Ugrás a tartalomhoz

Sajómagyarós

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sajómagyarós (Șieu-Măgheruș, Ungersdorf)
Sajómagyarós címere
Sajómagyarós címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeBeszterce-Naszód
KözségSajómagyarós
Rangközségközpont
Irányítószám427295
Körzethívószám0x63[1]
SIRUTA-kód34707
Népesség
Népesség1103 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság3 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság303 m
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 05′ 31″, k. h. 24° 22′ 23″47.092079°N 24.373169°EKoordináták: é. sz. 47° 05′ 31″, k. h. 24° 22′ 23″47.092079°N 24.373169°E
Sajómagyarós weboldala
SablonWikidataSegítség

Sajómagyarós (1912-ig és 19401944-ben Sajómagyaros, románul Șieu-Măgheruș, németül Ungersdorf) falu Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

Besztercétől 20 km-re délnyugatra, a Nagy-Szamosba folyó Sajó jobb partján, attól 1 km-re, 313 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Északkeleti része alatt sótelep található.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve a mezőségi ejtésű magyaró ('mogyoró') szó -s képzővel ellátott alakja. Első előfordulásai: Munerochs, Mungerochs és Munaros (1300 körül), Monorous (13321337). Az a-zó változat csak 1621-ben jelenik meg (Magyaros), az előtag pedig 1882-ben (Sajó-Magyaros). A német név népetimológiás, a magyar szó hatására (1830: Ungres, 1861: Ungersdorf, de 1857-ben Nußdorfként is!). Román neve (először 1830-ban: Magyeresu) 1920-ig Măgheruș volt. 1940 és 1944 között a magyar közigazgatás ismét a Sajómagyaros alakot használta.

Története

[szerkesztés]

A középkorban vármegyei területen fekvő, szász–magyar lakosságú jobbágyfalu volt. 1621-ben az evangélikus mellett még református egyháza is fennállt. 1772-ben az egyházi vizitáció egy forint büntetésre ítélte a szász asszonyokat, amiért román szokás szerint kettős katrincát hordtak és hajukat nem kötötték fel kontyba.[3] Evangélikus egyháza 1850-ig a nagysajói református egyházmegyéhez tartozott. 1733-ban már a görögkatolikus románok alkották a lakosság többségét. Viszonylag korán zsidók is beköltöztek, 1830-ban már állt a faluban zsinagóga. Saját rabbija az 1880-as és az 1930-as évek között működött. 1876-ig Doboka, majd Szolnok-Doboka vármegye Bethleni járásának része volt. 1886-ban vasúti csomóponttá vált. 1895-ben 1538 hektáros határának 37%-a volt szántó, ugyanannyi legelő és 16%-a rét. Bár kisebbségben voltak, a szántóföldek 99%-át a szász gazdák birtokolták. Fontos szerepet játszott a szilva- és almatermesztés. Szászok és románok lakóhely szerint nem különültek el, bár a szász házak többsége a főutcán állt. 1940-ben a második bécsi döntést követően visszakerült Magyarországhoz. 1944. szeptember 19-én a német hadsereg a szászokat evakuálta, csak nagyon kevesen maradtak közülük a faluban. Utódaik közül ma a legtöbben Felső-Ausztriában élnek.

Lakossága

[szerkesztés]

1900-ban 1081 lakosából 642 volt román, 205 német, 111 magyar és 60 cigány anyanyelvű, 656 görögkatolikus, 205 evangélikus, 134 zsidó, 47 ortodox és 26 református vallású.
2002-ben 896 főből 833 román és 60 cigány nemzetiségű, 790 ortodox és 91 pünkösdista vallású.

Látnivalók

[szerkesztés]
  • A falu feletti 580 m magas, Hegyeris nevű hegyen láthatók a bronz- és vaskori alapokon épült 1314. századi Szent László vára (Cetatea, Heilige Königsburg) sáncai. Neve a közeli cserhalmi csata nyomán népszerűvé vált Szent László-mondakörhöz fűződik. A Hegyerisen egy erdőt és egy forrást is Szent Lászlóról neveztek el, sőt az 1771 után elpusztult hegyerisi ortodox kolostor, egykori búcsújáróhely is őrzött a hagyomány szerint egy Szent László-képet. A kolostor kápolnájának romjait a szászok Ladislaus-Kapelle néven emlegették.
  • A volt evangélikus (ma ortodox) templom eredetileg a 1314. században épült, ebből a periódusból azonban csak portáléja maradt fenn. 1633-ban és 1863-ban újjáépítették.
  • A 18. században épült kastély ma szakiskola.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. [1]
  3. Kolumbán Vilmos József: Magyar–szász–román migráció a Nagysajói Káptalan területén. In Kupa László szerk.: Vándorló kisebbségek. Pécs, 2010, 86. o.

Források

[szerkesztés]
  • Jost Linkner: Heimatbuch Ungersdorf in Nordsiebenbürgen. Wels, 1995
  • Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája VI.: A vármegye községeinek részletes története (Sajgó–Tótfalu). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901.  

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy