Sík Endre (diplomata)

	Sík Endre
Született	1891. április 2.; Budapest
Elhunyt	1978. április 10. (87 évesen); Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Magyar Kommunista Párt; Szovjetunió Kommunista Pártja; Magyar Szocialista Munkáspárt;
Gyermekei	Sík Igor
Foglalkozás	politikus; diplomata;
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1913); Vörös Professzorok Intézete (–1926);
Díjak	A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956); a Magyar Népköztársaság Állami Díja (1965); Szocialista Hazáért érdemrend (1967); Nemzetközi Lenin-békedíj (1968); a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1970); Népek Közötti Barátságért Érdemrend; A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958);
	A Wikimédia Commons tartalmaz Sík Endre témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk a diplomatáról szól. Hasonló címmel lásd még: Sík Endre (egyértelműsítő lap).

Sík Endre (Budapest, 1891. április 2. – Budapest, 1978. április 10.) diplomata, külügyminiszter, jogász, író, történész. Ügyvédnek készült. Az első világháborúban hadapródként orosz fogságba esett, majd az 1917-es októberi orosz forradalom után csatlakozott a kommunistákhoz.

Urnája a Fiumei Úti Sírkert Munkásmozgalmi Panteonában, Földszinti terem, Alsó sor-9)

Élete és munkássága

Családja

Kikeresztelkedett zsidó családból származott. Apja Sík Sándor (= Schick Sándor, 1853–1900. jan. 1. Bp.) ügyvéd, anyja Winternitz Flóra (1861–1929). Bátyja: Sík Sándor piarista irodalomtörténész, költő, esztéta, az MTA tagja; fia Sík Igor operatőr, leánya: Sík Irina (1922. Moszkva–1997. aug. 27. Bp.). A család mind a Sík, mind a Sik névváltozatot használta.^[2]

A háború előtt

Érettségi után piarista novícius volt Vácott, majd kilépett a rendből, és jogot végzett a Budapesti Tudományegyetemen (1913). Ügyvédjelölt korában cikkeket írt a Népszavába és a Szocializmusba.

A Szovjetunióban

1915-ben, az első világháború idején katonaként orosz hadifogságba esett. Irkutszkban 1920 márciusában belépett az OK(b)P magyar csoportjába, melynek titkára lett. Szibériai településeken, Csitában, majd Moszkvában pártmegbízatásokat látott el, a Forradalom című lap szerkesztőjeként is dolgozott (1920. február–május). Elvégezte a Professzorképző Intézet filozófiai szakát (1923–26), ezt követően a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemének tanára volt az Afrika tanszéken (1926-tól '37-ig). Ekkor kezdte tanulmányozni az afrikai népek történetét, évtizedekig tartó munkája több kötetben jelent meg. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának történelmi, majd néprajzi intézetének munkatársa és a Moszkvai Állami Egyetem oktatója (1938–45) volt. A második világháború idején a moszkvai Kossuth Rádió egyik szerkesztőjeként dolgozott.

Magyarországon

Tevékenysége a kormányzatban

1945 szeptemberében hazatért. 1947–48-ban külügyminisztériumi tanácsos, 1948-tól tíz évig rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, 1948 júniusától 1949 szeptemberéig washingtoni magyar követ volt. 1949–54 között a külügyminisztérium politikai főosztályának vezetője, a Külügyi Akadémia igazgatója, az 1954. és 1955. években külügyminiszter-helyettes, 1955 és 1958 között a külügyminiszter első helyettese, majd 1958. február 15-től 1961. szeptember 13-ig, nyugdíjazásáig külügyminiszter volt.

Tevékenysége a kommunista pártban és mozgalomban, tudományos munkássága

1958-tól 1970-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. A békemozgalom tevékeny résztvevője volt. Nyugdíjasként is aktív társadalmi és politikai tevékenységet fejtett ki. 1962-ben a történelemtudományok doktorává avatták. 1963-tól a Béke Világtanács tagja, 1964-től az Országos Béketanács elnöke, 1971-től a Béke Világtanács Elnöksége végrehajtó bizottságának, valamint a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja volt. Afrika történetével foglalkozott. Ezzel kapcsolatban cikkei, tanulmányai, novellái jelentek meg.

Emlékiratai

Emlékeit több kötetben írta meg. Nagy visszhangot váltott ki a Vihar a levelet… című könyve, melyet a Zrínyi Kiadó jelentetett meg 1970-ben.^[3] Ebben igen részletesen számolt be a Kirov meggyilkolása után bekövetkezett, Sztálin által elrendelt, főleg emigránsok, „trockisták” elleni politikai üldözésekről, kivégzésekkel végződő „nagy tisztogatásról”, s különösen a moszkvai magyar emigráción belüli ellentétekről a harmincas években. A könyvet szovjet nyomásra kereskedelmi forgalomba kerülése után visszavonták minden könyvesboltból és közkönyvtárból. A visszavonás híre azonban villámgyorsan elterjedt, és a 10 600 kinyomtatott példányból 9200 még a bevonás előtt elkelt.^[4]

A könyv második, bővített kiadása halála után, 1988-ban jelenhetett meg ugyancsak a Zrínyi Kiadónál.^[5]

Külügyminiszteri éveiről ugyancsak 1970-ben jelentetett meg, szintén kritikus hangvételű memoárkötetet Bem rakparti évek címen a Kossuth Könyvkiadónál.^[4]

A televízió portréfilmet készített róla (Sík Endre Jubileum, 1972).

Főbb művei

Faji kérdés és marxizmus, oroszul: Moszkva, 1930; magyarul: Bp., 1971
La discussion de l’ordre du jour de l'Assemblée générale des Nations Unies Intervention. Bp., 1958
A nagy Mirambo árnyékában (elbeszélések Afrika történetéből). Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó, Bp., 1962
Hősköltemény prózában. Elbeszélések. Szépirodalmi kiadó, Bp., 1962
Fekete-Afrika története I–IV. Akadémiai kiadó, Bp., 1964–73, franciául és angolul is
Ellenméreg. Elbeszélések. Szépirodalmi kiadó, Bp., 1964
Egy diplomata feljegyzései. Emlékezések. Kossuth Kiadó, Bp., 1966
Próbaévek. Emlékezések. Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1967
Bem rakparti évek. Emlékezések. Kossuth Kiadó, Bp., 1970
Vihar a levelet… Visszaemlékezések. Zrínyi Kiadó, Bp., 1970 (bevonva); 1988, második, bővített kiadás
Hajdú Gyula: Diplomáciai és Nemzetközi Jogi Lexikon. Akadémiai Kiadó, 1959-1967 között több kiadásban, az előszót Sík Endre írta

Díjai, kitüntetései

Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1949)
Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozat (1950)
Munka Érdemrend (1953)
A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956, 1958)
Állami Díj II. fokozat (1965) – a Fekete-Afrika története című könyvéért
Munka Érdemrend arany fokozat (1966)
Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
Nemzetközi Lenin-békedíj (1968)
A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1970)
Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)

Jegyzetek

↑ ^a ^b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
↑ Névpont
↑ Sík Endre: Vihar a levelet… Zrínyi kiadó, Bp., 1970
↑ ^a ^b Révész
↑ Sík Endre: Vihar a levelet…, második, javított kiadás. Zrínyi Kiadó, Bp., 1988 ISBN 963-326-948-2

Források

Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. ISBN 963-05-4420-2
↑ Révész: Révész Sándor: Egy vihartűrő szellem: A feledés fátyla mögött. Jelen, III. évf. 42. sz. (2022. október 20.) 26–29. o. ISSN 2677-1624
↑ Névpont: Kozák Péter: Névpont. nevpont.hu. Budapest

További információk

Ruffy Péter: Sík Endre. Magyar Nemzet, 1965. április 11. (vagy 14.)
Kékesdi Gyula: A békeharc lovagja. Népszabadság, 1968. május 5.
Hegedüs Géza: Baráti búcsúzó. Népszabadság, 1978. ápr. 14.
Máriássy Judit: Sík Endre. Élet és Irodalom, 1978. 15. sz.
Révész Sándor: Egy vihartűrő szellem. Jelen, 2022. október 20.

Elődje:
Horváth Imre

Magyarország külügyminisztere
1958. február 15. – 1961. szeptember 13.

Utódja:
Péter János

Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[96d446e6d4dc893bb89779fcaa726a3a6dbd966c-1] BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)

[Névpont_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--2] Névpont

[3] Sík Endre: Vihar a levelet… Zrínyi kiadó, Bp., 1970

[Révész_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--4] Révész

[5] Sík Endre: Vihar a levelet…, második, javított kiadás. Zrínyi Kiadó, Bp., 1988 ISBN 963-326-948-2

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

Sík Endre


Született	1891. április 2.^[1] Budapest
Elhunyt	1978. április 10. (87 évesen)^[1] Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Magyar Kommunista Párt Szovjetunió Kommunista Pártja Magyar Szocialista Munkáspárt

Gyermekei	Sík Igor
Foglalkozás	politikus diplomata
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1913) Vörös Professzorok Intézete (–1926)

Díjak	A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956) a Magyar Népköztársaság Állami Díja (1965) Szocialista Hazáért érdemrend (1967) Nemzetközi Lenin-békedíj (1968) a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1970) Népek Közötti Barátságért Érdemrend A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958)

A Wikimédia Commons tartalmaz Sík Endre témájú médiaállományokat.

m v sz Magyarország külügyminiszterei
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt	1848: Esterházy Pál Antal 1848–1849: Pulszky Ferenc 1849: Batthyány Kázmér
Az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminiszterei	1867–1871: Friedrich Ferdinand von Beust 1871–1879: id. Andrássy Gyula 1879–1881: Heinrich Haymerle 1881: Szlávy József 1881–1895: Kálnoky Gusztáv 1895–1906: Agenor Gołuchowski 1906–1912: Alois Lexa von Aehrenthal 1912–1915: Leopold von Berchtold 1915–1916: Burián István 1916–1918: Ottokar Czernin 1918: Burián István Ifj. Andrássy Gyula Ludwig von Flotow
Az I. Magyar Köztársaság alatt	1918–1919: Károlyi Mihály 1919: Berinkey Dénes Harrer Ferenc
A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt	1919: Kun Béla Pogány József Kun Béla Ágoston Péter
A Horthy-korszak alatt	1919: Tánczos Gábor Lovászy Márton 1919–1920: Somssich József 1920: Simonyi-Semadam Sándor Teleki Pál Csáky Imre 1920–1921: Teleki Pál 1921: Gratz Gusztáv Teleki Pál 1921–1922: Bánffy Miklós 1922–1924: Daruváry Géza 1924: Bethlen István 1924–1925: Scitovszky Tibor 1925–1930: Walko Lajos 1930–1931: Károlyi Gyula 1931–1932: Walko Lajos 1932–1933: Puky Endre 1933: Gömbös Gyula 1933–1938: Kánya Kálmán 1938: Imrédy Béla 1938–1941: Csáky István 1940–1942: Teleki Pál 1941–1942: Bárdossy László 1942: Keresztes-Fischer Ferenc 1942–1943: Kállay Miklós 1943–1944: Ghyczy Jenő 1944: Sztójay Döme Hennyey Gusztáv
A nyilas uralom alatt	1944-1945: Kemény Gábor
Az ideiglenes nemzeti kormány és a II. Magyar Köztársaság alatt	1944–1947: Gyöngyösi János 1947: Mihályfi Ernő 1947–1948: Molnár Erik
A Rákosi-korszakban	1948–1949: Rajk László 1949–1951: Kállai Gyula 1951–1952: Kiss Károly 1952–1953: Molnár Erik 1953–1956: Boldóczki János 1956: Horváth Imre
Az 1956-os forradalom alatt	1956: Horváth Imre Nagy Imre
A Kádár-korszakban	1956–1958: Horváth Imre 1958–1961: Sík Endre 1961–1973: Péter János 1973–1983: Puja Frigyes 1983–1989: Várkonyi Péter 1989–1990: Horn Gyula
A rendszerváltás után	1990–1994: Jeszenszky Géza 1994-1998: Kovács László 1998–2002: Martonyi János 2002–2004: Kovács László 2004–2006: Somogyi Ferenc 2006–2009: Göncz Kinga 2009–2010: Balázs Péter 2010–2014: Martonyi János 2014: Navracsics Tibor 2014-től: Szijjártó Péter