Ugrás a tartalomhoz

Szudzso

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
szudzso

A szudzso (hangul: 수저) a koreai evőeszközök, azaz a kanál (숟가락, szutkarak) és az evőpálcika (젓가락, csotkarak) együttesét jelenti. A szudzso egyszerre kerül az asztalra és a kínai illetve japán szettekkel ellentétben általában rozsdamentes acélból készül. Az ajándékba adott szettek ezüstből készülnek, régen az ezüst szudzso a nemesek kiváltsága volt. A szudzso használatához számos etikettszabály tartozik.

Szokások

[szerkesztés]

A koreai evőpálcika különbözik mind a japán, mind a kínai pálcikáktól, rövidebb mint a kínai és nem olyan hegyes, mint a japán, ezen felül pedig picit lapított is. A legenda szerint azért készült ezüstből, mert a koreai királyok ezzel próbálták meg kiszűrni a mérgezett ételt, az ezüst evőeszköz ugyanis „reakcióba lépett” a mérgekkel. Gyakran díszítik az evőpálcika vastagabbik végét motívumokkal. A pálcikát és a kanalat az erre szolgáló tartóra kell helyezni, de a pálcika nem lehet a kanál bal oldalán, ez ugyanis a csesza során bemutatott halotti ételáldozatra emlékeztet. A pálcikát – ahogy a legtöbb ázsiai kultúrában – tilos az ételbe szúrni, szintén a halotti ételáldozatok miatt. A kanalat, mely hosszabb és laposabb, mint a nyugaton ismert, kizárólag leves, rizs és ragu elfogyasztásához használják, pancshant nem szabad enni vele. Egyszerre nem illik egy kézben tartani a kanalat és az evőpálcikát és kerülni kell a zajcsapást a szudzsóval. Közös tálból evéskor meg kell bizonyosodni, hogy a kanálon és a pálcikákon nincs ételmaradék, mielőtt újabb adagot vesz az étkező. A hagyomány szerint a fiatalabbak addig nem nyúlnak az evőeszközökhöz, amíg az idősebbek el nem kezdenek enni, és addig nem fejezik be az étkezést, amíg az idősek még esznek.

Források

[szerkesztés]
  • Korean table manners. Visit Korea. [2015. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 7.)
  • Metal Chopsticks. Korea Taste, 2010. október 22. [2011. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 7.)
  • Pettid, Michael J.. Korean cuisine: an illustrated history (angol nyelven). China: Reaktion Books Ltd, 154-159. o. (2008). ISBN 978 1 86189 348 2 
  • Table Etiquette. Visit Korea. [2013. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 7.)
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy