Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Apród/Franciaország politikai élete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Új Népfront: "Egy új népfront megalakítását szorgalmazzuk, amely példa nélküli formában egyesíti a humanista, szakszervezeti, egyesületi és polgári baloldali erőket" - írta a többi mint hat óráig tartott egyeztetést követően közös közleményében a Szocialista Párt, a Kommunista Párt, a Zöldek és a radikális baloldali Engedetlen Franciaország.

Az aláírók kijelentették, hogy "alternatívát akarnak építeni Emmanuel Macronnal szemben, és küzdeni akarnak a szélsőjobboldal rasszista projektje ellen". "Minden választókerületben közös jelölteket akarunk támogatni már az első fordulóban" - írták.

Felszólították arra is a választóikat, hogy csatlakozzanak az öt nagy szakszervezet (CGT, CFDT, UNSA, FSU és Solidaires) által a hétvégére meghirdetett demonstrációhoz.

A nemzetgyűlés feloszlatása és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülésnek (RN) a választásokon várható megerősödése miatt a szakszervezetek hétfőn jelezték: a lehető legszélesebb körű demonstrációt szervezik azért, hogy "a törvényhozási választások előtt a munka világában progresszív alternatívák szükségességét közvetítsék" - olvasható a szakszervezetek közös közleményében.

"Köztársaságunk és demokráciánk veszélyben van" - írták a szakszervezetek. Demokratikus és szociális ébredésre van szükség. Ennek hiányában a szélsőjobboldal kerül hatalomra - fogalmazott az öt érdekképviselet. (https://www.atv.hu/kulfold/20240611/le-pen-franciaorszag)

Politikai pártok

[szerkesztés]
Párt Rövidítés Ideológia Politikai álláspont Vezető(k)
Az Engedetlen Franciaország és szövetségesei
Engedetlen Franciaország (La France Insoumise)[1] LFI Demokratikus szocializmus
baloldali populizmus
baloldaltól szélsőbaloldalig[2] Jean-Luc Mélenchon
Manuel Bompard
Baloldali Párt (Parti de Gauche)[3] PG Demokratikus szocializmus
baloldali populizmus
baloldal Éric Coquerel
Danielle Simonnet
Állampolgárok Együtt[4] E! Szocializmus
Ökoszocializmus
baloldaltól szélsőbaloldalig Kollektív vezetés
Picardie Debout[5] PD baloldali populizmus
gazdasági nacionalizmus
Regionalizmus
baloldal François Ruffin
Révolution Écologique pour le Vivant[6] REV veganizmus
mélyökológia
baloldal Aymeric Caron
Parti Ouvrier Indépendant[7] POI Marxizmus baloldaltól szélsőbaloldalig Kollektív
Rézistans Égalité 974 RÉ974 Demokratikus szocializmus
Regionalizmus
baloldaltól szélsőbaloldalig Jean-Hugues Ratenon
Péyi-A Péyi-A Independentizmus balközéptól baloldalig Jean-Philippe Nilor
Marcelin Nadeau
Gauche écosocialiste[8] GES Ökoszocializmus baloldaltól szélsőbaloldalig Kollektív
Gauche démocratique et sociale[9] GDS Demokratikus szocializmus baloldal Gérard Filoche
Pour Ecologie Populaire Sociale[10] PEPS ökoszocializmus szélsőbaloldal Kollektív
Les Écologistes és szövetségesei
Les Écologistes[1] LE Zöldpolitika
alternatív globalizáció
balközéptól baloldalig Marine Tondelier
Génération.s[1] G·s Demokratikus szocializmus
Ökoszocializmus
balközéptól baloldalig Benoît Hamon
Alternative Alsacienne[11] AA Demokratikus szocializmus
Regionalizmus
baloldal
Ökológiai Generáció (Génération écologie) [12] GE Zöldpolitika
Ökofeminizmus
baloldal Delphine Batho
Ensemble Sur Nos Territoires[13] ET Zöldpolitika
Regionalizmus
baloldal Ronan Dantec
Heiura-Les Verts[14] Heiura Zöldpolitika baloldal Jacky Bryant
Szocialista Párt és szövetségesei
Szocialista Párt[1] PS Szociáldemokrácia
Demokratikus szocializmus
Európa-pártiság
balközéptől baloldalig Olivier Faure
Place Publique[1] PP Szociáldemokrácia balközép Aurore Lalucq
Raphaël Glucksmann
Paris en commun[15] PeC Szociáldemokrácia
Ökoszocializmus
Regionalizmus
balközéptól lbaloldalig Anne Hidalgo
Parti progressiste démocratique guadeloupéen[16] PPDG Szociáldemokrácia
Posztmarxizmus
balközéptól baloldalig Jacques Bangou
Parti socialiste guyanais PSG Demokratikus szocializmus
autonomizmus
baloldal Marie-Josée Lalsie
Mouvement populaire franciscain MPF autonomizmus baloldal Maurice Antiste
Parti progressiste martiniquais PPM Demokratikus szocializmus
autonomizmus
baloldal Didier Laguerre
Bâtir le pays Martinique[17] BPM Posztmarxizmus
baloldali nacionalizmus
baloldal Pierre Samot
Le Progrès LP Szociáldemokrácia
Regionalizmus
balközép Patrick Lebreton
Francia Kommunista Párt és szövetségesei
Francia Kommunista Párt[1] PCF kommunizmus baloldaltól szélsőbaloldalig Fabien Roussel
Humains et dignes[18] HeD Demokratikus szocializmus baloldal Muriel Ressiguier
Gauche républicaine et socialiste[1] GRS Szocializmus baloldal Emmanuel Maurel
Les Radicaux de Gauche[19] LRDG Radikalizmus balközép Stéphane Saint-André
Isabelle Amaglio-Térisse
L'Engagement[20] L'E Szocializmus balközéptól baloldalig Arnaud Montebourg
Mouvement républicain et citoyen[1] MRC baloldali gaullizmus
szuverenizmus
baloldal Jean-Luc Laurent
République et Socialisme[21] ReS baloldali gaullizmus
szuverenizmus
baloldal Lucien Jallamion
Pour La Réunion[22] PLR Demokratikus szocializmus
Posztmarxizmus
Regionalizmus
baloldal Huguette Bello
Tāvini Huiraʻatira[23] TH baloldali nacionalizmus
Independentizmus
balközéptől baloldalig Oscar Temaru
Parti communiste martiniquais[24] MCP Kommunizmus
autonomizmus
szélsőbaloldal Georges Erichot
Réunioni kommunista párt (Parti communiste réunionnais) [25] PCR Kommunizmus
Regionalizmus
szélsőbaloldal Élie Hoarau
Mouvement de décolonisation et d'émancipation sociale MDES Marxizmus
baloldali nacionalizmus
szélsőbaloldal Fabien Canavy
Parti communiste guadeloupéen PCG kommunizmus
autonomizmus
szélsőbaloldal Alain-Félix Flémin
Mouvement indépendantiste martiniquais MIM baloldali nacionalizmus
Dekolonizáció
baloldal Alfred Marie-Jeanne
Rassemblement démocratique pour la Martinique[26] RDM Szociáldemokrácia
autonomizmus
baloldal Claude Lise
Egyéb
Új Antikapitalista Párt[27] NPA–B Szocializmus
Antikapitalizmus
szélsőbaloldal Kollektív vezetés
Nouvelle Donne[28] ND Progresszivizmus balközéptól baloldali populizmusig Arnaud Lelache
Aline Mouquet
Mouvement des progressistes[29] MdP Progresszivizmus balközéptól baloldalig François Béchieau
Allons enfants[28] AE szociálliberalizmus balközép Félix David-Rivière
Kalózpárt[30] PP Kalóz politika
polgári libertarianizmus
Szinkretizmus Kollektív vezetés
Walwari[31] Demokratikus szocializmus
Szociáldemokrácia
autonomizmus
balközéptől baloldalig Christiane Taubira
Breton Demokratikus Unió[32] UDB Breton nacionalizmus
baloldali nacionalizmus
baloldal Tifenn Siret
Pierre-Emmanuel Marais
Euskal Herria Bai[33] EHBai abertzale baloldal baloldal
Inseme a Manca[34] IaM Szocializmus
Ökoszocializmus
baloldal
Ghjuventù di Manca[34] GdM Zöldpolitika
Társadalmi igazságosság
baloldal
A Manca[34] AM baloldali nacionalizmus
Korzikai autonomizmus
szélsőbaloldal
Union pour la Sécurité de Mayotte[35] USM Regionalizmus baloldal
Ecologia Sulidaria[34] ES Zöldpolitika baloldal

Szakszervezetek

[szerkesztés]
Union Confederation Rövidítés Vezető(k)
Általános Munka-konföderáció (Confédération générale du travail)[36] CGT Sophie Binet
Francia Munkavállalók Demokratikus Szövetsége (Confédération française démocratique du travail)[36] CFDT Marylise Leon [fr]
Független Szakszervezetek országos szövetsége (Union nationale des syndicats autonomes)[36] UNSA Laurent Escure
Egységes Szakszervezeti Szövetség (Fédération Syndicale Unitaire)[36] FSU Benoît Teste
Union syndicale Solidaires (fordítják Szakszervezetek Szövetsége-nek is, de maradjon a francia név)[36] SUD Julie Ferrua and Murielle Guilbert

Szervezetek

[szerkesztés]
Szervezet Rövidítés Ideológia Politikai álláspont Vezető(k)
Association pour la taxation des transactions financières et pour l'action citoyenne (fordítják Alakulat a Tőke Tranzakciók Adóztatására az Állampolgárok céljára és Nemzetközi mozgalom a pénzpiacok és intézményeik demokratikus ellenőrzésére néven is, de ATTAC néven ismertebb[37] ATTAC Alternatív globalizáció
Tobin-adó
baloldal Kollektív vezetés
Jeune Garde Antifasciste (Ifjú Gárdának is nevezik, de nem érdemes lefordítani)[38] JGA Antifasizmus szélsőbaloldal Kollektív vezetés
Association Démocratie Écologie Solidarité[39] ADES Ökoszocializmus baloldal Kollektív vezetés
Révolution[40] Trockizmus szélsőbaloldal Kollektív vezetés

Külső támogató

[szerkesztés]
Party Abbr. Ideológia Politikai álláspont Vezető(k)
Baloldali Radikális Párt[41] PRG Szociálliberalizmus
Radikalizmus
balközép Guillaume Lacroix
Citoyenneté, Action, Participation pour le XXIe siècle[42] Cap21 Zöld liberalizmus Közép Corinne Lepage



.




Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d e f g h Quelques jours pour faire front populaire (francia nyelven). La France Insoumise , 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  2. Front Populaire ! Rassemblement pour la république sociale et pour vaincre l'extrême droite (francia nyelven). Le Partide Gauche , 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  3. Front populaire contre le néo-fascisme (francia nyelven). Ensemble-mouvement.com , 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  4. Picardie debout: Evidemment, on signe ! (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  5. ((REV | Révolution Écologique pour le Vivant)) [@revpourlevivant]: Bien sûr, la Révolution Écologique pour le Vivant (REV) signe cet engagement en faveur d'un front populaire, écologiste et antifasciste. (francia nyelven), 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  6. La France Insoumise: Le POI informe : communiqué de La France Insoumise (LFI) (francia nyelven). Parti Ouvrier Indépendant , 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
  7. Gauche ÉcoSocialiste: Face à l'extrême droite, le bloc populaire peut gagner ! (francia nyelven), 2024. június 12. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
  8. Filoche, Gerard [@gerardfiloche]: Vive le FRONT POPULAIRE! (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  9. Face au fascisme l'union fait la force ! (francia nyelven). PEPS: Accueil – Pour Ecologie Populaire Sociale, 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
  10. Alternative Alsacienne -'s Lìnke Elsàss: 🇮🇩✊🇫🇷NOUVEAU FRONT POPULAIRE ! (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  11. PCF Fédération de Loire-Atlantique: Pour un nouveau front populaire en Loire-Atlantique, manifestons nombreux ce week-end (francia nyelven), 2024. június 13. (Hozzáférés: 2024. június 14.)
  12. LÉGISLATIVES – Quelques jours pour faire front populaire (francia nyelven). Ensemble Sur Nos Territoires , 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 14.)
  13. Heiura Les Verts Polynésiens: 𝗥𝗘𝗠𝗘𝗥𝗖𝗜𝗘𝗠𝗘𝗡𝗧𝗦 (francia nyelven), 2024. július 7. (Hozzáférés: 2024. július 5.)
  14. Législatives: le Front populaire s'élargit à gauche, les négociations se poursuivent (francia nyelven). BFMTV . (Hozzáférés: 2024. június 14.)
  15. Ppdg Parti Guadeloupeen: Déclaration commune (francia nyelven), 2024. június 14. (Hozzáférés: 2024. június 14.)
  16. Batir Le Pays Martinique: Communique (francia nyelven), 2024. június 27. (Hozzáférés: 2024. június 28.)
  17. Ressiguier, Muriel [@MRessiguier]: Communiqué de presse : Soutien au Front Populaire ! (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  18. Amaglio-Térisse, Isabelle [@IsabAmaglio]: Nous, @Radicaux_Gauche, signons ! (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  19. Guibert, Vincent: L'Engagement se félicite de l'émergence d'un nouveau Front Populaire (francia nyelven). L'Engagement , 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  20. Legislatives Macron : sans moi le deluge ? (francia nyelven). République et socialisme , 2024. június 16. (Hozzáférés: 2024. július 2.)
  21. Pour La Réunion: [Communiqué « Nouveau front populaire : Pour plus de justice sociale »] (francia nyelven). Zinfos974 , 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  22. Perdrix, Caroline: Législatives : Tematai Le Gayic se prépare à « continuer le combat » (francia nyelven). Radio1 Tahiti , 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 13.) „Pour lui, il s'agit de contrer à la fois Emmanuel Macron et l'extrême-droite, et il souligne qu'en Polynésie c'est le Tavini Huiraatira porte la voix du « Front populaire » – l'alliance de principe de plusieurs partis de gauche annoncée hier – la« seule alternative » pour y parvenir selon lui.”
  23. Second tour des législatives 2024 : quelles consignes de vote en Martinique ? (francia nyelven). Franceinfo , 2024. július 2. (Hozzáférés: 2024. július 2.)
  24. Parti Communiste Réunionnais: [Communiqué Section portoise du PCR : « Le 7 juillet 2024, rejetons l'extrême droite : votons Karine Lebon »] (francia nyelven). Zinfos974 , 2024. július 2. (Hozzáférés: 2024. július 2.)
  25. Elections législatives 2024 : le RDM appelle à "l'unité" entre candidats du Nouveau Front Populaire à Fort-de-France (francia nyelven). Franceinfo , 2024. június 20. (Hozzáférés: 2024. július 2.)
  26. Dans les urnes et dans la rue, le NPA-L'Anticapitaliste est prêt à participer au combat unitaire (francia nyelven). NPA – L'Anticapitaliste , 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  27. a b Lettre au Front Populaire écologiste et social (francia nyelven). Nouvelle Donne , 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  28. Le Mouvement des Progressistes rejoint l'appel au large rassemblement des forces de gauche, écologistes et humanistes, pour faire barrage au Rassemblement national et à l'Extrême-droite ! (francia nyelven). Mouvement des progressistes , 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  29. Parti Pirate [@PartiPirate]: [CP Législatives 2024 : le Parti Pirate vote le soutien au Nouveau Front Populaire contre l'extrême droiter] (francia nyelven), 2024. június 13. (Hozzáférés: 2024. június 13.)
  30. Taubira, Christiane [@ChTaubira]: L'Accord qui fonde le #NouveauFrontPopulaire est clair en ses principes, audacieux et juste en son programme, responsable. (francia nyelven), 2024. június 18. (Hozzáférés: 2024. július 6.)
  31. Union Dém. Bretonne [@UDB__]: L'@UDB__ rejoint l'appel du Nouveau Front Populaire. (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  32. EH Bai [@EHBai]: 👏 Ezkerreko indar guziak batzen dituen fronte herrikoiaren osaketa txalotzen dugu. (baszk nyelven), 2024. június 10. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  33. a b c d Altimare, Audrey: Législatives 2024 : en Corse, la gauche partira finalement unie (francia nyelven). France 3 Corse , 2024. június 13. (Hozzáférés: 2024. június 14.)
  34. Législatives 2024 : les candidats déclarés à Mayotte. Franceinfo , 2024. június 13. (Hozzáférés: 2024. június 15.) „L'ancien attaché parlementaire Kira Bacar Adacolo se présente avec l'Union pour la Sécurité de Mayotte, un mouvement qu'il a fondé la semaine précédente. Sa candidature sera soutenue par le front populaire, la nouvelle alliance nationale des partis de gauche.”
  35. a b c d e Après le choc des européennes les exigences sociales doivent être entendues ! (francia nyelven). CGT . (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  36. Attac France: Vous voulez l'augmentation du SMIC ? (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
  37. Raphaël Arnault [@ArnaultRaphael]: Tout s'accélère, nous n'avons plus le temps. (francia nyelven), 2024. június 11. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
  38. Samedi 15 juin 14 h. Manifestation intersyndicale à l'appel de la CGT, CFDT, FSU, UNSA, Solidaires 38 pour l'unité contre l'extrême droite, pour un sursaut démocratique et social. (francia nyelven), 2024. június 14. (Hozzáférés: 2024. június 14.)
  39. Battre l'extrême droite ! Lutter pour le communisme ! (francia nyelven). Révolution , 2024. június 13. (Hozzáférés: 2024. június 15.)
  40. Parti Radical de Gauche [@PartiRadicalG]: | Communiqué | Sauver la République. (francia nyelven), 2024. június 12. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
  41. Lepage, Corinne: Oui au rassemblement de la gauche de gouvernement, des écologistes et du centre ! (francia nyelven). Cap21 . (Hozzáférés: 2024. június 11.)
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy