Ugrás a tartalomhoz

Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia (franciául: Académie des Arts et Techniques du Cinéma) egy francia nemzeti filmes szakmai szervezet, amely Georges Cravenne filmproducer és reklámszakember javaslatára alakult 1975-ben azzal a céllal, hogy az amerikai Oscar-díj mintájára minden évben egy – a trófea alkotójáról Césarnak elnevezett – díjjal jutalmazza a francia filmművészet legjelentősebb alkotásait és alkotóit, ezzel bátorítva őket a filmkészítésre és így híva fel rájuk a közönség, valamint a média figyelmét.[1]

Szervezet és tagság

[szerkesztés]

A filmakadémia irányítását az 1974-ben alapított Filmpromóciós Szövetség (APC)[2] látja el, amelynek 2012. július 1. óta 51 tagja van, többségében neves, Oscar-díjjal elismert filmes személyiség, valamint az APC korábbi elnökei, és a Nemzeti Filmközpont (CNC)[3] elnöke.[4] A szövetség ellenőrzi a filmakadémia működését, a tagfelvétel módját, az elismerésben részesítendő művek és személyek kiválasztásának kritériumait, a legyártott trófeák felhasználását.[1]

A César-díjazottak kiválasztásában, illetve a szavazásban kizárólag tagdíjat fizető természetes személyek vehetnek részt, számuk közel 4500 fő.[5] A tagok a filmgyártás tizenegy szakmai kollégiumához (filmproducerek, filmrendezők, színészek, technikusok, forgatókönyvírók, forgalmazók és exportőrök stb.), valamint egy tizenkettedik, úgynevezett „társult tagok kollégiumához” tartoznak.[1] A filmakadémiai tagságot írásban kell kérni, két korábbi tag támogató nyilatkozatával. A kérelmezőknek a kérelem benyújtását megelőző öt évben legalább három hosszúfilm készítésében kell részt venniük. Azok, akiket César-díjra jelöltek, vagy akik ilyen díjjal már rendelkeznek, mentesülnek ez alól a kitétel alól, ők közvetlenül felvételt nyernek.[1]

A botrányok által tarkított 45. César-díj átadó ünnepség és az Akadémia elnökségének lemondása után 2020 őszén megújult a szervezet és annak vezetése. Az új alapszabályzat megszüntette az automatikus „saját jogú” státuszt, amely az egykori elnököknek, filmes szervezetek vezetőinek, Oscar-díjasoknak stb. járt, ezzel a küldöttek közül kizártak 18 „történelmi tagot” – a távozók között volt Alain Terzian egykori elnök, Roman Polański rendező, a botrányok egyik alanya, Costa-Gavras rendező, Margaret Menegoz producer, Régis Wargnier rendező, Thomas Langmann producer. A 164 küldött (82 nő és 82 férfi) alkotta új közgyűlés, amelyet egy elnök és egy ellenkező nemű alelnök vezet, demokratikus, s egyben paritásos alapon áll.[6]

A Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia közpénzeket nem használ fel; bevételei tagdíjakból, a gálák közvetítési jogaiból, hivatalos és technikai partnereinek pénzbeli és dologi adományaiból, valamint a filmakadémia kiadványaiban biztosított reklámhelyek értékesítéséből származnak.[1]

A César-díjra jelölés és a díjazás menete

[szerkesztés]

Annak érdekében, hogy a szavazók összeállíthassák a jelöltek listáját, a filmakadémia minden évben listázza a Franciaországban bemutatott filmeket és összeállítja a választható művek és alkotók kézikönyvét.[7] Nagyjátékfilmek esetében az előző év január 1. és december 31. között forgalmazásra került, és a párizsi régió valamely nyilvános mozijában legalább egy hétig vetített alkotást, rövidfilmek esetében pedig a díjátadó gálát megelőző év június 30. előtti egy évben bemutatásra került műveket lehet jelölni.[8] A filmekről összeállítanak egy DVD csomagot is, melyet decemberben postáznak. Miután január végén nyilvánosságra hozzák a jelöléseket, a közönség részére nyilvános vetítéseket szerveznek két párizsi filmszínházban: Le Balzac (Champs-Élysées), illetve Les 3 Luxembourg (St Germain des Prés negyed).

A szavazás két körben történik. Első körben a tagok kiválasztják a jelölteket, a második körben pedig a jelöltek közül a díjazottakat. 2012 óta a tagok szavazataikat elektronikus úton, az akadémia internetes honlapján keresztül adják le.[9]

A díjak átadására az akadémia „Césarok éjszakája” elnevezéssel gálaünnepséget szervez Párizs valamely elegáns előadótermében. Az ünnepséget a Canal+ televíziós csatorna közvetíti.

A filmakadémia elnökei

[szerkesztés]
1976 Marcel Ichac (ideiglenesen)
1976–1986 Robert Enrico
1986–1988 Jeanne Moreau
1988–1990 Alexandre Mnouchkine
1990–1992 Jean-Loup Dabadie
1992–2003 Daniel Toscan du Plantier
2007–2020 Alain Terzian
2020 Margaret Menegoz (ideiglenesen)
2020– Véronique Cayla

A filmakadémia tagjai

[szerkesztés]

2019 végén a Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 4680 fős tagsága a következő kollégiumi részarányokat képviselt: [10]

  • 629 színész (14%)
  • 767 rendező (16%)
  • 240 szerző (5%)
  • 1420 technikus (30%)
  • 726 producer (16%)
  • 139 forgalmazó, eladó és exportőr (3%)
  • 57 laboratóriumi és műszaki ipari képviselő (1%)
  • 235 művészeti ügynök (5%)
  • 286 vetítőtermi üzemeltető (6%)
  • 181 társult tag (4%)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d e Az Filmakadémia bemutatása
  2. Association pour la Promotion du Cinéma (APC)
  3. Újabb, szabatos nevén Nemzeti Film- és Mozgóképközpont Centre national du cinéma et de l’image animée (CNC)
  4. A Filmpromóciós Szövetség tagjainak listája
  5. Az Filmakadémia bemutatása 2013. november 30-án 4381 fő.
  6. Maximilien Pierrette: César 2021 : Marina Foïs maîtresse de cérémonie, pourquoi c'est important ? allocine.fr. (franciául) Levallois-Perret: AlloCiné SA (2020. november 25.) (Hozzáférés: 2020. december 14.) arch
  7. Le Figarocikke a César- és Oscar-díjakról
  8. A francia Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szabályzata 2. fejezet, 3. szakasz
  9. A francia Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szabályzata 2. fejezet, 4. szakasz
  10. Az akadémiai tagok részaránya kollégiumok szerint

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Académie des arts et techniques du cinéma című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy