Ugrás a tartalomhoz

2014-es Formula–1 világbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2014-es FIA
Formula–1 világbajnokság
Lewis Hamilton második világbajnoki címét szerezte meg a Mercedesszel 2014-ben
Lewis Hamilton második világbajnoki címét szerezte meg a Mercedesszel 2014-ben
Egyéni világbajnok
GBR Lewis Hamilton384
Konstruktőri világbajnok
GER Mercedes AMG F1701

 ← 2013
2015 → 

A 2014-es Formula–1 világbajnokság sorrendben a 65. Formula–1-es szezon volt. A szezon 19 nagydíjból állt, amin 11 csapat 22 autóval indult. Az egyéni világbajnok a brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett 384 ponttal, aki ezzel második világbajnoki címét szerezte meg, a konstruktőri világbajnok pedig a Mercedes lett összesen 701 ponttal, amely először szerezte meg a világbajnoki címet.

A szezon rengeteg változást és érdekességet hozott. Visszatértek a turbómotorok, először (és utoljára)[1] osztottak dupla pontokat a szezonzáró futamon, új nagydíjként bemutatkozott az orosz nagydíj, valamint visszatért az osztrák nagydíj, a japán nagydíjon Jules Bianchi a 21. századi Formula–1 legsúlyosabb balesetét szenvedte el (szintén ő a monacói nagydíjon a Marussia első pontjait szerezte meg), a Marussia csődbe ment, valamint csődközelbe került a Caterham is (ám ők 2,35 millió font összegyűjtésével végül részt tudtak venni a szezonzáró futamon),[2] szintén a Caterhamnél két szezonközi pilótacsere is történt (André Lotterer és Will Stevens is lehetőséget kapott egy-egy nagydíjon), 22 év után először vezetett Formula–1-es autót versenyhétvégén női pilóta Susie Wolff személyében (két szabadedzésen), a korábbi négyszeres világbajnok Sebastian Vettel nem tudta megvédeni címét, a két Mercedes-pilótán (Hamiltonon és Rosbergen) kívül csak a Red Bull-os Daniel Ricciardo tudott futamot nyerni (szám szerint hármat), az egyetlen, nem valamelyik Mercedes-versenyző által elhódított pole-pozíció pedig a Williams-es Felipe Massa nevéhez fűződik.

A Formula–1 története során először külön trófeát osztottak annak a versenyzőnek, aki a legtöbb pole-pozíciót szerezte meg a szezon folyamán, ezt Nico Rosberg nyerte, összesen 11 pole-pozícióval. Rajta kívül csak két pilóta tudott az első rajtkockából indulni: Lewis Hamilton 7, Felipe Massa pedig mindössze 1 alkalommal.[3]

Az új Forma-1

[szerkesztés]

Változtatások 2014-től[4]

[szerkesztés]
A hajtáslánc új felosztása:[5]
1. belsőégésű motor (ICE)
2. kinetikus motor-generátor (MGU-K)
3. hőenergiájú motor-generátor (MGU-H)
4. akkumulátor (ES)
5. turbófeltöltő (TC)
6. vezérlőelektronika (CE)

2014-ben, 25 év után visszatértek a turbófeltöltős motorok a Formula–1-ben. A csapatok a 18 000 percenkénti fordulatra korlátozott V8-as, 2,4 literes motorok helyett V6-os, 1,6 literes turbómotorokat használtak 15 000 percenkénti fordulattal, melyek teljesítménye 600 lóerős volt. A KERS új neve, az ERS - hiszen nem csak a mozgási (kinetikus - "K"), hanem a motor hőenergiáját is hasznosítja - 60 százalékban kapott ebben szerepet. (Az új, kettős hibrid rendszerben a mozgási energiát az ERS-K, míg a turbó hőenergiáját az ERS-H hasznosítja.[6]) Az ERS nagyobb teljesítményű lett, mint a KERS, 60 helyett 120 kW-os,[7] és 7 helyett 33,3 másodpercig lehetett használni. Ez 80 helyett kb. 161 plusz lóerőt jelent.[8] A minimális tömeghatárt eredetileg 690 kg-ra tervezték,[9] de a gumiabroncsok nagyobb tömegét figyelembe véve ezt január végén 691 kg-ra emelték.[10] A maximális üzemanyag-mennyiséget, amivel az autóknak be kell fejezniük a futamokat, 100 kg-ra korlátozták, ez az előző évi mennyiség kétharmada.[11] A maximális üzemanyag átfolyást 100 kg/órában határozták meg.[12] Aerodinamikai téren is történtek változások. Az orrkúp minimális keresztmetszetét 9000 mm²-ben határozták meg, a közepének a padlólemeztől mért maximális távolsága 18,5 cm lehetett.[13] A szezon közepén, júliusban, az FIA betiltotta a speciális interlink felfüggesztést (a FRIC-et),[14] a szingapúri nagydíjtól kezdve pedig a versenyzők rádión kapott üzeneteit is szigorúan szabályozzák. Ennek értelmében a versenymérnök nem közölhet semmilyen olyan információt pilótájával, amelyik a teljesítmény növelését és a többi versenyzőhöz képest taktikai előny kiharcolását segítheti elő (ez csapaton belül is tiltott, azaz a versenyző nem kaphatja meg futam közben a csapattárs telemetriai adatait, köridejét, szektoridejeit stb.). A versenymérnökök vezetési tanácsot sem adhatnak, csak a legalapvetőbb biztonsági és stratégiai információkat közölhetik versenyzőikkel.[15][16] A kódolt üzenetek és a bokszutca faláról a pályára lógatott pitboardok is tiltólistára kerültek.[17] Ezeket a szabályokat közvetlenül a nagydíj előtt átmenetileg enyhítették, csak 2015-től vették őket szigorúan.[18]

A Mercedes az F1 W05-tel konstruktőri és egyéni bajnoki címet szerzett

A további újdonságok közé tartozik (ezeket 2013. december 9-én fogadta el a Formula–1 Stratégiai Munkacsoportja és a Formula One Commission), hogy az idényzáró nagydíjon (2014-ben, az abu-dzabi nagydíjon) az első tíz helyezett a helyezésének megfelelő pontok kétszeresét kapta (pl. a győztes 25 helyett 50 pontot). Ez a szabály azonban mind a pilóták, mind a csapattagok, mind a sajtó, mind pedig a nagyközönség egyhangú tiltakozását váltotta ki, ezért csupán ebben az évben volt érvényben a szabály, 2015-re eltörölték.[19] A versenyzőknek 2014-től állandó rajtszámokat kell viselniük. Az aktuális világbajnok birtokolhatja az 1-es rajtszámot (de rendelkeznie kell egy másik rajtszámmal is, amit a világbajnokság elvesztése esetén kell majd használnia), a többi versenyző pedig 2 és 99 között választhat. (Ha egy rajtszámra több versenyző is igényt tart, abban az esetben az előző évi összesített eredmények alapján a legjobb kapja meg azt.) 2014-től szabad az addig balszerencsésnek tartott és ezért kihagyott 13-as számot is használni. (A számot 2014-ben Pastor Maldonado választotta ki.)[20][21] A rajtszámoknak ezentúl nem csak az autó oldalán, hanem a versenyző sisakján is olvashatónak kell lenniük. A rajtszámok változása miatt az időmérő edzésen mért kört nem teljesítő versenyzőket a harmadik szabadedzésen, a Q1-ben, illetve a Q2-ben elért helyezéseik alapján rangsorolják. Ettől az évtől kezdve az időmérő edzések utolsó felvonásának, a Q3-nak a résztvevői egy extra készlet opciós gumiabroncsot kapnak, a versenynek viszont azzal a szettel kell nekivágniuk, amelyikkel a Q2-ben mért legjobb köridejüket futották. A Q2 két perccel rövidebb, míg a Q3 ennek megfelelően két perccel hosszabb.[22][23] Elutasították a gumiszállító Pirelli azon javaslatát, mely szerint 2014-től kötelezővé kellett volna tenni a futam alatti két kerékcserét.[24]

Fernando Alonso az új Ferrari F14 T-t teszteli Jerezben

A versenybírák 2014-től 5 másodperces időbüntetéseket is kioszthatnak a kisebb kihágásokért, ezeket lehetőség lesz a tervezett kerékcserék alatt is letölteni.[25] A szezon során ettől kezdve lehetőség van büntetőpontok kiosztására is a szabálysértésekért. Ha 12 pont összegyűlik, a versenyzőt automatikusan kizárják a következő nagydíjról, a pontok ezután lenullázódnak. Ha az edzések alatt egy versenyzőt nem biztonságosan engednek ki a garázsból, a versenybírák tetszőleges számú rajthellyel hátrébb sorolhatják, a futamon ugyanezért pedig tíz rajthelyes büntetés, illetve bokszutca-áthajtásos büntetés is járhat. A versenyzőknek továbbá nem szabad megállni autójukkal a levezető körön.[26]

A Caterham F1 Team új autójának, a CT05-nek bizarr megjelenésű orrkúpja

A csapatok az első szabadedzés első fél órájára egy hetedik szett, keményebb keverékű gumit kapnak. A motort hat részre osztották fel. A hajtáslánc 145 kg össztömegű, és ezentúl nem tekinthető egy egységnek: a különféle részeket különböző versenyeken lehetőség van kombinálni.[4] Az eddigi nyolc helyett a szezon során mindössze öt erőforrást lehet használni, egy hatodik, teljesen új motor beszereléséért büntetés jár (a versenyzőnek a bokszutcából kell rajtolnia), míg az erőforrás egy részének cseréjéért tíz rajthelyes büntetés. Minden további, hatodik elemért további öt rajthellyel sorolják hátrébb a versenyzőt, egy hetedik számú elem beszereléséért azonban újból tíz rajtkocka a büntetés, és így tovább. A szabályzat alapján ha egy versenyző 10 rajthelyes büntetést kap, de nem tudják annyi hellyel hátrébb sorolni, mert az időmérőn nem éri el azt a pozíciót (pl. csak 15. lesz a 22 versenyzőből), úgy automatikusan magával viszi a maradék hátrasorolást a következő futamra (pl. ha valakit csak 7 hellyel tudnak hátrébb sorolni egy futamon, az azt követő versenyen még 3 helyes büntetéssel indul, későbbi eredményétől függetlenül). Azonban ha a következő futamon sem éri el az összesített 10 rajthelyes hátrasorolást, az esetben a kettővel későbbi futamra már nem viszi magával a büntetést. A sebességváltót minden ötödik helyett csupán minden hatodik futam után lehet kicserélni az autóban.[27] Ettől az évtől a szerelőknek a bokszutcában az időmérő és a futam során egyaránt sisakot kell viselniük.

A versenyzők ünnepléseivel elnézőbbek lettek a sportbírók: a 2014-es szabálykönyvbe bekerült az a módosítás, mely szerint ezentúl engedélyezik a verseny leintése utáni gumiégetést, amennyiben ezzel nem veszélyeztet másokat, nem kerül a minimális tömeg- és benzinhatár alá és nem késlelteti a díjátadó ünnepséget.[28] (Előző évben Sebastian Vettelt megbüntették, mert az indiai nagydíj leintése után a célegyenesben ünnepelt ilyen módon.[29]) Az új, szigorúbb szabályok miatt azonban a korábbinál is kevesebben választották az ünneplés ilyenfajta módját. 2014-től a legtöbb pole-pozíciót megszerző versenyző külön trófeát kap, ezt 2014-ben Nico Rosberg vihette haza.

A versenyek előtti szabadedzéseken ezentúl egy csapattól két tesztpilóta is vezethet. A szuperlicenccel még nem rendelkező tesztpilóták a teszteken ezentúl csak úgy vehetnek részt, ha az autójuk hátulján a lámpa zölden világít, ezzel jelezve a többi pilótának, hogy tapasztalatlanabb versenyző halad előttük.[30]

Nico Rosberg megnyerte az újonnan bevezetett pole-trófeát, és csapattársa mögött második lett az összetettben

A közvetítések során ezentúl a versenyzők nevéhez hozzárendelnek egy, a csapatukat megkülönböztető színt is. (A színek itt tekinthetőek meg.) A futamok közvetítése során továbbá időnként látható az egyes versenyzők addig elfogyasztott üzemanyagmennyisége is.[31]

Az évközi silverstone-i teszten kipróbálták a 18 colos kerekeket a Lotuson (2014-ben 13 colos kerekekkel versenyeztek).[32]

Az amerikai és a brazil nagydíjra a megfogyatkozott mezőny miatt a sportbírók átmenetileg módosítottak az időmérő edzés struktúráján: a Q1-ben és a Q2-ben is 4-4 versenyző esett ki, így a 18 pilótából a Q2-be 14, a Q3-ba pedig már a megszokott 10 versenyző jutott tovább.[33] A szezonzáró abu-dzabi nagydíjra visszatért a mezőnybe a csődeljárás közelébe került Caterham, ezért a Q1-ben és a Q2-ben kieső pilóták számát 5-5-re módosították.[34]

A szezon összefoglalója

[szerkesztés]

22 év után először vezetett női pilóta Formula–1-es versenyautót nagydíjhétvégén: Susie Wolff a brit nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén kapott lehetőséget, mint a Williams teszt- és tartalék pilótája.[35]

A japán nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. Bianchi azonban nem épült fel sérüléséből, és 2015. július 17-én, pénteken éjjel elhunyt Nizzában.[36][37]

Októberben bejelentették, hogy a Caterham csődeljárás miatt nem vesz részt az amerikai nagydíjon,[38] majd október 27-én kiderült, hogy a Bianchi balesete után csak egy autóval szereplő Marussia is csődeljárást kért maga ellen, így az amerikai nagydíjon mindössze 18 autó (9 csapat a 11-ből) állt rajthoz. A két legkisebb csapat a brazil nagydíjon sem vett részt, részben logisztikai okok miatt.[39] 2014. november 7-én bejelentették a Marussia csődjét, a kiscsapat 2015-től már nem állt rajthoz.[40]

A Mercedes az orosz nagydíjon kettős győzelmével megszerezte a konstruktőri világbajnoki címet, története során első alkalommal, a szezon utolsó futamával bezárólag pedig összesen 701 pontot gyűjtött.[41] Az egyéni világbajnok végül Lewis Hamilton lett, 384 ponttal.

Érdekesség, hogy a Formula–1 történetében addig legtöbb futamon induló, korábban már visszavonult Rubens Barrichello szerződést kötött a Caterham egyik ülésére a szezon utolsó három futamára, ám a kis csapat csődje miatt végül mégsem indulhatott el a futamokon.[42]

Átigazolások

[szerkesztés]

Csapatváltások

[szerkesztés]
Lewis Hamilton Szingapúrban

Újonc pilóták

[szerkesztés]

Visszatérő pilóták

[szerkesztés]

Távozó pilóták

[szerkesztés]
Daniel Ricciardo első Red Bullos évében négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt is megelőzve az összetett harmadik helyén zárt.

Pénteki tesztpilóták/Beugró pilóták

[szerkesztés]

A szezon előtt

[szerkesztés]

Új autófejlesztések

[szerkesztés]
Jules Bianchi a Marussia fennállásának első pontjait szerezte meg Monte Carlóban. Később balesetben elhunyt.
Konstruktőr Autó Bemutató ideje Bemutató helye
Force India VJM07 január 22.[72] GBR Silverstone, Egyesült Királyság
Williams FW36 január 23.[73] GBR Grove, Egyesült Királyság
McLaren MP4-29 január 24.[74] GBR Woking, Egyesült Királyság
Ferrari F14 T január 25.[75] ITA Maranello, Olaszország
Sauber C33 január 26.[76] SUI Hinwil, Svájc
Toro Rosso STR9 január 27.[77][78] ESP Jerez, Spanyolország
Red Bull RB10 január 28.[79] ESP Jerez, Spanyolország
Mercedes F1 W05 január 28.[80] ESP Jerez, Spanyolország
Caterham CT05 január 28.[81][82] ESP Jerez, Spanyolország
Marussia MR03 január 30.[83] ESP Jerez, Spanyolország
Lotus E22 február 7.[84] GBR Enstone, Egyesült Királyság[85][86]

- online bemutató[87]

Tesztek

[szerkesztés]
Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
Január 28. ESP Jerez, Spanyolország Circuito de Jerez-Ángel Nieto Finnország Kimi Räikkönen ITA Ferrari 1:27,104 31
Január 29. Egyesült Királyság Jenson Button UK McLaren 1:24,165 43
Január 30. Dánia Kevin Magnussen UK McLaren 1:23,276 52
Január 31. Brazília Felipe Massa UK Williams 1:28,229 86
Február 19. BHR Szahír, Bahrein Bahrain International Circuit Németország Nico Hülkenberg IND Force India 1:36,880 78
Február 20. Dánia Kevin Magnussen UK McLaren 1:34,910 46
Február 21. Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes 1:34,263 67
Február 22. Németország Nico Rosberg GER Mercedes 1:33,283 89
Február 27. BHR Szahír, Bahrein Bahrain International Circuit Mexikó Sergio Pérez IND Force India 1:35,290 105
Február 28. Mexikó Sergio Pérez IND Force India 1:35,570 108
Március 1. Brazília Felipe Massa UK Williams 1:33,258 99
Március 2. Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes 1:33,278 70
Április 8. BHR Szahír, Bahrein Bahrain International Circuit Németország Nico Rosberg GER Mercedes 1:35,697 121
Április 9. Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes 1:34,136 118
Május 13. ESP Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya Egyesült Királyság Max Chilton RUS Marussia 1:26,434 60
Május 14. Venezuela Pastor Maldonado UK Lotus 1:24,871 102
Július 8. UK Silverstone, Egyesült Királyság Silverstone Circuit Brazília Felipe Massa UK Williams 1:35,242 42
Július 9. Franciaország Jules Bianchi ITA Ferrari 1:35,262 89
November 25. UAE Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek Yas Marina Circuit Finnország Valtteri Bottas UK Williams 1:43,396 80
November 26. GER Pascal Wehrlein GER Mercedes 1:42,624 96

Részletes teszteredmények

[szerkesztés]
Jerez, Spanyolország ESP
Időjárás: január 28. – száraz  •  január 29. – esős, száraz  •  január 30. – száraz  •  január 31. – esős, felszáradó
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
január 28. 1 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:27,104 - - 183,009 31
2 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:27,820 +0,716 +0,716 181,517 18
3 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:30,082 +2,978 +2,262 176,959 7
4 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:33,161 +6,057 +3,079 171,110 11
5 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:36,530 +9,426 +3,369 165,138 15
6 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:42,257 +15,153 +5,727 155,890 7
7 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 idő nélkül - - - 3
8 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 idő nélkül - - - 1
Forrás
január 29. 1 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:24,165 - - 189,399 43
2 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:24,812 +0,647 +0,647 187,955 47
3 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:25,344 +1,179 +0,532 186,783 35
4 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:25,588 +1,423 +0,244 186,250 97
5 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:28,376 +4,211 +2,788 180,375 37
6 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:33,270 +9,105 +4,894 170,910 53
7 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 1:37,975 +13,810 +4,705 162,703 11
8 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 1:38,320 +14,155 +0,345 162,132 8
Forrás
január 30. 1 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:23,276 - - 191,421 52
2 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:23,700 +0,424 +0,424 190,452 47
3 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:23,952 +0.676 +0,252 189,880 62
4 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:25.030 +1,754 +1,078 187.473 40
5 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:25,495 +2,219 +0,465 186,453 58
6 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:26,096 +2,820 +0,601 185,151 17
7 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:29,915 +6.639 +3,819 177,287 30
8 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 1:30,161 +6,885 +0,246 176,804 33
9 Hollandia Robin Frijns Caterham-Renault CT05 idő nélkül - - - 10
10 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 idő nélkül - - - 5
11 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 idő nélkül - - - 3
Forrás
január 31. 1 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:28,229 - - 180,675 86
2 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:29,145 +0,916 +0,916 178,819 115
3 Spanyolország Daniel Juncadella Force India-Mercedes VJM07 1:29,457 +1,228 +0,312 178,195 81
4 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:30,806 +2,577 +1,349 175,548 110
5 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:30,822 +2,593 +0,016 175,517 41
6 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 1:32,222 +3,993 +1,400 172,852 25
7 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 1:36,571 +8,342 +4,349 165,068 69
8 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:36,951 +8,722 +0,380 164,421 91
9 Japán Kobajasi Kamui Caterham-Renault CT05 1:43,193 +14,964 +6,242 154,476 54
10 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:44,016 +15,787 +0,823 153,253 9
11 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:45,374 +17,145 +1,358 151,278 7
Forrás
A Lotus-Renault nem vett részt a teszten.[88]
Összesített eredmények
Szahír, Bahrein 1. BHR
Időjárás: február 19. – száraz  •  február 20. – száraz  •  február 21. – száraz  •  február 22. – száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
február 19. 1 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:36,880 - - 201,107 78
2 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:37,879 +0,999 +0,999 199,054 64
3 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:37,908 +1,028 +0,029 198,995 74
4 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:38,295 +1,415 +0,387 198,212 81
5 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 1:40,224 +3,344 +1,929 194,397 14
6 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 1:40,443 +3,563 +0,219 193,973 82
7 Hollandia Robin Frijns Caterham-Renault CT05 1:42,534 +5,654 +2,091 190,017 68
8 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:44,346 +7,466 +1,812 186,717 5
9 Franciaország Romain Grosjean Lotus-Renault E22 1:44,832 +7,952 +0,486 185,852 8
10 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 idő nélkül - - - 5
11 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 idő nélkül - - - 3
Forrás
február 20. 1 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:34,910 - - 205,281 46
2 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:36,445 +1,535 +1,535 202,014 59
3 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:36,516 +1,606 +0,071 201,865 97
4 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:36,965 +2,055 +0,449 200,930 85
5 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:37,328 +2,418 +0,363 200,181 116
6 Japán Kobajasi Kamui Caterham-Renault CT05 1:39,855 +4,945 +2,527 195,115 66
7 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 1:40,340 +5,430 +0,485 194,172 59
8 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:40,609 +5,699 +0,269 193,653 58
9 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:40,717 +5,807 +0,108 193,445 55
10 Franciaország Romain Grosjean Lotus-Renault E22 1:41,670 +6,760 +0,953 191,632 18
11 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:42,511 +7,601 +0,841 190,060 17
Forrás
február 21. 1 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:34,263 - - 206,690 67
2 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:34,976 +0,713 +0,713 205,138 103
3 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:37,066 +2,803 +2,090 200,721 60
4 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:37,180 +2,917 +0,114 200,486 96
5 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:37,367 +3,104 +0,187 200,101 57
6 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:37,476 +3,213 +0,109 199,877 44
7 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:38,974 +4,711 +1,498 196,852 57
8 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:39,642 +5,379 +0,668 195,532 26
9 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:40,781 +6,518 +1,139 193,322 28
10 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 1:42,130 +7,867 +1,349 190,769 98
11 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:46,672 +12,409 +4,542 182,646 4
12 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 idő nélkül - - - 55
Forrás
február 22. 1 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:33,283 - - 208,861 89
2 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:34,957 +1,674 +1,674 205,179 66
3 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:36,718 +3,435 +1,761 201,443 82
4 Brazília Felipe Nasr Williams-Mercedes FW36 1:37,569 +4,286 +0,851 199,686 87
5 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:38,707 +5,424 +1,138 197,384 59
6 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:39,258 +5,975 +0,551 196,288 19
7 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:39,837 +6,554 +0,579 195,150 15
8 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:40,472 +7,189 +0,635 193,917 19
9 Japán Kobajasi Kamui Caterham-Renault CT05 1:43,027 +9,744 +2,555 189,108 17
10 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 1:45,094 +11,811 +2,067 185,388 4
11 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 idő nélkül - - - 5
12 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 idő nélkül - - - 5
Forrás
Összesített eredmények
Szahír, Bahrein 2. BHR
Időjárás: február 27. – száraz  •  február 28. – száraz  •  március 1. – száraz  •  március 2. – száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
február 27. 1 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:35,290 - - 204,462 105
2 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:36,184 +0,894 +0,894 202,562 128
3 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:36,432 +1,142 +0,248 202,041 54
4 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:36,624 +1,334 +0,192 201,639 89
5 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 1:37,700 +2,410 +1,076 199,419 89
6 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:37,825 +2,535 +0,125 199,164 109
7 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:37,908 +2,618 +0,083 198,995 39
8 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:38,610 +3,320 +0,702 197,578 44
9 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:39,242 +3,952 +0,632 196,320 56
10 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:40,599 +5,309 +1,357 193,672 31
11 Japán Kobajasi Kamui Caterham-Renault CT05 1:42,285 +6,995 +1,686 190,480 19
Forrás
február 28. 1 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:35,570 - - 203,863 108
2 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:35,634 +0,064 +0,064 203,727 122
3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:35,743 +0,173 +0,109 203,495 66
4 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:36,507 +0,937 +0,764 201,884 103
5 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:36,901 +1,331 +0,394 201,063 52
6 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 1:38,092 +2,522 +1,191 198,622 75
7 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:39,041 +3,471 +0,949 196,719 89
8 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:39,636 +4,066 +0,595 195,544 61
9 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:39,976 +4,406 +0,340 194,879 106
10 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:41,613 +6,043 +1,637 191,739 31
11 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 1:42,516 +6,946 +0,903 190,050 55
Forrás
március 1. 1 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:33,258 - - 208,917 99
2 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:33,484 +0,226 +0,226 208,412 103
3 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:35,426 +2,168 +1,942 204,171 87
4 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:35,894 +2,636 +0,468 203,174 88
5 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:36,113 +2,855 +0,219 202,711 81
6 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:36,205 +2,947 +0,092 202,518 115
7 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 1:37,087 +3,829 +0,882 200,678 78
8 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 1:38,083 +4,825 +0,996 198,640 117
9 Franciaország Romain Grosjean Lotus-Renault E22 1:42,166 +8,908 +4,083 190,701 33
10 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 idő nélkül - - - 1
11 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 idő nélkül - - - 1
Forrás
március 2. 1 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:33,278 - - 208,872 70
2 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:33,987 +0,709 +0,709 207,297 108
3 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:34,280 +1,002 +0,293 206,653 74
4 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:35,577 +2,299 +1,297 203,848 74
5 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:35,701 +2,423 +0,124 203,584 74
6 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 1:36,467 +3,189 +0,766 201,968 91
7 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:36,835 +3,557 +0,368 201,200 61
8 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:37,303 +4,025 +0,468 200,232 86
9 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 1:37,468 +4,190 +0,165 199,893 77
10 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:38,111 +4,833 +0,643 198,583 22
11 Japán Kobajasi Kamui Caterham-Renault CT05 1:38,391 +5,113 +0,280 198,018 106
12 Franciaország Romain Grosjean Lotus-Renault E22 1:39,302 +6,024 +0,911 196,201 32
Forrás
Összesített eredmények
Szahír, Bahrein 3. BHR
Időjárás: április 8. – száraz  •  április 9. – száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
április 8. 1 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:35,697 - - 203,598 121
2 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:36,064 +0,367 +0,367 202,815 69
3 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:36,626 +0,929 +0,582 201,635 69
4 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:36,634 +0,937 +0,008 201,618 102
5 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:37,305 +1,608 +0,671 200,228 28
6 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:37,678 +1,981 +0,373 199,464 60
7 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:38,326 +2,629 +0,648 198,149 91
8 Oroszország Szergej Szirotkin Sauber-Ferrari C33 1:39,023 +3,326 +0,697 196,754 76
9 Hollandia Robin Frijns Caterham-Renault CT05 1:40,027 +4,330 +1,004 194,779 63
10 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:40,183 +4,486 +0,156 194,476 16
11 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:40,452 +4,755 +0,269 193,955 67
Forrás
április 9. 1 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:34,136 - - 206,969 118
2 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:35,557 +1,421 +1,421 203,891 63
3 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:36,203 +2,067 +0,646 202,522 26
4 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:36,586 +2,450 +0,383 201,719 62
5 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:37,310 +3,174 +0,724 200,218 65
6 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 1:37,316 +3,180 +0,006 200,206 93
7 Hollandia Giedo van der Garde Sauber-Ferrari C33 1:37,623 +3,487 +0,307 199,576 77
8 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari F14 T 1:37,912 +3,776 +0,289 198,987 12
9 Svédország Marcus Ericsson Caterham-Renault CT05 1:39,263 +5,127 +1,351 196,279 66
10 Brazília Felipe Nasr Williams-Mercedes FW36 1:39,879 +5,743 +0,616 195,068 64
11 Franciaország Romain Grosjean Lotus-Renault E22 1:43,732 +9,596 +3,853 187,822 16
Forrás
Barcelona, Spanyolország ESP
Időjárás: május 13. – esős, száraz  •  május 14. – száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
május 13. 1 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:26,434 - - 193,882 60
2 Franciaország Charles Pic Lotus-Renault E22 1:26,661 +0,227 +0,227 193,374 70
3 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:26,674 +0,240 +0,013 193,345 79
4 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:26,965 +0,531 +0,291 192,698 20
5 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:27,724 +1,290 +0,759 191,031 52
6 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:27,727 +1,293 +0,003 191,024 53
7 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:27,756 +1,322 +0,029 190,961 55
8 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes MP4-29 1:28,333 +1,899 +0,577 189,714 74
9 Japán Kobajasi Kamui Caterham-Renault CT05 1:30,101 +3,667 +1,768 185,991 72
10 Svájc Sébastien Buemi Red Bull-Renault RB10 1:31,440 +5,006 +1,339 183,268 54
11 Hollandia Giedo van der Garde Sauber-Ferrari C33 1:31,783 +5,349 +0,343 182,583 86
Forrás
május 14. 1 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:24,871 - - 197,453 102
2 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:25,805 +0,934 +0,934 195,303 102
3 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:26,480 +1,609 +0,675 193,779 93
4 Mexikó Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari C33 1:26,972 +2,101 +0,492 192,683 84
5 UK Susie Wolff Williams-Mercedes FW36 1:27,280 +2,409 +0,308 192,003 55
6 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 1:27,718 +2,847 +0,438 191,044 55
7 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 1:27,973 +3,102 +0,255 190,490 72
8 Spanyolország Daniel Juncadella Force India-Mercedes VJM07 1:28,278 +3,407 +0,305 189,832 91
9 Belgium Stoffel Vandoorne McLaren-Mercedes MP4-29 1:28,441 +3,570 +0,163 189,482 135
10 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault FW36 1:28,910 +4,039 +0,469 188,483 21
Forrás
Silverstone, Egyesült Királyság UK
Időjárás: július 8. – száraz  •  július 9. – száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
július 8. 1 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW36 1:35,242 - - 222,671 42
2 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:35,248 +0,006 +0,006 222,657 72
3 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:35,573 +0,331 +0,325 221,899 90
4 Németország Adrian Sutil Sauber-Ferrari C33 1:35,674 +0,432 +0,101 221,665 74
5 Franciaország Jules Bianchi Marussia-Ferrari MR03 1:36,148 +0,906 +0,474 220,572 108
6 Belgium Stoffel Vandoorne McLaren-Mercedes MP4-29 1:36,462 +1,220 +0,314 219,854 71
7 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:36,583 +1,341 +0,121 219,579 79
8 Franciaország Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault STR9 1:36,688 +1,446 +0,105 219,341 28
9 Venezuela Pastor Maldonado Lotus-Renault E22 1:37,131 +1,889 +0,443 218,340 97
10 Spanyolország Pedro de la Rosa Ferrari F14 T 1:37,988 +2,746 +0,857 216,431 49
11 Egyesült Királyság Will Stevens Caterham-Renault CT05 1:40,627 +5,385 +2,639 210,755 95
Forrás
július 9. 1 Franciaország Jules Bianchi Ferrari F14 T 1:35,262 - - 222,624 89
2 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault STR9 1:35,544 +0,282 +0,282 221,967 56
3 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes MP4-29 1:35,593 +0,331 +0,049 221,853 91
4 Hollandia Giedo van der Garde Sauber-Ferrari C33 1:36,327 +1,065 +0,734 220,163 84
5 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W05 1:36,680 +1,418 +0,353 219,359 47
6 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:37,193 +1,931 +0,513 218,201 40
7 Egyesült Királyság Max Chilton Marussia-Ferrari MR03 1:37,359 +2,097 +0,166 217,829 77
8 Spanyolország Daniel Juncadella Force India-Mercedes VJM07 1:37,449 +2,187 +0,090 217,628 52
9 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault RB10 1:39,410 +4,148 +1,961 213,335 76
10 Franciaország Charles Pic Lotus-Renault E22 1:41,906 +6,644 +2,496 208,109 38
11 COL Julián Leal Caterham-Renault CT05 1:42,635 +7,373 +0,729 206,631 51
Forrás
Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek UAE
Időjárás: november 25. – száraz  •  november 26. – száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
november 25. 1 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW36 1:43,396 - - 193,377 80
2 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari F14 T 1:43,888 +0,492 +0,492 192,461 80
3 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W05 1:44,512 +1,116 +0,624 191,312 114
4 UK Jolyon Palmer Force India-Mercedes VJM07 1:44,516 +1,120 +0,004 191,305 36
5 ESP Carlos Sainz Jr. Red Bull-Renault RB10 1:45,339 +1,943 +0,823 189,810 99
6 Egyesült Királyság Will Stevens Caterham-Renault CT04 1:45,436 +2,040 +0,097 189,635 101
7 Franciaország Charles Pic Lotus-Renault E22 1:46,167 +2,771 +0,731 188,330 88
8 Svédország Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C33 1:46,253 +2,857 +0,086 188,177 95
9 Hollandia Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR9 1:47,194 +3,798 +0,941 186,525 55
10 Belgium Stoffel Vandoorne McLaren-Honda MP4-29H/1X1 idő nélkül - - - 3
Forrás
november 26. 1 GER Pascal Wehrlein Mercedes F1 W05 1:42,624 - - 194,832 96
2 ITA Raffaele Marciello Ferrari F14 T 1:43,208 +0,584 +0,584 193,729 91
3 Hollandia Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR9 1:43,763 +1,139 +0,555 192,693 78
4 Svédország Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C33 1:44,551 +1,927 +0,788 191,241 112
5 Egyesült Királyság Will Stevens Caterham-Renault CT04 1:44,888 +2,264 +0,337 190,626 76
6 AUS Richard Goddard Force India-Mercedes VJM07 1:44,944 +2,320 +0,056 190,524 89
7 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB10 1:45,151 +2,527 +0,207 190,149 88
8 Brazília Felipe Nasr Williams-Mercedes FW36 1:45,937 +3,313 +0,786 188,739 83
9 GBR Alex Lynn Lotus-Renault E22 1:46,168 +3,544 +0,231 188,328 52
10 Franciaország Esteban Ocon Lotus-Renault E22 1:47,463 +4,839 +1,295 186,058 34
11 Belgium Stoffel Vandoorne McLaren-Honda MP4-29H/1X1 idő nélkül - - - 2
Forrás

Csapatok

[szerkesztés]

Az előző évhez hasonlóan 2014-ben is 11 csapat állt rajthoz, ugyanazok, mint 2013-ban. Minden csapat változatlanul két pilótát kvalifikálhatott egy futamra, a szezon folyamán egy csapat maximum négy különböző pilótával gazdálkodhatott.[89] Az egységes gumiszállító a Pirelli maradt.[90] A csapatok többsége változtatott előző évi pilótafelállásán. A 11-ből 9 alakulat cserélte le legalább az egyik versenyzőjét, mindössze a Mercedes és a Marussia párosa maradt változatlan 2013-hoz képest.[91] A szezon végén két pilóta, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) és a brit Paul di Resta (Force India) távozott a mezőnyből, míg a Caterham mindkét versenyzője másik csapathoz szerződött teszt- és tartalékpilótának, a francia Charles Pic a Lotushoz, a holland Giedo van der Garde pedig a Sauberhez. Nem indult el továbbá 2014-ben az előző év végén Kimi Räikkönent műtéte miatt a szezon utolsó két futamán a Lotusnál helyettesítő, szintén finn Heikki Kovalainen sem. Így a mezőnybe három új és egy visszatérő pilóta érkezett: a dán Kevin Magnussen a McLarent, az orosz Danyiil Kvjat a Toro Rossot, a szintén újonc svéd Marcus Ericsson és az egy évet kihagyó japán Kobajasi Kamui pedig a Caterhamet erősítette.[92] A Caterham szezon közben egy harmadik pilótát, a német André Lotterert is bevetett, aki a belga nagydíjon helyettesítette Kobajasit.[93] Lotterer korábban háromszor (2011-ben, 2012-ben és 2014-ben) is megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt az Audival, 2002-ben pedig a Jaguar hivatalos tesztpilótája volt.[94] Szintén a belga nagydíjon a Marussiánál is történt volna egy helycsere, Max Chiltont anyagi okok miatt Alexander Rossi helyettesítette volna,[95] és ezzel a 2007-es európai nagydíjon rajthoz álló Scott Speed óta először indult volna versenyen amerikai pilóta. A nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén azonban bejelentették, hogy Rossi csak az első szabadedzésre kapta meg Chilton autóját.[96] A szezon utolsó futamán, az abu-dzabi nagydíjon a brit Will Stevens kapott lehetőséget a Caterhamnél, miután Marcus Ericsson szerződést bontott a csapattal. A Caterham ezzel egyedüliként négy pilótát indított a szezon folyamán.[97]

Csapat Konstruktőr Modell Motor Gumi Rajtszám Versenyző(k) Verseny Tesztversenyző(k)
AUT Infiniti Red Bull Racing[98] Red Bull RB10[99] Renault Energy F1-2014[100] P 1[101] GER Sebastian Vettel[102] 1–19 SUI Sébastien Buemi[103]
POR António Félix da Costa[103]
3[101] AUS Daniel Ricciardo[104] 1–19
német Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes F1 W05 Hybrid[80] Mercedes PU106A Hybrid[105][106] P 44[101] GB Lewis Hamilton[107] 1–19 MAL Jazeman Jaafar[108]
GB Sam Bird

GER Pascal Wehrlein[109]

6[101] GER Nico Rosberg[110] 1–19
ITA Scuderia Ferrari Ferrari F14 T[111] Ferrari 059/3[112] P 14[101] ESP Fernando Alonso[113] 1–19 ESP Marc Gené[114]
ESP Pedro de la Rosa[115]
ITA Davide Rigon[116]
FRA Jules Bianchi[117][118]
7[101] FIN Kimi Räikkönen[119] 1–19
UK Lotus F1 Team Lotus E22[88] Renault Energy F1-2014[120] P 8[101] FRA Romain Grosjean[121] 1–19 FRA Charles Pic[122]
DEN Marco Sørensen[123]
FRA Nicolas Prost[124]
FRA Esteban Ocon[125]
13[101] VEN Pastor Maldonado[46] 1–19
UK McLaren Mercedes[126][127] McLaren MP4-29[128] Mercedes PU106A Hybrid[129] P 22[101] GBR Jenson Button[130] 1–19 BEL Stoffel Vandoorne[131]
20[101] dán Kevin Magnussen[132] 1–19
IND Sahara Force India Force India VJM07[72] Mercedes PU106A Hybrid[133] P 27[101] GER Nico Hülkenberg[47] 1–19 ESP Daniel Juncadella[134]
11[101] MEX Sergio Pérez[135] 1–19
SUI Sauber F1 Team Sauber C33[136] Ferrari 059/3[137] P 99[101] GER Adrian Sutil[138] 1–19 RUS Szergej Szirotkin[61][139]
NED Giedo van der Garde[140]
SUI Simona de Silvestro[141]
Hongkong Adderly Fong[142]
21[101] MEX Esteban Gutiérrez[143] 1–19
ITA Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR9[144] Renault Energy F1-2014[145][146] P 25[101] FRA Jean-Éric Vergne[147] 1–19 SUI Sébastien Buemi[103]
POR António Félix da Costa[103]
NED Max Verstappen[148]
26[101] RUS Danyiil Kvjat[53] 1–19
UK Williams Martini Racing[149] Williams FW36[73] Mercedes PU106A Hybrid[150][151] P 19[101] BRA Felipe Massa[152] 1–19 GB Susie Wolff[63]
BRA Felipe Nasr[153]
77[101] FIN Valtteri Bottas[152] 1–19
RUS Marussia F1 Team Marussia MR03[154] Ferrari 059/3[155][156] P 17[101] FRA Jules Bianchi[157] 1–15 Venezuela Rodolfo González
USA Alexander Rossi[158]
4[159] GBR Max Chilton[160] 1–16
maláj Team Caterham Caterham CT05[161][162] Renault Energy F1-2014[163] P 10[164] Japán Kobajasi Kamui[165] 1–11,
13–16, 19
NED Robin Frijns[165]
USA Alexander Rossi[165]
UK Will Stevens[166]
COL Julián Leal[167]
ESP Roberto Merhi[168]
9[164] SWE Marcus Ericsson[165] 1–16
45[169] német André Lotterer[170] 12
46 GBR Will Stevens[171] 19

Pénteki tesztpilóták

[szerkesztés]

Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek. Alexander Rossi a szezon elején a Caterham, július végétől pedig a Marussia tesztpilótája volt, és mindkét csapatnál lehetőséget kapott, ezért a táblázatban szerepel mindkét helyen.[172] Susie Wolff 1992 óta az első női pilóta, aki Formula–1-es autóba ülhetett.[173]

Csapat Rajtszám Pilóta Futam(ok)
UK Williams Martini Racing 40 Brazília Felipe Nasr 3–5, 17–18 (BHR, CHN, ESP, USA, BRA)
41 Egyesült Királyság Susie Wolff 9–10 (GBR, GER)
SUI Sauber F1 Team 36 Hollandia Giedo van der Garde 3–5, 9–10, 12–13 (BHR, CHN, ESP, GBR, GER, BEL, ITA)
37 Oroszország Szergej Szirotkin 16 (RUS)
Hongkong Adderly Fong 19 (ABU)
maláj Team Caterham 46 Hollandia Robin Frijns 3, 9 (BHR, GBR)
45 Amerikai Egyesült Államok Alexander Rossi 7 (CAN)
Spanyolország Roberto Merhi 13, 15–16 (ITA, JPN, RUS)
IND Sahara Force India 34 Spanyolország Daniel Juncadella 9, 13, 18 (GBR, ITA, BRA)
RUS Marussia F1 Team 42 Amerikai Egyesült Államok Alexander Rossi 12 (BEL)
UK Lotus F1 Team 30 Franciaország Charles Pic 13 (ITA)
31 Franciaország Esteban Ocon 19 (ABU)
ITA Scuderia Toro Rosso 38 Hollandia Max Verstappen 15, 17–18 (JPN, USA, BRA)

Versenynaptár

[szerkesztés]
2014-ben Formula–1-es futamnak otthont adó országok

2013 őszén kiderült, hogy az indiai nagydíj egy évre kikerül a versenynaptárból,[174][175][176] november 16-án pedig azt is nyilvánosságra hozták, hogy a koreai nagydíjnak sem jut hely a naptárban 2014-ben.[177] A 2013 szeptembere végén kiadott előzetes versenynaptárban még szerepelt visszatérő futamként a mexikói nagydíj, új futamként pedig a New Jersey-i nagydíj is, ám ezek végül különböző okok miatt nem kerültek be a végleges versenynaptárba.[178] Ellenben 2014-ben visszatért az osztrák nagydíj, új futamként pedig bemutatkozott az orosz nagydíj Szocsiban. Így a bajnokság 2013 után ismét 19 fordulós maradt. 2014-ben a szingapúri és az abu-dzabi nagydíjak után először a bahreini nagydíjon is éjszaka, mesterséges fénynél rendezték a futamot.[179][180][181]

Verseny Hivatalos név Nagydíj Pálya Város Dátum Pályarajz
1. 2014 Formula 1 Rolex Australian Grand Prix Ausztrál nagydíj[182] Ausztrália Albert Park Grand Prix Circuit Melbourne március 16. Melbourne
2. 2014 Formula 1 Petronas Malaysia Grand Prix Maláj nagydíj[183] Malajzia Sepang International Circuit Kuala Lumpur március 30. Sepang
3. 2014 Formula 1 Gulf Air Bahrain Grand Prix Bahreini nagydíj[184] Bahrein Bahrain International Circuit Szahír április 6. Bahrein
4. 2014 Formula 1 UBS Chinese Grand Prix Kínai nagydíj[185] Kína Shanghai International Circuit Sanghaj április 20. Sanghaj
5. Formula 1 Gran Premio de España Pirelli 2014 Spanyol nagydíj[186] Spanyolország Circuit de Catalunya Barcelona május 11. Barcelona
6. Formula 1 Grand Prix de Monaco 2014 Monacói nagydíj[187] Monaco Circuit de Monaco Monte-Carlo május 25. Monte-Carlo
7. Formula 1 Grand Prix du Canada 2014 Kanadai nagydíj[188] Kanada Circuit Gilles Villeneuve Montréal június 8. Montreal
8. Formula 1 Großer Preis von Österreich 2014 Osztrák nagydíj[189] Ausztria Red Bull Ring Spielberg június 22. Spielberg
9. 2014 Formula 1 Santander British Grand Prix Brit nagydíj[190] UK Silverstone Circuit Silverstone július 6. Silverstone
10. Formula 1 Großer Preis Santander von Deutschland 2014 Német nagydíj[191] Németország Hockenheimring Hockenheim július 20. Hockenheim
11. Formula 1 Pirelli[192] Magyar Nagydíj 2014 Magyar nagydíj[193] magyar Hungaroring Mogyoród július 27. Mogyoród
12. 2014 Formula 1 Shell Belgian Grand Prix Belga nagydíj[194] Belgium Circuit de Spa-Francorchamps Spa augusztus 24. Spa
13. Formula 1 Gran Premio d'Italia 2014 Olasz nagydíj[195] olasz Autodromo Nazionale di Monza Monza szeptember 7. Monza
14. 2014 Formula 1 Singapore Airlines Singapore Grand Prix Szingapúri nagydíj[196] szingapúr Marina Bay Street Circuit Szingapúr szeptember 21. Szingapúr
15. 2014 Formula 1 Japanese Grand Prix Japán nagydíj[197] Japán Suzuka Circuit Szuzuka október 5. Suzuka
16. 2014 Formula 1 Russian Grand Prix Orosz nagydíj[198] orosz Sochi International Street Circuit Szocsi október 12. Szocsi
17. 2014 Formula 1 United States Grand Prix Amerikai nagydíj[199] USA Circuit of the Americas Austin november 2. Austin
18. Formula 1 Grande Prêmio Petrobras do Brasil 2014 Brazil nagydíj[200] brazil Autódromo José Carlos Pace São Paulo november 9. São Paulo
19. 2014 Formula 1 Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix Abu-Dzabi nagydíj[201] UAE Yas Marina Circuit Abu-Dzabi november 23. Abu-Dzabi

A szezon menete

[szerkesztés]

A szezon 19 nagydíjból állt.[202] Ez megegyezik az előző világbajnokság futamainak számával.[203]

Ausztrál nagydíj

[szerkesztés]
Melbourne Grand Prix Circuit

A szezon első versenyét, az ausztrál nagydíjat, 2014. március 16-án rendezték meg az Albert Parkban, Melbourneben. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 58 körös volt.[204]

Két felvezető kör után elrajtoltak a versenyzők, Hamilton az első rajtkockából indult. Massa és Kobajasi az első kör első kanyarjában összeütköztek a japán fékhibája miatt, mindketten kiestek.[205] A későbbiekben Hamilton, Grosjean, Ericsson, Maldonado és Vettel is kiesett,[206] változatos problémák következtében. Az újonc Magnussen harmadik helyen végzett első Formula–1-es versenyén, a második helyről rajtoló Ricciardo pedig második lett, azonban a szabályok be nem tartása miatt a futam után öt órával kizárták.[207] Így az eredetileg negyedik helyen végző Button került dobogós helyre. Csak 14 versenyző tudta befejezni a futamot, negyedik lett Alonso, ötödik Bottas, hatodik Hülkenberg, hetedik Räikkönen, nyolcadik Vergne, kilencedik Kvjat, tizedik pedig Pérez. A futamgyőztes Nico Rosberg lett.[208]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2. 20 Dánia Kevin Magnussen McLaren-Mercedes
3. 22 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Mercedes



Maláj nagydíj

[szerkesztés]
Sepang International Circuit

A második versenyt, a maláj nagydíjat, 2014. március 30-án rendezték meg Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt.[209]

Lewis Hamilton pole-pozícióból rajtolt, majd a futam során magabiztosan vezetett, megszerezve ezzel első sepangi győzelmét.[210] Mögötte Nico Rosberg és Sebastian Vettel versengett, akik ebben a sorrendben értek célba 2. és 3. helyen. Az első körben a 6. helyről rajtoló Räikkönen autójának hátsó kereke és Kevin Magnussen elülső szárnya összeért, a finn versenyző a boxba kényszerült, így viszont csak a mezőny végére ért vissza, s ez csaknem a futam végéig így maradt.[211] Magnussen az újonnan bevezetett 5 másodperces büntetést kapta figyelmetlenségéért, csakúgy, mint Bianchi, aki még a rajt utáni első kanyarban volt felelős egy ütközésért.[212] Nico Hülkenberg a 7. helyről rajtolt, végül az 5. helyen végzett.[211] Az előző nagydíjon jól teljesítő Ricciardo az első körökben magabiztosan csatázott Fernando Alonsóval majd a - csapattárs - címvédő Sebastian Vettellel, azonban az ausztrál versenyző egyik boxutcai kerékcseréjénél rosszul rögzítették az egyik kereket, amit ugyan hamar korrigáltak, de nem ért vissza pontszerző helyre, később ki is állt.[211] Valtteri Bottast csapata eleinte arra utasította, hogy ne előzze meg csapattársát, Massát, és bár a futam végén zöld utat kapott a csapattól, Massa nem engedte előre. Körökön át komoly harc zajlott köztük a 7. helyért, ami végül Massáé lett. Alonso a 4. helyről rajtolt, majd ott is fejezte be a futamot.[211] A versenyen kiállni kényszerült végül Ricciardo, Gutiérrez, Sutil, Vergne, Bianchi, Maldonado és Pérez.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 1 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault



Bahreini nagydíj

[szerkesztés]
Bahrain International Circuit

A szezon harmadik versenye a bahreini nagydíj volt, amelyet 2014. április 6-án rendeztek meg Bahreinben, első alkalommal mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt.[213]

Ricciardo az előző futamot követően tízhelyes rajtbüntetést kapott, ezért a 13. helyről rajtolt az időmérő edzésen elért 3. rajtpozíció helyett.[214] Rosberg szerezte meg a pole-pozíciót, de Hamilton hamar átvette a vezetést. A Mercedes két pilótája elszakadt a mezőnytől és látványos csatát vívtak az első helyért. A Red Bull csapatutasítására Vettel elengedte Ricciardót a futam második felében.[215] A verseny 41. körében az egyik kanyarnál Maldonado figyelmetlenségből meglökte Gutiérrez autóját, aki többször megpördült az autóval, de sértetlenül szállt ki.[216] Ekkor a biztonsági autó bejött a pályára, a versenyzők pedig felzárkóztak mögötte. A futam során kiesett még Button, Magnussen, Sutil, Vergne és Ericsson is.[214] A Mercedesesek utolsó körökben vívott harcát követően Hamilton nyerte meg a futamot, Rosberg érkezett másodiknak a célba, a dobogó legalsó fokára Pérez állhatott. Utánuk ért célba sorrendben Ricciardo, Hülkenberg, Vettel, Massa, Bottas, Alonso és az utolsó pontszerző helyen Räikkönen.[214]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 11 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes



Kínai nagydíj

[szerkesztés]
Sanghai International Circuit

A szezon negyedik versenye a kínai nagydíj volt, melyet 2014. április 20-án rendeztek meg Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny eredetileg 56 körös lett volna,[217] de a sportbírók hibája miatt utólag két körrel lerövidítették.[218] A futam előtti napon Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót, így az első rajtkockából indult, és a rajtot követően a verseny végéig első helyen maradt.[219] Sutil a 6. körben kiesett[220] motorhiba következtében. Az első kerékcserék gyorsan és zökkenőmentesen zajlottak, Massa autójánál azonban kisebb gond akadt: a csapat tagjai felcserélték a bal és jobb oldali kerekeket, így a brazil versenyző több mint 40 másodpercig tartózkodott a boxban.[219] A lemaradás miatt a későbbiekben nem tudott a 15. helynél feljebb jönni.[220] A futam során Vergne kivételével mindenki közepes keverékű abroncsra váltott a lágyak helyett. A 4. helyről rajtoló Rosberg telemetriás rendszere nem működött, így a Mercedes csapata nem látta az autóból érkező adatokat. A red bullos Vettel és Ricciardo szorosan egymás mögött autóztak, de Ricciardo gyorsabb volt, ezért csapattársa átengedte a 4. helyre.[220] Grosjean a 30. körben kiállt váltóhiba miatt. Rosberg a verseny vége felé megelőzte a sokáig 2. helyen haladó Alonsót,[219] így Hamilton után ő érkezett a célba. A dobogóra Hamilton, Rosberg és Alonso állhatott, 4. lett Ricciardo, 5. Vettel, 6. Hülkenberg, 7. Bottas, 8. Räikkönen, 9. Pérez, és az utolsó pontszerző helyen Kvjat végzett.[220]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 14 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari



Spanyol nagydíj

[szerkesztés]
Circuit Catalunya

A világbajnokság ötödik versenyét, a spanyol nagydíjat 2014. május 11-én Barcelonában rendezték meg. A pálya hossza 4,655 km, a verseny 66 körös volt.[221]

Hamilton rajtolt első helyről, csapattársa, Rosberg pedig közvetlenül mellőle. A rajtot követően Hamilton megtartotta első helyét, mögötte Rosberg autózott sokáig.[222] Vergne műszaki probléma miatt a 25. körben kiállni kényszerült. Vettel a kezdeti nehézségek után ezen a futamon jobban szerepelt. A 66 kör alatt a kerékcserék és egyéb kiállások miatt az első tíz helyen autózók sorrendje változó volt. Kobajasi Vergne-hez hasonlóan szintén kiállt, a futamot nem teljesítette.[222] A mezőny annyira széthúzódott, hogy a futam felétől stabilan a hetedik helyen haladó Räikkönen is már egy körös lemaradásban volt. Hamilton a verseny vége felé veszített előnyéből, ezért sokáig úgy tűnt, hogy Rosberg az utolsó körökben meg tudja előzni, de végül a szoros verseny után Hamilton ért célba elsőként. Sorrendben érkeztek utána a következő pilóták: Rosberg, Ricciardo, Vettel, Bottas, Alonso, Räikkönen, Grosjean, Pérez, és tizedik helyen Hülkenberg.[223]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault



Monacói nagydíj

[szerkesztés]
Circuit de Monaco

A világbajnokság hatodik versenyét, a monacói nagydíjat 2014. május 25-én a monacói utcai pályán rendezték meg. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt.[224]

Az időmérő edzésen Rosberg érte el a legjobb időt Hamilton előtt.[225] Maldonado a felvezető körben nem tudott elindulni, így ő Ericsson mellől rajtolt a boxutcából - sikertelenül.[226] A rajtot követően Rosberg megtartotta első helyét, Räikkönen a hetedik rajtpozícióból előreugrott a negyedik helyre, Pérez pedig ütközött, így még az első körben bejött a biztonsági autó. Még a verseny elején Vettel autójával gond akadt, ezért kiállt, Kvjat a 12. körben szintén kiesett.[226] Sutil a futam alatt néhány parádés előzést produkált, majd ütközött a fallal és kiesett.[226] Ekkor a biztonsági autó ismét bejött a pályára, a pilóták pedig igyekeztek a gumicseréket ekkorra időzíteni. Vergne és Magnussen csatázott a verseny közepén, majd Vergne később Bianchival kezdett csatába a mezőny vége felé. A francia versenyző az 53. körben kiállt pontszerző helyéről műszaki hiba miatt.[226] Az 57. körben Bottas autója is leállt. Gutiérrez a 61. körben megpörgött az egyik kanyart követően, a versenyt nem tudta folytatni.[226] Räikkönen és Magnussen ütközés miatt jóval hátrébb kerültek. Ricciardo komoly csatát vívott Hamiltonnal a második helyért az utolsó körökben, aki egy ideig nem látott a bal szemére, ezért lemaradt Rosbergről, de az ausztrál végül nem tudta őt megelőzni. Az első helyen így Rosberg végzett Hamilton és Ricciardo előtt,[227] utánuk érkezett a 4. helyre Alonso, 5. lett Hülkenberg, 6. Button, 7. Massa, 8. Grosjean, 9. Bianchi, és 10. helyen végzett Magnussen.[228]

A futam során több büntetést is kiosztottak: Bianchi, Chilton, és Gutiérrez nem megfelelően álltak be a rajtrácsra, ők öt másodperces büntetést kaptak, de mivel Bianchi a biztonsági autó pályán tartózkodása alatt töltötte ezt le, még egyszer öt másodperces büntetést osztottak ki neki.[229] Bianchi ennek ellenére a büntetésekkel együtt behozta a Marussiát a 9. helyre, ezzel a csapat 2010 óta tartó fennállásának első pontjait szerezte meg.[230] Vergne áthajtásos büntetést kapott, mert a boxutcában kihajtott Magnussen elé.[229]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
3. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault



Kanadai nagydíj

[szerkesztés]
Circuit Gilles Villeneuve

A világbajnokság hetedik futamát, a kanadai nagydíjat 2014. június 8-án rendezték meg Montréalban. A versenypályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt.[231]

A rajt után Hamiltonnak csaknem sikerült megelőznie a pole-pozícióból induló Rosberget, majd még az első körben Chilton ütközött Bianchival,[232] a Marussia csapata így nagyon hamar kiállni kényszerült. A hetedik körig bent volt a biztonsági autó a baleset miatt.[233] Az ütközés után kiterjedt olajfolt maradt a pályán, amelyen a későbbiekben sokan csúszkáltak. Nem sokkal később Ericsson és Kobajasi Kamui kiesett. A futam alatt fordulatokban gazdag előzések történtek, egy ideig Massa vezette a mezőnyt, majd a 47. körben Hamilton egy előzés után fékhiba miatt csúszkálni kezdett és kiállt a boxba.[233] Kvjat (technikai probléma miatt), Grosjean (a hátsó szárny problémája miatt) és Gutiérrez a verseny vége felé szintén kiesett. Ricciardo átvette a vezetést Rosbergtől. Pérez a mezőny végéről rajtolva a futam végén az első háromban autózott, végül előkelő helyen végzett volna, de az utolsó körben Massa felszaladt a mexikói pilóta autójára, és mindketten durván kisodródtak.[233] A dobogóra sorrendben Ricciardo, Rosberg és Vettel állhatott, a pontszerző helyeken Button, Hülkenberg, Alonso, Bottas, Vergne, Magnussen és Räikkönen végzett, ebben a sorrendben.[234]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 1 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault



Osztrák nagydíj

[szerkesztés]
Red Bull Ring

A világbajnokság nyolcadik futamát, az osztrák nagydíjat 2014. június 22-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,326 km, a verseny 71 körös volt.[235]

Az időmérő edzésen Massa érte el a legjobb időt, így ő indulhatott pole-pozícióból. Hamilton a kilencedik rajthelyről hamar felküzdötte magát a második helyre, azonban csapattársát, Rosberget nem tudta megelőzni.[236] Pérez a futam első felében - és a mezőny elején - csaknem tíz körön át vonatozott öt pilótatársával, feltartva őket. Vettel autója a verseny elején kis időre lelassult, így az utolsó helyre szorult, végül a 37. körben kiállt.[236] Vergne fékhiba, Kvjat kicsúszás miatt kényszerült befejezni a versenyt idő előtt.[236] A dobogóra Rosberg, Hamilton és Bottas állhatott, ebben a sorrendben.[237] A futam során pontot szerzett még Massa, Alonso, Pérez, Magnussen, Ricciardo, Hülkenberg és Räikkönen, ebben a sorrendben.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
3. 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Brit nagydíj

[szerkesztés]
Silverstone Circuit

A kilencedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2014. július 6-án. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt.[238]

Rosberg idén negyedszer indult pole-pozícióból. Az autók többsége közepes keverékű gumikkal indult. A rajtot követő ötödik kanyarban baleset történt, Räikkönen túl széles ívben kanyarodott, a Ferrari ezért megpördülve csapódott a korlátba éppen csak kikerülve Kobajasit, Massa azonban beleszaladt a finn pilóta autójába egy nagy fékezés után. A futamot piros zászlóval leintették a korlát javítása miatt, csak egy órával később rajtolhattak újra.[239] A leintés után Chilton behajtott a bokszutcába az ezt tiltó szabályok ellenére, áthajtásos büntetést kapott.[239] Massa nem folytatta a versenyt.

A második rajtnál a biztonsági autó mögül indultak az autók. Néhány látványos előzés történt az első körökben, majd Gutiérrez egy koccanás után kiesett, egy körrel később Ericsson is kiállt.[239] Alonso szabálytalanság miatt 5 másodperces büntetést kapott. Rosberg váltóhiba miatt kiállt a 31. körben. Alonso és Vettel a futam második felében hatalmasat csatázott.[240] Maldonado az utolsó előtti körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt.[239] A dobogóra sorrendben Hamilton, Bottas és Ricciardo állhatott.[241][242] Button a negyedik, Vettel az ötödik helyen végzett. Pontot szereztek még: Alonso, Magnussen, Hülkenberg, Kvjat és Vergne.[243]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes
3. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault



Német nagydíj

[szerkesztés]
Hockenheimring

Az évad tizedik versenyét, a német nagydíjat 2014. július 20-án rendezték meg a Hockenheimringen. A pályán egy kör 4,574 km, a verseny 67 körös volt.[244]

Az első rajtkockából Rosberg indult, a futam alatt végig megtartotta az előnyét. Az első körben az előző versenyhez hasonlóan ismét baleset történt: Massa rákanyarodott Magnussenre, a brazil autója így megpördült a levegőben, a versenyt nem tudta folytatni.[245] Büntetést egyikük sem kapott. Hamilton az időmérő edzésen történt balesete és egy váltócsere miatti hátrasorolás után a 20. helyről rajtolva 17 kör alatt felküzdötte magát a 2. helyre.[245] Sokáig autózott itt, majd Bottas megelőzte, Hamilton így a harmadik helyen ért célba. A futam során történtek látványos dupla előzések, eseménydús volt a verseny.[245] Kvjat autója a 46. körben lángba borult, Grosjean is kiesett a futam alatt. Az 50. körben Sutil versenyautója leállt és kipördült a pálya közepére. Nem indultak azonnal a segítségére, kis idő elteltével néhány bíró rohant be a pályára és tolták ki az autót. Dupla sárga zászló volt érvényben, a biztonsági autót azonban nem küldték be.[246] A futamot Rosberg nyerte Bottas és Hamilton előtt. Negyedik lett Vettel, ötödik Alonso. Pontszerző helyen végzett Ricciardo, Hülkenberg, Button, Magnussen és Pérez.[247][248]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2. 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes
3. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes



Magyar nagydíj

[szerkesztés]
Hungaroring

A világbajnokság tizenegyedik futamát, a magyar nagydíjat 2014. július 27-én rendezték meg a Hungaroringen, Mogyoródon. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt.[249]

A rajt előtt esni kezdett az eső, majd hamar abbamaradt, így a pilótáknak egyenetlenül vizes pályán kellett haladniuk.[250] Mindenki intermadiate gumikon indult.[250] Rosberg a pole-ból indulva megtartotta az első helyet, Bottas pedig megelőzte a rajtnál Vettelt. A boxból rajtoló Hamilton megpördült a 2-es kanyarban. A 8. körben Ericsson a 3-as kanyarban a gumifalnak csapódott, bejött a biztonsági autó és a 11. körben kiment volna, de Grosjean ugyanott kipördült, így a biztonsági autó csak a 15. körben ment ki.[250] Mindenki lágy gumikért ment vissza a boxba, kivéve Buttont. A 14-es kanyarban Hülkenberg és Pérez ütközött, előbbi kiesett. Hamilton ekkor már a 8. helyen haladt. A célegyenesben Pérez a falnak ütközött, így ismét bement a pályára a biztonsági autó.[250] Néhány körrel később Vettel ugyanott megcsúszott, de egyenesbe állította az autóját. Vergne körökön keresztül tartotta maga mögött Rosberget. Az utolsó tíz körben az első háromban autózó Alonsót Ricciardo és Hamilton utolérte. Ricciardo megelőzte mindkettejüket az utolsó körökben és nyert.[250] Alonso 2. lett, Hamilton 3. a boxból indulva. 4. Rosberg, 5. Massa, 6. Räikkönen, 7. Vettel, 8. Bottas, 9. Vergne és 10. Button.[250][251]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault
2. 14 Spanyolország Fernando Alonso Ferrari
3. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes



Belga nagydíj

[szerkesztés]
Circuit de Spa-Francorchamps

A tizenkettedik versenyt, a belga nagydíjat 2014. augusztus 24-én rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 44 körös volt.[252]

A nyári szünet utáni első futamon Rosberg indulhatott az első rajtkockából, azonban csapattársa, Hamilton a rajtot követően elé vágott. Az első körökben összekoccantak,[253] ezután Rosberg haladt az élen, Hamilton pedig defekt miatt csaknem az utolsó helyre szorult. A futam során látványos előzéseket produkáltak a pilóták, és komoly harc folyt az utolsó pontszerző helyekért Pérez, Kvjat és Hülkenberg között. Hamilton a verseny vége előtt néhány körrel visszament a boxba és feladta a futamot a motor kímélése céljából. A futam felétől élen autózó Ricciardo nyerte meg a nagydíjat,[254] utána Rosberg és Bottas érkezett a célba. Negyedik lett Räikkönen, akinek ebben az évben ez volt a legjobb helyezése futamon, ötödik pedig Vettel. Pontszerző helyen végzett még Button, Alonso, Pérez, Kvjat és Hülkenberg.[255] Eredetileg Magnussen ért célba hatodikként, de őt Alonso leszorításáért a leintés után boxutca-áthajtással (ami egyenlő egy 20 másodperces időbüntetéssel) sújtották, így a 12. helyre esett vissza, és végül nem szerzett pontot.[256] Kobajasi helyett a háromszoros Le Mans-győztes André Lotterer ült autóba a versenyen,[257] de egy kör után fel kellett adnia a versenyt motorhiba miatt.[258] A versenytávot kiesés miatt Grosjean, Bianchi, Maldonado, Lotterer és Hamilton nem teljesítette.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Olasz nagydíj

[szerkesztés]
Autodromo Nazionale Monza

A tizenharmadik versenyt, az olasz nagydíjat 2014. szeptember 7-én rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt.[259]

Monzában Hamilton indult a pole-pozícióból, mellőle Rosberg rajtolt. A pilóták vegyesen kemény és közepes gumikon indultak. Rosberg a rajtnál átvette az irányítást, Magnussen és Massa is megelőzte Hamiltont az első kanyarokban. Chilton autóját a 6. körben megdobta a kerékvető és kicsúszott a kavicságyba, nem folytatta a versenyt. Rosberg a 9. körben levágott egy kanyart és a sikánban haladt tovább, ugyanezt a hibát Hamilton is elkövette a 29. körben. A brit pilóta a futam közepére felküzdötte magát vezető pozícióba, de mikor kiállt a boxba, Rosbergnek volt esélye ismét az élre kerülnie. Vettel, Magnussen, Bottas, Pérez és Button sokáig egymáshoz nagyon közel autóztak, többször támadták egymást a jobb helyért. Alonso a 29. körben ugyanazt a kanyart vágta le, amit korábban a Mercedes csapat is, Alonso műszaki hiba miatt félreállt és feladta a versenyt. Hamilton ismét visszavette a vezetést Rosbergtől, a 37. körre 4,6 másodperces előnyre tett szert. Magnussen 5 másodperces büntetést kapott, amiért az előzni próbáló Bottast leszorította a pályáról. Vettel és Ricciardo a futam vége előtt hat körrel kisebb csatát vívtak az ötödik helyért. Kvjat az utolsó előtti körben kicsúszott, így ugyanazt a kanyart vágta le, amit előtte már hárman, de nekiütközött a sikánt alkotó elemeknek. A versenyt folytatni tudta. A futamot végül Hamilton nyerte Rosberg és Massa előtt. Negyedik lett Bottas, ötödik Ricciardo. Utánuk végzett sorrendben Vettel, Magnussen, Pérez, Button és Räikkönen, de Magnussent a büntetése miatt a hetedik helyről a tizedikre sorolták. Gutiérrez is 5 másodperces büntetést kapott balesetokozás miatt, ezért utólag hátrasorolták a tizenkilencedikről a huszadik helyre.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 19 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes



Szingapúri nagydíj

[szerkesztés]
Singapore Street Circuit

A tizennegyedik versenyt, a szingapúri nagydíjat 2014. szeptember 21-én rendezték meg éjszaka, Szingapúrban. A pályán egy kör 5,065 km, a verseny eredetileg 61 körös volt,[260] ám ebből a két órás időlimit miatt csak 60-at teljesítettek a versenyzők.[261]

Hamilton indulhatott az első rajtkockából, mögötte Vettel, Alonso és Ricciardo haladt az első körökben.[262] Rosberg a boxutcából rajtolt, mert a futam kezdete előtt probléma akadt a kormánnyal, végül a 14. körben feladta a versenyt.[262] Gutiérrez is kiesett a 19. körben. A 30. körben bejött a biztonsági autó Pérez és Sutil ütközése és a törmelékek miatt. A 41. körben Sutil szintén kiesett a versenyből, ekkor Hamilton előnye a többiekkel szemben 12 másodperc volt.[262] Button autója az 54. körben teljesen leállt. Vergne az utolsó körben megelőzte a két finn versenyzőt, így a hatodik helyen végzett. A futamot Hamilton nyerte Vettel és Ricciardo előtt, Alonso és Massa szerezte meg a negyedik és ötödik helyet. Pontot szerzett még Vergne, Pérez, Räikkönen, Hülkenberg és Magnussen.[262]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 1 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault
3. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault



Japán nagydíj

[szerkesztés]
Bianchi súlyos balesete beárnyékolta a japán futamot és a szezon hátralévő részét.
Suzuka Circuit

A tizenötödik versenyt, a japán nagydíjat 2014. október 5-én rendezték meg Szuzukában. A pályán egy kör 5,807 km, a verseny 53 körös lett volna,[263] de ebből Jules Bianchi súlyos balesete miatt csak 46-ot teljesítettek a pilóták.

A mezőny esőben rajtolt el Rosberg-Hamilton-Bottas sorrendben az élen, de a harmadik kör után leállították a versenyt, ami csak 25 perccel később indult újra az eredeti sorrendben, a biztonsági autó mögött. Alonso autója az újraindítás után rögtön leállt motorhiba miatt, így kiállt. A 10. körben kiment a biztonsági autó. A 12. körben sokan kiálltak a boxba, intermediate gumikra váltottak. A 29. körben Hamilton megelőzte Rosberget, aki a 33. körben kiment a boxba, mert az autójának teljesítménye lecsökkent. Button remekelt a futam alatt. A 40. kör környékén ismét eleredt az eső, kerékcserére volt szükség. A 43. körben Sutil beleszállt a falba, ezt követően bejött a biztonsági autó és egy orvosi kocsi is. Kiderült, hogy ugyanott Bianchi is kicsúszott. A 46. körben piros zászlóval leintették a versenyt. A leintett versenyt Hamilton nyerte, mögötte Rosberg és Vettel végzett. Bianchit súlyos fejsérülésekkel, eszméletlenül szállították kórházba mentőautóval a futam leállítása után, ahol megműtötték.[36]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 1 Németország Sebastian Vettel Red Bull-Renault



Orosz nagydíj

[szerkesztés]
Sochi International Street Circuit

A világbajnokság tizenhatodik versenyét, az első orosz nagydíjat 2014. október 12-én rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,853 km, a verseny 53 körös volt.[264]

Hamilton indult a pole-pozícióból. A második helyről induló Rosberg az első kanyarnál elfékezte az autót és a boxba ment kerékcserére, így viszont a 20. helyre esett vissza. A 8. körben már a 16. helyre tornázta vissza magát. Vettel és Ricciardo egymással csatázva a mezőny elejére kerültek a futam első harmadában. Chilton Marussiája a 13. körben meghibásodott, így a brit feladta a versenyt. Alonso kerékcseréjénél apró fennakadás történt, így a 4. helyről 7. helyre esett vissza. Kobajasi kiállt a 25. körben. A 28. körre Rosberg már a 4. helyre jött fel, ugyanebben a körben Grosjean kipördítette Sutil Sauberjét, de a németnek nem kellett kiállnia. Grosjean 5 másodperces büntetést kapott az esetért. A futam végére Rosberg a 2. helyre jött fel. A versenyt Hamilton nyerte meg Rosberg és Bottas előtt. Utánuk ért célba Button és Magnussen. Pontszerző helyen végzett még Alonso, Ricciardo, Vettel, Räikkönen és Pérez ebben a sorrendben.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Amerikai nagydíj

[szerkesztés]
Circuit of the Americas

A tizenhetedik versenyt, az amerikai nagydíjat 2014. november 2-án rendezték meg Austinban. A pályán egy kör 5,513 km, a verseny 56 körös volt.[265]

Rosberg indult az első rajtkockából, majd sokáig megtartotta első helyét. A második körben Sutil és Pérez autója összeért, így ők feladták a versenyt. A biztonsági autó bentléte alatt többen a tervezettnél korábban visszamentek a bokszutcába kerékcserére. A 18. körben Hülkenberg autója leállt, a versenyt nem tudta folytatni. A futam felénél Hamilton átvette a vezetést Rosbergtől.Maldonado 5mp-es büntetést kapott bokszutcai gyorshajtás miatt. Vergne elsodorta Grosjeant a verseny végén. Izgalmas előzések történtek a futam során, amelyet Hamilton nyert meg Rosberg és Ricciardo előtt. Negyedik lett Massa, ötödik Bottas. Pontszerző helyen végzett Alonso, Vettel, Magnussen, Vergne és Maldonado.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3. 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-Renault



Brazil nagydíj

[szerkesztés]
Autódromo José Carlos Pace

A szezon tizennyolcadik versenyét, a brazil nagydíjat 2014. november 9-én rendezték meg Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt.[266]

Rosberg rajtolhatott a pole-pozícióból, mögötte Hamilton és Massa haladt jó ideig a futamon. A mezőny nagyrészt lágy gumikon kezdte a versenyt, csak négyen indultak közepes keverékű gumikkal.[267] A 7. körtől kezdve többen is kiálltak új gumikért. Massát még a futam elején 5 másodpercre büntették boxutcai gyorshajtásért.[267] Hülkenberg vezette a mezőnyt egy rövid ideig. Grosjean a 25. körben ment ki először friss gumikért. Bottas a kerékcserénél időt veszített a biztonsági öve miatt. Hamilton kipördült a pályáról a 28. körben, 7 másodpercet veszített Rosberggel szemben. Pérez is 5 másodperces büntetést kapott boxutcai gyorshajtásért. Ricciardo bal első felfüggesztése a 40. körben meghibásodott, így az ausztrál kiállt a versenyből.[267] A visszajátszásban lehetett látni, hogy a felfüggesztéssel is lehettek gondok. Bottas Hülkenberg előzése miatt kicsúszott a bukótérbe, ezért Räikkönen is meg tudta előzni. A futam vége felé Alonso, Vettel és Räikkönen is szép előzéseket produkált. Grosjean autója leállt a 66. körben. A futamot végül Rosberg nyerte Hamilton és Massa előtt. Negyedik lett Button, ötödik Vettel. Pontszerző helyen végzett még Alonso, Räikkönen, Hülkenberg, Magnussen, és Bottas is ebben a sorrendben.[268]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
3. 19 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes



Abu-dzabi nagydíj

[szerkesztés]
Yas Island Circuit
A Caterhamnek sikerült elég pénzt gyűjtenie, így megmenekült a csődtől, és ott lehetett Abu-Dzabiban.

A világbajnokság tizenkilencedik, egyben utolsó versenyét, az abu-dzabi nagydíjat 2014. november 23-án rendezték meg Abu Dzabiban. A pályán egy kör 5,554 km, a verseny 55 körös volt.[269] Ez volt az első futam a nagydíjak történetében, ahol dupla pontokat osztottak ki.[270] A brit Will Stevens ezen a futamon debütált a Caterham színeiben.[271]

A rajtot követően Hamilton azonnal megelőzte a pole-ból induló Rosberget, Bottas viszont előkelő harmadik helyéről még az első körben visszaesett a nyolcadikra.[272] Alonso a 6. körben megkezdte a kerékcseréket. Hülkenberg 5 másodperces büntetést kapott Magnussen leszorításáért.[272] Kvjat a 16. körben kiesett, később derült ki, hogy az autójában minden leállt. Maldonado autójának hátsó része a 28. körben lángra kapott, a pilóta félreállt, a versenyt feladta.[272] Rosberg eközben folyamatosan lassult, a 35. körben már csak hetedik helyen haladt. Kobajasi a 45. körben szintén kiállt. Hamilton, Massa és Ricciardo haladt sokáig az élen, a verseny utolsó köreiben azonban Bottas megelőzte az ausztrál pilótát, aki így a negyedik helyre jött fel a boxból rajtolva.[272] A futamot végül Hamilton nyerte Massa és Bottas előtt, utánuk végzett Ricciardo és Button. Pontot szerzett még Hülkenberg, Pérez, Vettel, Alonso és Räikkönen. Hamilton ezzel a győzelemmel összesen 384 pontot szerzett a szezon alatt, 67 pontos előnnyel nyerte meg a világbajnoki címet Rosberg előtt.[272][273]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1. 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2. 19 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes
3. 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Nagydíjak

[szerkesztés]

A szezonzáró abu-dzabi nagydíjon dupla pontokat osztottak ki.[274]

# Nagydíj Pole pozíció Leggyorsabb kör Győztes pilóta Győztes konstruktőr Összefoglaló
1 Ausztrália Ausztrál nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg GER Mercedes Összefoglaló
2 Malajzia Maláj nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
3 Bahrein Bahreini nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
4 Kína Kínai nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
5 Spanyolország Spanyol nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Sebastian Vettel Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
6 Monaco Monacói nagydíj Németország Nico Rosberg Finnország Kimi Räikkönen Németország Nico Rosberg GER Mercedes Összefoglaló
7 Kanada Kanadai nagydíj Németország Nico Rosberg Brazília Felipe Massa Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo AUT Red Bull-Renault Összefoglaló
8 Ausztria Osztrák nagydíj Brazília Felipe Massa Mexikó Sergio Pérez Németország Nico Rosberg GER Mercedes Összefoglaló
9 Egyesült Királyság Brit nagydíj Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
10 Németország Német nagydíj Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg GER Mercedes Összefoglaló
11 Magyarország Magyar nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo AUT Red Bull-Renault Összefoglaló
12 Belgium Belga nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo AUT Red Bull-Renault Összefoglaló
13 Olaszország Olasz nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
14 Szingapúr Szingapúri nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
15 Japán Japán nagydíj Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
16 Oroszország Orosz nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Finnország Valtteri Bottas Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
17 Egyesült Államok Amerikai nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Sebastian Vettel Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló
18 Brazília Brazil nagydíj Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg GER Mercedes Összefoglaló
19 Egyesült Arab Emírségek Abu-Dzabi nagydíj Németország Nico Rosberg Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Összefoglaló

Eredmények

[szerkesztés]

Versenyzők

[szerkesztés]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11–22.
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 0 Dupla pontok

A dupla pontos pontrendszer a szezon utolsó futamára:[275]

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11–22.
Pont 50 36 30 24 20 16 12 8 4 2 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
MAL
MYS
BHR
BHR
CHN
CHN
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
JPN
JPN
RUS
RUS
USA
USA
BRA
BRA
UAE
UAE
Pont
1. Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 ki 1 1 1 1 2 ki 2 1 3 3 ki 1 1 1 1 1 2 1 384
2. Németország Nico Rosberg 6 1 2 2 2 2 1 2 1 ki 1 4 2 2 ki 2 2 2 1 14 317
3. Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 kiz ki 4 4 3 3 1 8 3 6 1 1 5 3 4 7 3 ki 4 238
4. Finnország Valtteri Bottas 77 5 8 8 7 5 ki 7 3 2 2 8 3 4 11 6 3 5 10 3 186
5. Németország Sebastian Vettel 1 ki 3 6 5 4 ki 3 ki 5 4 7 5 6 2 3 8 7 5 8 167
6. Spanyolország Fernando Alonso 14 4 4 9 3 6 4 6 5 6 5 2 7 ki 4 ki 6 6 6 9 161
7. Brazília Felipe Massa 19 ki 7 7 15 13 7 12 4 ki ki 5 13 3 5 7 11 4 3 2 134
8. Egyesült Királyság Jenson Button 22 3 6 17† 11 11 6 4 11 4 8 10 6 8 ki 5 4 12 4 5 126
9. Németország Nico Hülkenberg 27 6 5 5 6 10 5 5 9 8 7 ki 10 12 9 8 12 ki 8 6 96
10. Mexikó Sergio Pérez 11 10 ni 3 9 9 ki 11† 6 11 10 ki 8 7 7 10 10 ki 15 7 59
11. Dánia Kevin Magnussen 20 2 9 ki 13 12 10 9 7 7 9 12 12 10 10 14 5 8 9 11 55
12. Finnország Kimi Räikkönen 7 7 12 10 8 7 12 10 10 ki 11 6 4 9 8 12 9 13 7 10 55
13. Franciaország Jean-Éric Vergne 25 8 ki ki 12 ki ki 8 ki 10 13 9 11 13 6 9 13 10 13 12 22
14. Franciaország Romain Grosjean 8 ki 11 12 ki 8 8 ki 14 12 ki ki ki 16 13 15 17 11 17† 13 8
15. Oroszország Danyiil Kvjat 26 9 10 11 10 14 ki ki ki 9 ki 14 9 11 14 11 14 15 11 ki 8
16. Venezuela Pastor Maldonado 13 ki ki 14 14 15 ni ki 12 17† 12 13 ki 14 12 16 18 9 12 ki 2
17. Franciaország Jules Bianchi 17 hn ki 16 17 18 9 ki 15 14 15 15 18† 18 16 20† sér sér sér sér 2
18. Németország Adrian Sutil 99 11 ki ki ki 17 ki 13 13 13 ki 11 14 15 ki 21† 16 ki 16 16 0
19. Svédország Marcus Ericsson 9 ki 14 ki 20 20 11 ki 18 ki 18 ki 17 19 15 17 19 0
20. Mexikó Esteban Gutiérrez 21 12 ki ki 16 16 ki 14† 19 ki 14 ki 15 20 ki 13 15 14 14 15 0
21. Egyesült Királyság Max Chilton 4 13 15 13 19 19 14 ki 17 16 17 16 16 ki 17 18 ki 0
22. Japán Kobajasi Kamui 10 ki 13 15 18 ki 13 ki 16 15 16 ki 17 ni 19 ki ki 0
23. GBR Will Stevens 46 17 0
GER André Lotterer 45 ki 0
USA Alexander Rossi 42 vi 0
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
MAL
MYS
BHR
BHR
CHN
CHN
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
JPN
JPN
RUS
RUS
USA
USA
BRA
BRA
UAE
UAE
Pont

Megjegyzés:

  • † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
  • ‑ Újonc pilóta
  • ‑ Visszatérő pilóta

Konstruktőrök

[szerkesztés]
Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
AUS
MAL
MYS
BHR
BHR
CHN
CHN
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
JPN
JPN
RUS
RUS
USA
USA
BRA
BRA
UAE
UAE
Pont
1. GER Mercedes 6 1 2 2 2 2 1 2 1 ki 1 4 2 2 ki 2 2 2 1 14 701
44 ki 1 1 1 1 2 ki 2 1 3 3 ki 1 1 1 1 1 2 1
2. AUT Red Bull-Renault 1 ki 3 6 5 4 ki 3 ki 5 4 7 5 6 2 3 8 7 5 8 405
3 kiz ki 4 4 3 3 1 8 3 6 1 1 5 3 4 7 3 ki 4
3. GBR Williams-Mercedes 19 ki 7 7 15 13 7 12 4 ki ki 5 13 3 5 7 11 4 3 2 320
77 5 8 8 7 5 ki 7 3 2 2 8 3 4 11 6 3 5 10 3
4. ITA Ferrari 7 7 12 10 8 8 12 10 10 ki 11 6 4 9 8 12 9 13 7 10 216
14 4 4 9 3 7 4 6 5 6 5 2 7 ki 4 ki 6 6 6 9
5. GBR McLaren-Mercedes 20 2 9 ki 13 12 10 9 7 7 9 12 12 10 10 14 5 8 9 11 181
22 3 6 17† 11 11 6 4 11 4 8 10 6 8 ki 5 4 12 4 5
6. IND Force India-Mercedes 11 10 ni 3 9 9 ki 11† 6 11 10 ki 8 7 7 10 10 ki 15 7 155
27 6 5 5 6 10 5 5 9 8 7 ki 10 12 9 8 12 ki 8 6
7. ITA Toro Rosso-Renault 25 8 ki ki 12 ki ki 8 ki 10 13 9 11 13 6 9 13 10 13 12 30
26 9 10 11 10 14 ki ki ki 9 ki 14 9 11 14 11 14 15 11 ki
8. GBR Lotus-Renault 8 ki 11 12 ki 8 8 ki 14 12 ki ki ki 16 13 15 17 11 17† 13 10
13 ki ki 14 14 15 ni ki 12 17† 12 13 ki 14 12 16 18 9 12 ki
9. RUS Marussia-Ferrari 4 13 15 13 19 19 14 ki 17 16 17 16 16 ki 17 18 ki nj nj nj 2
17 hn ki 16 17 18 9 ki 15 14 15 15 18† 18 16 20† sér sér sér sér
10. SUI Sauber-Ferrari 21 12 ki ki 16 16 ki 14† 19 ki 14 ki 15 20 ki 13 15 14 14 15 0
99 11 ki ki ki 17 ki 13 13 13 ki 11 14 15 ki 21† 16 ki 16 16
11. MYS Caterham-Renault 9 ki 14 ki 20 20 11 ki 18 ki 18 ki 17 19 15 17 19 nj nj 0
10 ki 13 15 18 ki 13 ki 16 15 16 ki 17 ni 19 ki nj nj ki
45 ki
46 17
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
MAL
MYS
BHR
BHR
CHN
CHN
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
JPN
JPN
RUS
RUS
USA
USA
BRA
BRA
UAE
UAE
Pont

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Időmérő edzések

[szerkesztés]

Színmagyarázat:

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált
Színkód 1. 2–10. 11–16. 17–22. nk

A 20 autós (10 csapatos) rendszer pontozása:[276]

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált
Színkód 1. 2–10. 11–15. 16–20. nk

A 18 autós (9 csapatos) rendszer pontozása:[277]

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált
Színkód 1. 2–10. 11–14. 15–18. nk
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
MAL
MYS
BHR
BHR
CHN
CHN
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
JPN
JPN
RUS
RUS
USA
USA
BRA
BRA
ABU
UAE
1. Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 1 1 2 1 1 2 2 9 6 16† nk 2 1 1 2 1 2 2 2
2. Németország Nico Rosberg 6 3 3 1 4 2 1 1 3 1 1 1 1 2 2 1 2 1 1 1
3. Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 2 5 3† 2 3 3 6 5 8 5 4 5 9 3 6 7 5 9 5†
4. Finnország Valtteri Bottas 77 10† 15† 4 7 4 13 4 2 17 2 3 6 3 8 3 3 3 4 3
5. Németország Sebastian Vettel 1 13 2 11 3 10† 4 3 13 2 6 2 3 8 4 9 11 17† 6 6†
6. Spanyolország Fernando Alonso 14 5 4 10 5 7 5 7 4 19 7 5 4 7 5 5 8 6 8 10
7. Brazília Felipe Massa 19 9 13 8 6 9 16 5 1 18 3 6 9 4 6 4 18 4 3 4
8. Egyesült Királyság Jenson Button 22 11 10 7 12 8 12 9 12 3 11 7 10 6 11 8 4 7† 5 8
9. Németország Nico Hülkenberg 27 7 7 12 8 11 11 11 10 4 9 9 18 14 13 14 12† 13 12 14
10. Mexikó Sergio Pérez 11 16 14 5 16 12 10 13 11† 7 10 13 13 10 15 12 13 12 17† 13
11. Dánia Kevin Magnussen 20 4 8 9 15 15 8 12 6 5 4 10† 7 5 9 7 6† 8 7 11
12. Finnország Kimi Räikkönen 7 12 6 6 11 6 6 10 8 20 12 17 8 12 7 10 9 9 10 9
13. Franciaország Jean-Éric Vergne 25 6 9 14 9 16† 7 8 15 10 13 8 12 13 12 11† 10 15 16 12
14. Franciaország Romain Grosjean 8 21 16 16 10 5 14 14 16 11 15 15 15 18 16 18 16 18 15 16†
15. Oroszország Danyiil Kvjat 26 8 11 13 13 13 9 15 7 9 8 11 11 11† 10 13 5 14† 14† 7
16. Venezuela Pastor Maldonado 13 nk 17 17 nk nk 15 17 14 15† 19 nk 17 17 18 17† 20† 11 18 18
17. Franciaország Jules Bianchi 17 18 19 20 19 19 19† 19 19 12 18 16 16 20 19 20 sér sér sér sér
18. Németország Adrian Sutil 99 14 18 18† 14 17 18 16 17 16 17 12 14 15 17 15 15 10 13 15
19. Svédország Marcus Ericsson 9 20 22 21 20 20 22 21 22 nk nk 20 22 22 22 19 17 nj nj
20. Mexikó Esteban Gutiérrez 21 19† 12 15 17 14 17 nk 18 14† 14† 14 20 16 14 16 14 16 11 17
21. Egyesült Királyság Max Chilton 4 17 21 22 21 18 20 18 21† 13† 21 19 19 21 21 22 21† nj nj nj
22. Japán Kobajasi Kamui 10 15 20 19 18 21 21 20† 20 nk 20 18 19 20 21 19 nj nj 19
23. Egyesült Királyság Will Stevens 46 20
24. Németország André Lotterer 45 21
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
MAL
MYS
BHR
BHR
CHN
CHN
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
AUT
AUT
GBR
GBR
GER
GER
HUN
HUN
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
JPN
JPN
RUS
RUS
USA
USA
BRA
BRA
ABU
UAE

Megjegyzés: A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a hivatalos rajtpozíciók szerepelnek.

  • † — A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egyik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést és a boxutcából való indulást). A részletekért lásd a futamok szócikkeit.

Statisztikák

[szerkesztés]

Versenyzők

[szerkesztés]
# +/- Versenyző Rsz. Csapat Rajt Győzelem DH Pole LK Pont P+/–
1. +3 Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 GER Mercedes 19 11 16 7 7 384 +195
2. +4 Németország Nico Rosberg 6 GER Mercedes 19 5 15 11 5 317 +146
3. +11 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 AUT Red Bull-Renault 19 3 8 0 1 238 +218
4. +13 Finnország Valtteri Bottas 77 GBR Williams-Mercedes 19 0 6 0 1 186 +182
5. –4 Németország Sebastian Vettel 1 AUT Red Bull-Renault 19 0 4 0 2 167 –230
6. –4 Spanyolország Fernando Alonso 14 ITA Ferrari 19 0 2 0 0 161 –81
7. +1 Brazília Felipe Massa 19 GBR Williams-Mercedes 19 0 3 1 1 134 +22
8. +1 Egyesült Királyság Jenson Button 22 GBR McLaren-Mercedes 19 0 1 0 0 126 +53
9. +1 Németország Nico Hülkenberg 27 IND Force India-Mercedes 19 0 0 0 0 96 +45
10. +1 Mexikó Sergio Pérez 11 IND Force India-Mercedes 18 0 1 0 1 59 +10
11. Dánia Kevin Magnussen 20 GBR McLaren-Mercedes 19 0 1 0 0 55
12. –7 Finnország Kimi Räikkönen 7 ITA Ferrari 19 0 0 0 1 55 –128
13. +2 Franciaország Jean-Éric Vergne 25 ITA Toro Rosso-Renault 19 0 0 0 0 22 +9
14. –7 Franciaország Romain Grosjean 8 GBR Lotus-Renault 19 0 0 0 0 8 –124
15. Oroszország Danyiil Kvjat 26 ITA Toro Rosso-Renault 19 0 0 0 0 8
16. +2 Venezuela Pastor Maldonado 13 GBR Lotus-Renault 18 0 0 0 0 2 +1
17. +2 Franciaország Jules Bianchi 17 RUS Marussia-Ferrari 15 0 0 0 0 2 +2
18. –5 Németország Adrian Sutil 99 SUI Sauber-Ferrari 19 0 0 0 0 0 –29
19. Svédország Marcus Ericsson 9 MYS Caterham-Renault 16 0 0 0 0 0
20. –4 Mexikó Esteban Gutiérrez 21 SUI Sauber-Ferrari 19 0 0 0 0 0 –6
21. +2 Egyesült Királyság Max Chilton 4 RUS Marussia-Ferrari 16 0 0 0 0 0 0
22. Japán Kobajasi Kamui 10 MYS Caterham-Renault 15 0 0 0 0 0
23. Egyesült Királyság Will Stevens 46 MYS Caterham-Renault 1 0 0 0 0 0
24. Németország André Lotterer 45 MYS Caterham-Renault 1 0 0 0 0 0

Konstruktőrök

[szerkesztés]
# +/- Csapat Modell Motor Gumi Start Győzelem Dobogó PP LK Pont P+/–
1. +1 GER Mercedes W05 GER Mercedes P 19 16 31 18 12 701 +341
2. –1 AUT Red Bull RB10 FRA Renault P 19 3 12 0 3 405 –191
3. +6 GBR Williams FW36 GER Mercedes P 19 0 9 1 2 320 +315
4. –1 ITA Ferrari F14 T ITA Ferrari P 19 0 2 0 1 216 –138
5. 0 GBR McLaren MP4-29 GER Mercedes P 19 0 2 0 0 181 +59
6. 0 IND Force India VJM07 GER Mercedes P 19 0 1 0 1 155 +78
7. +1 ITA Toro Rosso STR9 FRA Renault P 19 0 0 0 0 30 –3
8. –4 GBR Lotus E22 FRA Renault P 19 0 0 0 0 10 –305
9. +1 RUS Marussia MR03 ITA Ferrari P 16 0 0 0 0 2 +2
10. –3 SUI Sauber C33 ITA Ferrari P 19 0 0 0 0 0 –57
11. 0 MYS Caterham CT05 FRA Renault P 17 0 0 0 0 0 0

Csapattársak egymás elleni eredményei

[szerkesztés]

Megjegyzés: Döntetlen esetén (időmérő edzések esetén ha egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra, versenyek esetén pedig ha mindkét pilóta kiesett vagy helyezetlenül ért célba, továbbá ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a csapattársa a futamon) a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor, ha a csapat csak az egyik pilótáját indította a versenyen (ebben az évben az orosz nagydíjon Jules Bianchi sérülése miatt csak Max Chilton indult a Marussia színeiben), valamint ha a csapat nem vett részt az adott nagydíjon (ebben az évben a Caterham és a Marussia is kihagyott futamokat csődeljárás miatt). Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 19 verseny.

Időmérő edzések Csapat Versenyek
Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám
6 Németország Nico Rosberg 12–7 Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 GER Mercedes 6 Németország Nico Rosberg 7–12 Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44
1 Németország Sebastian Vettel 7–12 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 AUT Red Bull-Renault 1 Németország Sebastian Vettel 5–13 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3
19 Brazília Felipe Massa 6–13 Finnország Valtteri Bottas 77 GBR Williams-Mercedes 19 Brazília Felipe Massa 9–10 Finnország Valtteri Bottas 77
7 Finnország Kimi Räikkönen 3–16 Spanyolország Fernando Alonso 14 ITA Ferrari 7 Finnország Kimi Räikkönen 3–16 Spanyolország Fernando Alonso 14
20 Dánia Kevin Magnussen 9–10 Egyesült Királyság Jenson Button 22 GBR McLaren-Mercedes 20 Dánia Kevin Magnussen 4–15 Egyesült Királyság Jenson Button 22
11 Mexikó Sergio Pérez 7–12 Németország Nico Hülkenberg 27 IND Force India-Mercedes 11 Mexikó Sergio Pérez 7–10 Németország Nico Hülkenberg 27
25 Franciaország Jean-Éric Vergne 7–12 Oroszország Danyiil Kvjat 26 ITA Toro Rosso-Renault 25 Franciaország Jean-Éric Vergne 9–8 Oroszország Danyiil Kvjat 26
8 Franciaország Romain Grosjean 15–4 Venezuela Pastor Maldonado 13 GBR Lotus-Renault 8 Franciaország Romain Grosjean 8–8 Venezuela Pastor Maldonado 13
4 Egyesült Királyság Max Chilton 3–12 Franciaország Jules Bianchi 17 RUS Marussia-Ferrari 4 Egyesült Királyság Max Chilton 5–9 Franciaország Jules Bianchi 17
21 Mexikó Esteban Gutiérrez 9–10 Németország Adrian Sutil 99 SUI Sauber-Ferrari 21 Mexikó Esteban Gutiérrez 8–7 Németország Adrian Sutil 99
9 Svédország Marcus Ericsson 4–11 Japán Kobajasi Kamui 10 MYS Caterham-Renault 9 Svédország Marcus Ericsson 5–7 Japán Kobajasi Kamui 10
0–1 Németország André Lotterer 45 1–0 Németország André Lotterer 45
10 Japán Kobajasi Kamui 1–0 Egyesült Királyság Will Stevens 46 10 Japán Kobajasi Kamui 0–1 Egyesült Királyság Will Stevens 46

Csapat színkódok

[szerkesztés]

2014-től a Formula–1-es közvetítések során az egyes csapatokhoz tartozó pilóták nevei mellett az adott csapathoz egységesen hozzárendelt szín szerepel, a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért.

Csapat Red Bull Mercedes Ferrari Lotus McLaren Force India Sauber Toro Rosso Williams Marussia Caterham
Színkód

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 2015-ben nem lesznek dupla pontok, sem álló rajtos szabály”, 2014. november 26. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  2. Hivatalos: Visszatér a Caterham Abu-Dzabiban!”, 2014. november 14. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  3. Nico Rosberg wins inaugural FIA Pole Trophy in Brazil”, 2014. november 8.. [2014. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  4. a b Használati útmutató a megújult Forma-1-hez”, 2014. március 12. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  5. Már jövőre bevezetik a büntetőpontokat az F1-ben. (Hozzáférés: 2013. december 31.)
  6. Szóba sem jöhet a kamuzás a jerezi teszten”, 2014. január 27. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  7. Hat dolog, ami mindent megváltoztat 2014-ben”, 2014. január 15.. [2015. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  8. A GLIMPSE INTO HOW F1 WILL CHANGE IN 2014”, 2013. január 13.. [2018. augusztus 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  9. A Mercedes tesz keresztbe a nehéz pilótáknak”, 2013. december 3. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  10. Újabb változások a 2014-es szabályokban: nincs megállás és spórolás a levezető körön”, 2014. január 23.. [2014. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  11. A Ferrari jól halad a turbómotor fejlesztésével”, 2013. december 20. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  12. 2014 F1 explained: The power unit”, 2014. március 11. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  13. Saját orrát is utálja a Toro Rosso”, 0204. január 27. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  14. A Mercedes FRIC nélkül áll rajthoz Hockenheimban”, 2014. július 10. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  15. A vártnál is szigorúbb lesz az F1-es rádiótilalom”, 2014. szeptember 16. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  16. Betiltották a versenyzőket segítő rádiózást az F1-ben”, 2014. szeptember 11. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  17. Izzasztó éjszaka - Szingapúri Nagydíj előzetes”, 2014. szeptember 18. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  18. Enyhítettek a rádiózási tilalmon”, 2014. szeptember 19. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  19. Döntött az F1 Commission: 2015-ben nem lesznek dupla pontok és állórajtok SC után”, 2014. november 26.. [2014. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  20. Megvannak a pilóták állandó rajtszámai”, 2014. január 12. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  21. Megvannak az új rajtszámok az F1-ben, 2014. január 10. [2014. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 15.)
  22. A csapatok elfogadták az új időmérőt”, 2014. február 24. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  23. Elfogadták az F1 új időmérőjét”, 2014. március 1. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  24. Hátrányban maradnak a nehéz versenyzők”, 2013. december 10. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  25. Megduplázzák a pontokat az idényzárón”, 2013. december 10. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  26. Tovább módosították a Forma-1 szabályait”, 2014. január 24. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  27. Már jövőre bevezetik a büntetőpontokat az F1-ben”, 2013. december 12. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  28. Nem büntetnek többet a gumiégetésért”, 2014. február 17. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  29. Vettelt megrótták az ünneplés miatt”, 2013. október 27. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  30. Megjelölik az F1-es tanulóvezetőket”, 2014. február 18. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  31. Üzemanyagmennyiség. (Hozzáférés: 2015. március 15.)
  32. Ilyenek lesznek a 18 collos F1-es kerekek”, 2014. július 8. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  33. Már megint Amerikában fogy el a mezőny - USA Nagydíj előzetes”, 2014. október 29. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  34. Rosberg és Hamilton az első sorban a sorsdöntő futam előtt”, 2014. november 22. (Hozzáférés: 2015. március 15.) 
  35. http://www.gphirek.hu/f1/20140703-f1-susie-wolff-edzesen-bizonyithatja-hogy-helye-van-az-f1-ben.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-4&utm_campaign=sec
  36. a b Archivált másolat. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 5.)
  37. http://www.f1vilag.hu/hirek/elhunyt-jules-bianchi
  38. http://www.gphirek.hu/f1/20141024-f1-a-caterham-felmentest-kapott-a-kovetkezo-ket-verseny-alol.html
  39. http://www.gphirek.hu/f1/20141027-f1-biztosan-csak-18-auto-indul-az-usa-nagydijon-a-marussia-ellen-csodeljaras-indult.html
  40. http://www.gphirek.hu/f1/20141107-f1-megszunik-a-marussia-f1-es-csapata.html
  41. http://www.gphirek.hu/f1/20141020-f1-igy-unnepelte-a-mercedes-a-konstruktori-gyozelmet-video.html
  42. Archivált másolat. [2014. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 26.)
  43. http://www.vezess.hu/forma1/hivatalos_ricciardo_uj_red/46319/
  44. Archivált másolat. [2013. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 11.)
  45. http://www.gphirek.hu/f1/20131111-f1-felipe-massa-valtja-pastor-maldonadot-a-williamsnel.html
  46. a b http://www.gphirek.hu/f1/20131129-f1-maldonado-a-lotusnal-folytatja.html
  47. a b http://www.gphirek.hu/f1/20131203-f1-nico-hulkenberg-visszater-a-force-indiahoz.html
  48. Perez joins Hulkenberg at Force India for 2014 F1 season”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2013. december 12. (Hozzáférés: 2013. december 12.) 
  49. Archivált másolat. [2013. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 13.)
  50. http://www.gphirek.hu/f1/20140121-f1-giedo-van-der-garde-a-sauber-tartalekja-lett.html
  51. Archivált másolat. [2014. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 20.)
  52. http://www.gphirek.hu/f1/20131114-f1-a-mclaren-megerositette-hogy-magnussen-valtja-perezt.html
  53. a b http://www.gphirek.hu/f1/20131022-f1-orosz-tinedzserrel-sokkol-a-toro-rosso.html?sec-6
  54. Archivált másolat. [2014. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 21.)
  55. Archivált másolat. [2014. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  56. http://www.gphirek.hu/f1/20141120-f1-will-stevens-debutal-a-caterhammel-abu-dzabiban.html
  57. http://www.gphirek.hu/f1/20140121-f1-kobajasit-es-ericssont-szerzodtette-a-caterham.html
  58. Archivált másolat. [2013. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 30.)
  59. http://www.gphirek.hu/f1/20140121-f1-di-resta-visszater-a-dtm-be-a-mercedesszel.html
  60. http://www1.skysports.com/f1/news/12473/9025550/heikki-kovalainen-seals-f1-race-return-with-lotus-for-final-two-races-of-2013-season
  61. a b http://www.gphirek.hu/f1/20131221-f1-gutierrez-marad-a-saubernel-szirotkin-tesztpilota-lesz.html
  62. http://formula.hu/f1/2014/10/31/nasr-a-williams-sokat-fejlodott-barcelona-ota
  63. a b http://efpluszegy.postr.hu/noi-tesztpilotaja-lesz-a-williamsnek
  64. http://www.autoblog.com/2014/07/27/alexander-rossi-marussia-f1-team-official/
  65. http://www.formula.hu/hirek/153/383/86463/hivatalos-kobayashi-es-ericsson-a-caterham-pilotai
  66. http://www.gphirek.hu/f1/20140123-f1-vandoorne-lesz-a-mclaren-tartalekja.html
  67. Archivált másolat. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 24.)
  68. Archivált másolat. [2014. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 9.)
  69. http://www.gphirek.hu/f1/20141003-f1-verstappen-a-hatarai-kozeleben-sem-volt-szuzukaban.html
  70. http://www.autosport.com/news/report.php/id/116839
  71. http://www.formula1.com/news/headlines/2014/11/16646.html
  72. a b http://www.gphirek.hu/f1/20140122-f1-itt-az-elso-kep-egy-2014-es-autorol-bemutattak-a-force-indiat.html
  73. a b http://www.gphirek.hu/f1/20140123-f1-kidugta-a-garazsbol-vitatott-orrat-a-williams.html
  74. Archivált másolat. [2014. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 17.)
  75. http://www.gphirek.hu/f1/20140115-f1-a-kozonseg-dont-az-uj-ferrari-neverol.html
  76. http://www.formula1.com/news/headlines/2014/1/15386.html
  77. http://www1.skysports.com/f1/news/22058/8953770/f1-in-2014-the-driver-line-ups-car-launches-and-test-race-schedules-for-next-season
  78. http://www.telesport.hu/2014/01/17/januar-27-en-erkezik-a-toro-rosso-2014-es-autoja/
  79. http://www.gphirek.hu/f1/20140116-f1-a-red-bull-is-elkeszul-az-elso-tesztre.html
  80. a b http://www.gphirek.hu/f1/20140107-f1-az-elso-teszten-leplezik-le-az-uj-mercedest.html
  81. http://www1.skysports.com/f1/news/17583/9106863/caterham-confirm-jerez-test-launch-for-their-car-for-the-2014-season
  82. http://www.gphirek.hu/f1/20140109-f1-a-caterham-ott-lesz-az-elso-teszten.html
  83. http://www.telesport.hu/2014/01/30/ma-debutalt-a-marussia-uj-autoja-jerezben/
  84. http://www.gphirek.hu/f1/20140207-f1-nico-hulkenberg-meg-nem-tudja-jol-dontott-e.html
  85. http://www.gphirek.hu/f1/20140205-f1-mar-a-heten-kiprobaljak-az-uj-lotust.html
  86. http://www.gphirek.hu/f1/20140124-f1-a-lotus-meno-keppel-cikizi-a-mclarent.html
  87. http://www.formula1.com/news/headlines/2014/1/15388.html
  88. a b http://www.gphirek.hu/f1/20140107-f1-az-uj-lotus-lemarad-az-elso-tesztrol.html
  89. http://www.gphirek.hu/f1/20140917-f1-kamui-kobajasi-vezeti-a-caterhamet-szingapurban-is.html
  90. http://www.gphirek.hu/f1/20130927-a-pirelli-marad-a-forma-1-gumiszallitoja.html
  91. Archivált másolat. [2014. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  92. http://sport365.hu/auto-motor,forma-1,forma-1-a-caterham-is-bejelentette-2014-es-pilotait,66865
  93. Archivált másolat. [2014. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  94. http://www.telesport.hu/2014/08/19/a-le-mans-i-gyoztes-ul-kobajasi-helyere-belgiumban/
  95. http://www.autosport.com/news/report.php/id/115467
  96. http://www.gphirek.hu/f1/20140822-chilton-megis-versenyezni-fog-a-belga-nagydijon.html
  97. http://en.espnf1.com/caterham/motorsport/story/184611.html
  98. Átkeresztelik a Red Bullt - vezess.hu
  99. http://grandprix247.com/2013/10/11/newey-reveals-that-2014-red-bull-rb10-is-ugly/
  100. http://www.formula1.com/news/headlines/2013/6/14690.html
  101. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Az FIA közzétette a hivatalos rajtszámokat. a5.hu, 2014. január 11. [2014. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 11.)
  102. Horner pleased to end Vettel rumours”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2011. március 14. (Hozzáférés: 2014. április 7.) 
  103. a b c d http://www.gphirek.hu/f1/20131206-f1-ricciardonak-azonnal-meg-kell-tamadnia-vettelt.html
  104. http://www.gphirek.hu/f1/20130903-f1-daniel-ricciardonak-hamar-meg-kell-szorongatnia-sebastian-vettelt.html
  105. http://www.autosport.com/news/report.php/id/109133
  106. Archivált másolat. [2014. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 23.)
  107. Cary, Tom. „Lewis Hamilton to join Mercedes in $100m move from McLaren, signing a three-year deal”, The Daily Telegraph, Telegraph Media Group, 2012. szeptember 28. (Hozzáférés: 2013. április 7.) 
  108. http://www.autosport.com/news/report.php/id/111667
  109. Archivált másolat. [2014. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 15.)
  110. Mercedes GP Petronas and Nico Rosberg agree to contract extension”, Mercedes AMG Petronas F1 Team, 2011. november 10. 
  111. Archivált másolat. [2014. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 24.)
  112. http://formula1.ferrari.com/video/presentation-ferrari-power-unit
  113. Fernando Alonso signs for Ferrari”, Scuderia Ferrari, Ferrari, 2009. szeptember 30.. [2011. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. június 23.) 
  114. http://www.gphirek.hu/f1/20131205-a-mercedes-lehet-az-f1-2014-es-favoritja.html
  115. http://www.formula1.com/news/headlines/2014/2/15462.html
  116. Archivált másolat. [2014. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 13.)
  117. Archivált másolat. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 9.)
  118. http://www.telesport.hu/2014/07/09/silverstone-i-teszt-bianchi-volt-a-leggyorsabb-a-ferrarival/
  119. Hivatalos: Räikkönen lesz Alonso csapattársa 2014-ben. f1világ, 2013. szeptember 11. (Hozzáférés: 2013. szeptember 11.)[halott link]
  120. Archivált másolat. [2017. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 17.)
  121. Archivált másolat. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 29.)
  122. Archivált másolat. [2014. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 20.)
  123. http://www.autosport.com/news/report.php/id/112594?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter
  124. http://www.f1fanatic.co.uk/2014-f1-season/drivers-teams/
  125. Archivált másolat. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 21.)
  126. http://www.gphirek.hu/f1/20140306-f1-a-mclarennek-egyelore-nem-lesz-nevado-szponzora.html
  127. http://www.portfolio.hu/vallalatok/telekom/kiszall_a_vodafone_a_forma-1-bol_ki_kovetheti_oket.181237.html
  128. http://www.autosport.com/news/report.php/id/112049
  129. http://www.autosport.com/news/report.php/id/107447
  130. http://www1.skysports.com/f1/news/24180/8929692/jenson-button-confirms-his-2014-mclaren-contract-is-now-in-place.hitm
  131. Archivált másolat. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 23.)
  132. http://www.gphirek.hu/f1/20131111-f1-a-mclaren-magnussent-valasztotta-perez-helyett.html
  133. http://www.autosport.com/news/report.php/id/106419
  134. Daniel Juncadella lesz a Force India harmadik számú versenyzője”, Force India, telesport.hu, 2014. január 24. (Hozzáférés: 2014. január 24.) 
  135. http://www.gphirek.hu/f1/20131212-f1-a-force-india-dobott-mentoovet-sergio-pereznek.html
  136. http://www.gphirek.hu/f1/20131211-f1-atment-az-fia-torestesztjen-a-sauber-uj-autoja.html
  137. http://www1.skysports.com/f1/news/12433/8955940/sauber-extend-long-standing-ferrari-engine-partnership-into-2014-and-beyond
  138. http://www.gphirek.hu/f1/20131213-f1-adrian-sutil-a-sauber-szineiben-maradhat-a-forma-1-ben.html
  139. http://www.vezess.hu/forma1/f1_szirotkin_maris_saubernel/46373/
  140. Van der Garde a Sauberhez igazolt”, Gellérfi Gergő, formula.hu, 2014. január 21. (Hozzáférés: 2014. január 21.) 
  141. http://www.gphirek.hu/f1/20140214-f1-svajci-versenyzono-csatlakozott-a-sauberhez.html
  142. http://en.espnf1.com/abudhabi/motorsport/story/184545.html
  143. Hivatalos: Gutiérrez marad a Saubernél”, Gellérfi Gergő, Formula.hu, 2013. december 21. (Hozzáférés: 2013. december 21.) 
  144. Archivált másolat. [2014. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
  145. http://www.autosport.com/news/report.php/id/107672
  146. http://www.nemzetisport.hu/f1/f1-a-toro-rosso-jovore-renault-motort-hasznal-2248141
  147. http://grandprix247.com/2013/09/03/toro-rosso-confirm-vergne-for-2014-but-in-no-rush-to-name-second-driver/
  148. Archivált másolat. [2014. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 3.)
  149. http://www.gphirek.hu/f1/20140306-f1-elorukkolt-uj-martinis-festesevel-a-williams.html
  150. http://www.autosport.com/news/report.php/id/107758
  151. Archivált másolat. [2014. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 11.)
  152. a b Nem is olyan váratlan fordulat: Massa a Williams versenyzője lesz 2014-től. f1-live.hu, 2013. november 11. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 11.)
  153. http://www.gphirek.hu/f1/20140207-f1-brazil-tartalekpilotaja-lehet-a-williamsnek.html#comments
  154. https://twitter.com/Marussia_F1Team/status/423392431934287872
  155. http://www.autosport.com/news/report.php/id/108804/
  156. Archivált másolat. [2013. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 19.)
  157. Jules Bianchi will remain with the Marussia Formula 1 team for 2014”, autosport.com, 2013. október 3. (Hozzáférés: 2013. október 6.) 
  158. American Alexander Rossi joins Marussia F1 team as reserve”, autosport.com, 2014. július 24. (Hozzáférés: 2014. augusztus 15.) 
  159. http://www.crash.net/f1/news/199435/1/chilton-names-number-after-tease.html
  160. http://www.formula1.com/news/headlines/2014/1/15372.html
  161. http://www.pitpass.com/50708/Caterham-to-roll-out-CT04-at-Jerez
  162. ref>http://www.caterhamf1.com/news/2014/caterham-f1-team-launches-ct05 Archiválva 2014. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  163. http://www.gpupdate.net/en/f1-news/295104/caterham-to-retain-renault-engines-in-2014/
  164. a b http://www.gpupdate.net/en/f1-news/305530/caterham-drivers-confirm-car-numbers/
  165. a b c d Hivatalos: Kobayashi és Ericsson a Caterham pilótái”, Bognár Viktor, formula.hu, 2014. január 21. (Hozzáférés: 2014. január 21.) 
  166. http://www1.skysports.com/f1/news/17583/9352211/will-stevens-will-drive-for-caterham-on-the-opening-day-of-the-silverstone-test
  167. Archivált másolat. [2014. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 9.)
  168. http://www1.skysports.com/f1/news/12433/9455550/caterham-recall-kamui-kobayashi-for-italian-gp-but-roberto-merhi-given-p1-chance
  169. http://formula.hu/index.php?subpages=hirek&hir_akthely=153&hir_rovatid=383&hir_hirid=93044
  170. http://www.f1vilag.hu/hirek/hivatalos-lotterer-valtja-kobayashit-belgiumban
  171. http://www1.skysports.com/f1/news/17583/9570374/will-stevens-to-make-f1-debut-racing-for-returning-caterham-at-2014-abu-dhabi-gp
  172. Archivált másolat. [2014. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  173. http://www.telegraph.co.uk/sport/motorsport/formulaone/10944584/British-Grand-Prix-2014-Susie-Wolff-ends-long-wait-for-women-drivers-at-Silverstone.html
  174. Archivált másolat. [2013. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 31.)
  175. http://www.vezess.hu/forma1/f1_egy_evre_maradhat_ki/45578/
  176. Archivált másolat. [2013. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 2.)
  177. http://www.gphirek.hu/f1/20131116-f1-tovabb-csokkenhet-a-jovo-evi-versenyek-szama.html
  178. http://www.gphirek.hu/f1/20131104-f1-jovore-meg-nem-lesz-mexikoi-nagydij.html
  179. http://www.gphirek.hu/f1/20131129-f1-villanyfenyes-lesz-a-bahreini-nagydij-is.html
  180. Tizenkilenc futam lesz a Forma-1-ben 2014-ben. samsungsport.hu, 2013. december 4. [2013. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 4.)
  181. http://www.gphirek.hu/f1/20131204-bedolt-az-f1-rekordhosszusagu-versenynaptara.html
  182. Aussie GP safe until 2015”, ITV-F1, 2008. július 4.. [2009. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. január 18.) 
  183. Malaysia claims F1 race rights until 2015, 2007. október 23. [2019. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 18.)
  184. Bahrain: GP has contract through 2016”, Manipe F1, 2008. június 26.. [2020. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. február 22.) 
  185. Shanghai agrees seven-year Grand Prix extension”, ESPN, 2011. február 16. (Hozzáférés: 2011. február 16.) 
  186. Barcelona renews Formula 1 contract, 2007. május 12. (Hozzáférés: 2007. május 12.)
  187. Monaco signs ten-year F1 deal. F1Fanatic, 2007. július 28. (Hozzáférés: 2010. október 28.)
  188. Montreal confimed for 2010”, ESPN, 2009. november 28.. [2009. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. november 28.) 
  189. Archivált másolat. [2013. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 23.)
  190. Silverstone signs 17-year deal for British Grand Prix”, BBC Sport, 2009. december 7.. [2010. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. január 18.) 
  191. Hockenheim handed reprieve. PlanetF1.com, 2009. október 1. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 10.)
  192. http://www.gphirek.hu/f1/20140303-f1-a-pirelli-lesz-a-magyar-nagydij-nevado-szponzora.html
  193. 2021-ig marad a magyar nagydíj. Origo, 2013. július 28. [2013. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
  194. Vigneron, Gaëtan. „La Belgique aura un Grand Prix de Formule 1 jusqu'en 2015”, Radio Télévision Belge Francophone, 2012. július 8. (Hozzáférés: 2012. július 9.) (francia nyelvű) 
  195. Monza to keep Formula 1's Italian Grand Prix”, BBC Sport, BBC, 2010. március 18.. [2010. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. március 19.) 
  196. Collantine, Keith. „Singapore confirms F1 contract extension to 2017”, F1 Fanatic, Keith Collantine, 2012. szeptember 22. (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.) 
  197. Singapore GP: 2013 Formula 1 calendar revealed”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2012. szeptember 21. (Hozzáférés: 2012. szeptember 21.) 
  198. [1]
  199. Formula One returns to the United States”, formula1.com, Formula One Administration, 2010. május 25.. [2010. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. május 25.) 
  200. Brazil: Organisers extend contract until 2015”, Manipe F1, 2008. március 20.. [2012. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. március 20.) 
  201. Abu Dhabi to host F1 Grand Prix”, BBC Sport, BBC, 2007. február 3.. [2007. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. február 3.) 
  202. http://www.xlsport.hu/A-Forma-1-2014-es-versenynaptara-vegleges
  203. http://www1.skysports.com/f1/news/12433/9057080/2014-f1-calendar-to-feature-19-races-as-new-jersey-korea-and-mexico-fail-to-make-cut
  204. http://www.formula1.com/races/in_detail/australia_914/circuit_diagram.html
  205. Kobayashi cleared over first-lap accident”, formula1.com, 2010. március 16. (Hozzáférés: 2014. március 16.) 
  206. Australian Grand Prix as it happened”, bbc.co.uk, 2010. március 16.. [2014. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. március 16.) 
  207. Ricciardo excluded from Australia race results”, formula1.com, 2010. március 16. (Hozzáférés: 2014. március 16.) 
  208. Race - Rosberg dominates season opener in Australia”, formula1.com, 2010. március 16. (Hozzáférés: 2014. március 16.) 
  209. http://www.formula1.com/races/in_detail/malaysia_915/circuit_diagram.html
  210. Lewis Hamilton wins Malaysian GP, ahead of Nico Rosberg”, bbc.com, 2014. március 30. (Hozzáférés: 2014. március 30.) 
  211. a b c d Malaysian Grand Prix 2014: as it happened”, telegraph.co.uk, 2014. március 30. (Hozzáférés: 2014. március 30.) 
  212. Magnussen and Bianchi receive penalty points”, f1fanatic.co.uk, 2014. március 30. (Hozzáférés: 2014. március 30.) 
  213. http://www.formula1.com/races/in_detail/bahrain_916/circuit_diagram.html
  214. a b c 2014 Formula 1 Gulf Air Bahrain Grand Prix”, formula1.com, 2014. április 6. (Hozzáférés: 2014. április 7.) 
  215. Vettel elismerte, Ricciardo jobb volt nála Bahreinben”, telesport.hu, 2014. április 7. (Hozzáférés: 2014. április 7.) 
  216. Maldonado gets China grid penalty for Gutierrez crash”, formula1.com, 2014. április 6. (Hozzáférés: 2014. április 7.) 
  217. http://www.formula1.com/races/in_detail/china_917/circuit_diagram.html
  218. http://www.mirror.co.uk/sport/formula-1/chinese-grand-prix-lewis-hamilton-3436114
  219. a b c 2014 Chinese Grand Prix: as it happened”, vavel.com, 2014. április 20. (Hozzáférés: 2014. április 28.) 
  220. a b c d Formula 1 UBS Chinese Grand Prix”, formula1.com, 2014. április 20. (Hozzáférés: 2014. április 20.) 
  221. http://www.formula1.com/races/in_detail/spain_919/circuit_diagram.html
  222. a b Hamilton nyert Rosberg előtt Barcelonában. [2014. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 24.)
  223. FORMULA 1 GRAN PREMIO DE ESPAÑA PIRELLI 2014
  224. http://www.formula1.com/races/in_detail/monaco_920/circuit_diagram.html
  225. Rosberg megtarthatja pole-pozícióját
  226. a b c d e Race - selected team and driver quotes
  227. Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Monacóban. [2014. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 25.)
  228. Formula 1 Grand Prix de Monaco 2014
  229. a b Monacói nagydíj - sportgéza.hu
  230. http://www.gphirek.hu/f1/20140526-f1-alonso-buszke-bianchira.html
  231. http://www.formula1.com/races/in_detail/canada_922/circuit_diagram.html
  232. Max Chilton handed three-place grid penalty for collision with Jules Bianchi
  233. a b c Ricciardo nyerte a kaotikus Kanadai Nagydíjat. [2014. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 24.)
  234. FORMULA 1 GRAND PRIX DU CANADA 2014
  235. http://www.formula1.com/races/in_detail/austria_923/circuit_diagram.html
  236. a b c Sport Géza - Forma1 - Osztrák Nagydíj - Futam”, sportgeza.hu, 2014. június 22. (Hozzáférés: 2014. június 24.) 
  237. FORMULA 1 GROSSER PREIS VON ÖSTERREICH 2014. formula1.com, 2014. június 22. (Hozzáférés: 2014. június 24.)
  238. http://www.formula1.com/races/in_detail/great_britain_924/circuit_diagram.html
  239. a b c d F1-live.hu - brit nagydíj. [2014. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 8.)
  240. [ ]
  241. Formula 1 British Grand Prix 2014
  242. Lewis Hamilton wins the British Grand Prix after Nico Rosberg retires
  243. British Grand Prix: as it happened
  244. http://www.formula1.com/races/in_detail/germany_925/circuit_diagram.html
  245. a b c Rosberg simán nyert, Hamilton feljött harmadiknak a hockenheimi parádén
  246. Lewis Hamilton: Szükség lett volna a biztonsági autóra
  247. 61. NÉMET NAGYDÍJ, HOCKENHEIM - NSO
  248. German F1 Grand Prix 2014 Results: Winner, Standings, Highlights and Reaction
  249. http://www.formula1.com/races/in_detail/hungary_926/circuit_diagram.html
  250. a b c d e f Sport Géza - Forma1 - Magyar Nagydíj - Futam
  251. Lewis Hamilton beats Nico Rosberg to third at Hungarian GP in thrilling battle as Daniel Ricciardo claims victory
  252. http://www.formula1.com/races/in_detail/belgium_927/circuit_diagram.html
  253. Daniel Ricciardo wins F1’s Belgian GP as Hamilton-Rosberg spat reignites
  254. Belga Nagydíj - Versenyelemzés
  255. 2014 FORMULA 1 SHELL BELGIAN GRAND PRIX
  256. http://www.gphirek.hu/f1/20140824-f1-megbuntettek-kevin-magnussent-fernando-alonso-leszoritasaert.html
  257. Andre Lotterer replaces Kamui Kobayashi at Caterham F1 team
  258. http://efpluszegy.postr.hu/lotterer-caterham-f1
  259. http://www.formula1.com/races/in_detail/italy_928/circuit_diagram.html
  260. http://www.formula1.com/races/in_detail/singapore_929/circuit_diagram.html
  261. http://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20140921-f1-a-szingapuri-nagydij-eloben.html
  262. a b c d Sport Géza - Szingapúri Nagydíj
  263. http://www.formula1.com/races/in_detail/japan_931/circuit_diagram.html
  264. http://www.formula1.com/races/in_detail/russia_930/circuit_diagram.html
  265. http://www.formula1.com/races/in_detail/united_states_933/circuit_diagram.html
  266. http://www.formula1.com/races/in_detail/brazil_935/circuit_diagram.html
  267. a b c SportGéza.hu - Brazil Nagydíj
  268. FORMULA 1 GRANDE PRÊMIO PETROBRAS DO BRASIL 2014
  269. http://www.formula1.com/races/in_detail/abu_dhabi_932/circuit_diagram.html
  270. http://www1.skysports.com/f1/news/12433/9189419/abu-dhabi-gp-to-stay-as-only-double-points-race-in-2014-after-expansion-not-agreed
  271. http://www.f1fanatic.co.uk/2014/11/20/will-stevens-make-f1-race-debut-abu-dhabi/
  272. a b c d e Hamilton futamgyőzelemmel lett újra világbajnok
  273. Sport Géza - Forma1 - Abu-dzabi Nagydíj - Futam
  274. Archivált másolat. [2014. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 16.)
  275. http://www.gphirek.hu/f1/20140204-f1-vettel-vagy-a-ferrari-hibaja-a-dupla-pontos-idenyzaro.html
  276. http://www.gphirek.hu/f1/20141121-f1-romain-grosjean-20-rajthelyes-buntetest-kapott.html
  277. Archivált másolat. [2014. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 1.)

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:2014 in Formula One
A Wikimédia Commons tartalmaz 2014-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy