Ugrás a tartalomhoz

Zászlósúr

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A zászlósurak a középkori, 1416. századi Magyarországon azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek és főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében, továbbá familiárisaik száma alapján kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt a király táborába vezetni. Ők voltak az első igazi bárók ill. országnagyok (veri barones regni).

A zászlósurak csoportjai

[szerkesztés]

A 15. századtól a zászlósurakat két csoportra osztották:[1]

Története

[szerkesztés]

1526 előtt megszűnt a macsói báni cím ill. 1526 után az erdélyi vajda, székely ispán és a szörényi bán címe is. Ugyanakkor a tárnokmester a nagyobb zászlósurak közé lépett előre, a kisebbek között pedig önállósult az udvarmester és a kamarásmester tiszte. 1765-ben a magyar nemes testőrség kapitánya is hozzá sorolódott.[2]

A 17. századtól a kifejezés jobbára már csak azokra a világi vagy egyházi vezetőkre vonatkozott, akik az ország valamely főméltóságát vagy udvari főtisztségét töltötték be. A zászlósurak tagjai voltak a rendi országgyűlés felsőtáblájának, illetve 1867 után a főrendiháznak.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Zászlós urak, in: A Pallas nagy lexikona
  • Zászlósúr, in: A magyar nyelv értelmező szótára, VII. köt., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962, 585.
  • Bán, 1989.: Bán Péter: Zászlósurak. In: U.ő: Magyar történelmi fogalomtár. II. kötet. Gondolat, Budapest, 1989. 262.
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy