 
  3. Történet | Református Szemle. reformatusszemle.ro. (Hozzáférés: 2020. november 11.)

Források

[szerkesztés]
  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1702. o. ISBN 963-05-6807-1  
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy